Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

A nyuszi még nincs válságban

Győr-Moson-Sopron - A húsvéti kínálattal rendelkező kereskedők igyekeznek tartani az árakat, de az ünnepig még hátralévő két hétben éberen figyeli ki-ki a másikat. A választék bőséges, viszont számos húsfeldolgozó feladta az árversenyt az importtal szemben.
A kisebb boltokban jellemzően mindig is a nagyhéten indult vásárlói roham a csokinyusziért, ami viszont új tendencia, hogy ma már a nagyáruházak is közvetlenül az utolsó napokban számolhatnak a vevőáradattal. Így volt ez már tavaly karácsonykor is a Tescónál, ennek oka nyilván maga a szerényebb büdzsé, illetve az, hogy mindenki igyekszik kivárni az akciókat. Az említett hipermarketben körülbelül két hete helyezték ki a polcokra a húsvéti termékeket, sokan még csak barátkoznak velük, akárcsak a kisebb üzletekben. A régiónkban működő húsfeldolgozók zöme sajnos feladta a versenyt és nem készít húsvéti sonkát.

S még a nagyobb áruházláncokat is sújtja valamelyest a magas árfolyamú euró hatása: aki importanyagból dolgozik, az magas árat kénytelen szabni, aki pedig hazaiból, az most exportál – sokszor az adott kereskedelmi egységgel kötött szerződés rovására. Pedig ha körülnézünk, szinte alig érzékeljük a válság hatását, minden nyuszi, tojás és főtt lapocka a helyén van, az árak nem, vagy csak alig emelkedtek.

Ennek az az oka, hogy a húsvétot még megpróbálják átvészelni a kereskedők, de a következő két hétben is igen éberen figyelik egymás árait: vajon ki lépi meg először az emelést? Hogy utána mi lesz, s hogy hány forintot ér majd az euró, nyilván ők sem tudhatják.

Dr. Cserteg Mónika körülbelül 20 ezer forintot költ a húsvétra. Fotó: Bertleff András
Dr. Cserteg Mónika körülbelül 20 ezer forintot költ a húsvétra. Fotó: Bertleff András


Hackl Mónika, a Tesco-áruházlánc kommunikációs menedzsere elmondta: egyelőre valóban nem változtak az árak és bőséges a kínálat, a polcokon áll a főtt, füstölt sonka mellett a kötözött lapocka és comb, az érlelt tarja, a csülök és az oldalas, országosan összesen több mint ezer tonna. Tojásból is több mint 10 millió darabot árul a Tesco 6, 10 és 30 darabos kiszerelésben. A nagykereskedők számára szerencsés, hogy a nagyszombat a tavalyinál jóval későbbi időpontra – április 11-re – esik, így már megjelennek a kínálatban a hazai primőrök, lesz magyar paradicsom, paprika, s persze hagyma, saláta, hónapos retek is.

Saját seregszemlénk alapján valóban nem mozdultak itt az árak: a Debrecenben készült füstölt, kötözött lapocka kilójáért 800, a füstölt, kötözött, hazai sonkáért 1390, a szlovákiai füstölt, kötözött lapockáért 700 forintot kérnek. A csokoládéspolcon most nem találunk óriásnyuszikat, a legkisebb 45 forintba, a drágább 310, 400 forintba kerül.

E mellett az árusor mellett szólítjuk meg a Ravazdon élő dr. Cserteg Mónikát. A háromgyermekes édesanya már bepakolt a kosárba – most van ideje vásárolni az ünnep előtt. Elmondta: mindenestül körülbelül 20 ezer forintot fog költeni a húsvétra, ebben benne van a gyerekek ajándéka, amit elrejt a „nyuszi", s az is, ami asztalra kerül.
A győri, belvárosi édességbolt mellett elhaladva sem érezzük az élelmiszeripar válságát, az üzlet egyébként a minőségi, magasabb árfekvésű termékekre specializálódott. Horváth Árpádné üzletvezető úgy számol: 3–4 százalékkal emelték áraikat a beszállítók, ettől egyelőre meg tudják kímélni a vásárló pénztárcáját. A vevők a nagyhétig még csak barátkoznak a portékával, most egy átlagos család legalább 3000-ért, legfeljebb 10 ezer forintért vásárol a főként németországi, valódi csokoládéból.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új Audi-motor Győrből

Az Audi Hungaria 2,6 millió eurós beruházással megkezdte az öthengeres TFSI-motorok… Tovább olvasom