Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

A nyári napköziben csak a játék, a pihenés marad feladatként

Győr - A kisgyermekes szülőknek a nagyszülők távolléte, vagy hiánya miatt gondot jelenthet a nyári szünet megszervezése. Igaz, az óvodák egy, az iskolák két hónapra zárnak be, ám ennyi szabadsága egyetlen szülőnek sincs. Hol tartanak központi ügyeletet, milyen programok várják a gyerekeket? – ennek néztünk utána.


A kisgyermekes szülőknek a nagyszülők távolléte, vagy hiánya miatt gondot jelenthet a nyári szünet megszervezése. Igaz, az óvodák egy, az iskolák két hónapra zárnak be, ám ennyi szabadsága egyetlen szülőnek sincs. Hol tartanak központi ügyeletet, milyen programok várják a gyerekeket? – ennek néztünk utána.

Évente jól bevált gyakorlat, hogy az óvodai leállásokat illetően még februárban tájékoztatják a szülőket a négyhetes leállás pontos idejéről. Várszegi Mónika, a győri polgármesteri hivatal oktatási osztályának óvodai referense érdeklődésünkre elmondta, városrészenként legalább egy intézmény nyitva tart, így ez különösebb problémát nem okoz a szülőknek.

Zalka Ivett, Horváth Józsefné (nevelő), Simon Bence és Pap Laura.
Zalka Ivett, Horváth Józsefné (nevelő), Simon Bence és Pap Laura.


Huszonöt-harminc kisdiák veszi igénybe nyaranta változó csoportban a nyári napközit, amelynek helyszíne idén a Fekete István iskola.
– A programok megszervezésében segítséget kaptunk a Galgóczi Könyvtártól, s a Móra iskola uszodáját heti két alkalommal is igénybe vehetjük – sorolta Körmöci Katalin, az oktatási osztály általános iskolai referense. – Emellett kézműves foglalkozásokkal, többféle játékkal, rossz idő esetén pedig filmekkel járnak a nevelők a gyerekek kedvébe, hogy – felügyelet mellett, de – pihenhessenek, szórakozhassanak.

 A bázisiskolában már beindult az élet

A Fekete iskolában hétfőn közel harminc kisdiák vette birtokba a szabadtéri játékokat, az ebédet követően pedig a Fekete iskola szomszédságában lévő Kuopio park játszóterére vették az irányt. A gyerkőcök segítségével lemeóztuk a tegnapi ebédet is, amely zöldséglevesből, gombás-tejfölös húsból, valamint tésztaköretből állt. Zalka Ivett nyári napközis állítása szerint „ilyen finomat még nem evett" itt az isklában. A napközis ügyelet indítása egyébként mindig a házigazda intézményre, személy szerint pedig idén Horváth Józsefné Ritára és Németh Ákosra hárul. A szülők körülbelül harmada egyáltalán nem fizet, ha ugyanis a gyermek a kedvezményt megkapta az iskolájában, akkor ez ide is érvényes. A nagy álom persze az lenne, ha ezek a csemeték is táborozhatnának (akár bejárós jelleggel is) a győrújbaráti gyermektáborban, – a feltételek kialakításáról a szervezők már ötletelnek, elindult az egyeztetés.





hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ketten haltak meg a kigyulladt autóban -fotók a tragédiáról

Eddig ismeretlen okból tért le az útról és ütközött fának egy személygépkocsi szombat kora reggel… Tovább olvasom