Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

A népművészet ma is hungarikum

Nagy volt a sürgés-forgás a minap az egyik győri Festő utcai házban, ahol Tóthék kékfestő műhelyében közel húsz kiváló kézműves alkotó munkáit zsűrizték.

Közel húsz alkotó 127 művészeti alkotását értékelte a minap a hozzáértőkből álló zsűri Győrben. Beszélgethettek a Hagyományok Háza néprajzosaival, tanácsot és információkat kérhettek az országos kiállításokról, pályázatokról. Ez nagy segítség a népművészeknek, hiszen erre aligha akadna máshol lehetőség.

Kovács Judit, a Hagyományok Háza népi iparművészeti osztályának vezetője lapunknak elmondta: rendkívül színes, igényes alkotásokkal rukkoltak elő a győriek, ami azt is jelentette egyben, hogy kifogástalan minősítést kapott 39 tárgy, a kicsit gyengébb minősítésnek járó B kategóriával pedig 72 terméket láttak el. Öt, úgynevezett A minősítéssel az alkotó már kérheti a „Népi iparművész" címre való felterjesztését, így a megmérettetés a mesternek is nagy kihívást jelent. A zsűri több szempont szerint, szemre, küllemre, a hagyományokra és a tájegységre vonatkozóan is bírálta az egyes darabokat.

Kovács Judit szerint nem könnyű ma ebből megélni, de előbb-utóbb az országnak is fel kell ismernie: ez az a kincs, amellyel az egyediségünket, a különbözőségünket megmutathatjuk a sokszínű Európában.

A skandináv országok visszanyúltak hagyományaikhoz a formatervezésben. Sikerrel, úgyhogy ez példa lehet nálunk is. A népművészeti alkotások skálája sokszínű, a zsűrizett alkotás olyan védjegy, amelyre érdemes odafigyelni, netán beszerezni belőle.

Tóth János fafaragó az általa megmunkált és életfamotívummal díszített karosszékre kiváló minősítést kapott. A gyermekkora óta szeretett hobbijának élő alkotó feleségét szeretné meglepni e különleges darabbal. A mostani minősítés egy kicsit az ő bizonyítványa, ami erőt kínál a további munkához, az alkotás örömének kiteljesítéséhez.

Harcsás Judit

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétvégétől használható Noé Bárkája

SMS-ben érkezett a Kisalföldhöz a kérdés: mikor lesz használható új helyén a "híres" játszótér. A… Tovább olvasom