Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

A nagy boltok megeszik a kicsiket

A kisebb boltokat megeszik a nagy bevásárlóközpontok. A többség már most a túlélésre játszik.
„ Egy ország sem engedte meg, hogy ennyi bevásárlóközpont épüljön. A visszaesést most is érezzük, ha így folytatódik, előbb-utóbb halott lesz a Belváros, múzeumokat látogató turistákból ugyanis nem lehet megélni. A szlovákiai vásárlók nélkül már bajban lennénk, jelenleg ők adják a forgalom negyven százalékát" – ez Németh István Péter véleménye, de szavait gyakorlatilag bármelyik butiktulajdonos is mondhatta volna.


Németh István Péter a Women és az Exotic elnevezésű divatáruüzletet működteti Győrben, a Dr. Kovács Pál utcában, és azt állítja: a többség már most a túlélésre játszik, például arra, hogy valahogy kihúzza nyugdíjig.

Az építési láz nem csökken

A nehézségeket egyfelől az olcsó tömegtermékeket árusító kínai boltok térnyerése, másfelől a gombamód szaporodó bevásárlóközpontok okozzák. A megyeszékhelyen jelenleg hét olyan nagy alapterületű áruház található, amely a rendszerváltás után épült. Az 1998-ban átadott Győr Plazában száz körüli kereskedelmi, szolgáltatási egység üzemel, emellett két hipermarket (az Interspar 1995 óta és a Tesco 2001-től) is működik. A barkácsáruházakat a Baumax, a Praktiker és a BricoStore képviseli. Ehhez jön még az M1-es autópálya mellett a Metro. Ha mindehhez hozzáadjuk a belvárosi Arrabonát és On-Line-t, kiderül: a nagy áruházak alapterülete meghaladja a 90 ezer négyzetmétert, miközben a város összes kereskedelmi felületét 1993-ban 113.780 négyzetméterre becsülték.

Ráadásul az építési láz nem csillapodik. A Rába volt törzsgyári telephelyén az Árkád 36 ezer négyzetméteres lesz; a Gardénia helyére 20–25 ezer négyzetméteres power centert terveznek; Szabadhegyen a József Attila utcában a NOA Investment Ingatlanforgalmazó Kft. ötszintes üzletközpontot tervez 15 ezer négyzetméteren, miközben a Tesco mellett már alapozzák a Kika lakberendezési és bútoráruházat, 14 ezer négyzetméteren.

Mindenki tart a jövőtől

A már említett Németh István Péter úgy véli, a Belvárosban mindenki tart a jövőtől, és csak azok lesznek képesek túlélni, akik valami speciálisat tudnak nyújtani. „El kell válni, nem szabad ugyanazt csinálni, mint a szomszéd" – magyarázta.

A Dunakapu téri piacon ha lehet, még nehezebb helyzetben vannak a kereskedők: egyre kevesebb a vevő, ezért egyre kevesebben árulnak. Az enesei Horváth Katalin nyolc éve csinálja – szerdán, pénteken és szombaton Győrben árul, vasárnap Téten vásározik –, de ennyi idő alatt is érezhetően csökkent a forgalma. „Nem tudom, mi a megoldás" – válaszolta a jövőt firtató kérdésünkre.

Túl a 24. órán?

Nagy Lászlóné, a piacot működtető Kisosz titkára talán még ennél is pesszimistább. „Eljön az idő, amikor két kiló kenyérért is autóba kell ülni, mert a kiskereskedők mind tönkrementek. Pedig nagy szükség van rájuk a napi ellátásban" – fogalmazott. Szerinte a piacozók jobban megsínylették a változásokat, mint a belvárosi kereskedők, mert az utóbbiak közül a frekventált helyen lévőknek még viszonylag jól megy, és az üzletek nem állnak üresen, bár a cégtáblák gyakran cserélődnek.
„ Tavaly volt egy történelmi pillanat, amikor a közgyűlés arról döntött, szabad utat engedjen-e a hipermarketeknek, vagy sem. Nagyon bíztunk, de sajnos az előbbi variációt választották a képviselők" – hangsúlyozta. Bánatosan tette hozzá: már késő visszafordítani a folyamatot, a 24. órán is túl vannak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elutasított Frigyes- tervek

A műemlékvédelmi tervzsűri asztalára kedden került a Bodrossy Attila építész nevével fémjelzett, a… Tovább olvasom