Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

A műszer útját állhatja a hirtelen halálnak

Két defibrillátort vásárolt a Győr-Moson-Sopron Megyei Mentő Alapítvány a megyei mentőknek, a készülékeket a mosonmagyaróvári és a kapuvári állomáson fogják használni.

A megyében már csak három kocsinak van szüksége defibrillátorra.

A karitatív megmozdulás technikai érdekessége, hogy a pénz a mentőszolgálat dolgozói által majdnem húsz éve alapított szervezet számláján gyűlt össze, miközben ezt a célt már hét éve egy közhasznú alapítvány szolgálja. Úgy látszik azonban, hogy az adakozók nem felejtenek és néhány év alatt összegyűlt annyi pénz a régi számlán, hogy két defibrillátort is vehetett belőle az OMSZ mögött álló Győr-Moson-Sopron Megyei Mentésügyi Alapítvány. A Life Pak márkájú készülékeket a kapuvári és a mosonmagyaróvári állomáson fogják felhasználni, s ezzel – tudatta Fogarasi Zoltán megyei vezető – már csak három olyan mentőautó van a megyében, amelyben nincs defibrillátor, ebből egy Csornán, kettő pedig Győrben fut. Viszont a huszonnyolc autóból így már huszonötöt elláttak, s természetesen Sopronban, Győrben, Mosonmagyaróváron, Csornán és Pannonhalmán ott van az esetkocsi is.
 
A kuratórium tagjai. A két defibrillátort a mosonmagyaróvári és a kapuvári állomás kapta meg. Fotó: H. Baranyai Edina
A kuratórium tagjai. A két defibrillátort a mosonmagyaróvári és a kapuvári állomás kapta meg. Fotó: H. Baranyai Edina

Itt kell cáfolni azt a híresztelést – tette hozzá Fogarasi Zoltán –, hogy az új, pannonhalmi esetkocsiban nincs defibrillátor, mivel a jármű még az előírtnál is jobban felszerelt. A huszonnyolc mentőautó pedig, amikről most beszélünk, kétfős személyzettel működik, s a vásárolt defibrillátor lényege, hogy nemcsak az orvos, hanem a szakképzett ápoló is kezelheti szükség esetén. Mint megtudtuk, a hasonló készülékeket évente körülbelül 80–90 alkalommal kell használni a megyében, s ha az egyre gyakrabban bekövetkező úgynevezett hirtelen halálról beszélünk, a defibrillátor megléte legtöbbször néhány percen belül sorsdöntővé válik.
 
Néhány év alatt összegyűlt annyi pénz a régi számlán, hogy két defibrillátort is vehettek belőle. A készülékeket a kapuvári és a mosonmagyaróvári állomáson fogják felhasználni.
A közhasznúként bejegyzett Győr-Moson-Sopron Megyei Mentésügyi Alapítványt dr. Tihanyi Katalin alapította, aki akkor megyei mentőfőorvos volt. A szervezetnek már az elődje is számos korszerű felszereléssel gyarapította a megyei ellátórendszert, hasonló defibrillátorból például többet az alapítvány vásárolt. Ezenkívül megemlíthetjük a nitralgin inhalátort – amellyel a sérült maga is képes a fájdalmát csillapítani –, a kilenc darab gerinchordágyat, vagy az oktatást segítő, a dolgozók komfortérzetét javító eszközöket.

A darabonként bruttó 700 ezer forint értékű defibrillátorokat Puskás Tivadar, az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Szervezetének vezetője vette át tegnap Tihanyi Katalintól és a kuratórium tagjaitól. A vezető más kérdésekről szólva azt javasolta az adakozó lakosságnak, hogy mindig ellenőrizzék le a 104-es számon, ha valaki a mentőszolgálat nevében kér támogatást, mivel nagyon sok visszaélésről lehet tudni.

Fogarasi Zoltán szerint az egy százalékból korábban 3–4 millió, legutóbb másfél millió forint gyűlt össze a mentésügyi alapítvány számláján, amelynek – az alkalmat megragadva – itt közöljük az adószámát is: 18973987-1-08.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnyílik a Füles bástya - élményközpont a rejtett pincékből

Tíz éve vár a hasznosításra, hamarosan azonban megnyílhat a győriek előtt a győri belváros egyik… Tovább olvasom