Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

A motorostalálkozó szervezője nyilatkozott a balesetekről

Meghalt szombaton Belednél egy győri motoros, pénteken Komáromnál egy tatabányai, autóval ütköztek. A hétvégi győrújbaráti motorostalálkozó szervezői szerint mindketten rendezvényükre tartott, ismerték őket. A találkozó szombati látványos felvonulása két könnyebb sérüléssel végződött. Nézze meg videónkat!





"Kukori", a Győi Motorosok egyik vezetője Videó a helyszínről: Cseh Róbert


Győri az áldozata a szombaton délben, Belednél történt motorosbalesetnek. A 33 éves férfi kétkerekűjén Répcelak felől haladt Beled felé a 86-oson, amikor egy osztrák rendszámú autó meg akart fordulni az úton és így a motoros nekiütközött az oldalának. A mentősök sokáig küzdöttek az életéért, próbálták újraéleszteni, de meghalt.

A rendőrök a helyszínelés idejére az út fél pályáját lezárták. A lezárás azóta megszűnt, tudtuk meg Kocsis Tündétől, a megyei rendőrkapitányság szóvivőjétől. A Győr és Környéke Motorosok Baráti Körének Kukori becenévre hallgató elnöke, úgy tudja, rendezvényükre, a VI. Nemzetközi Jótékonysági Motorostalálkozóra tartott, Győrújbarátra. Ahogy az a tatabányai motoros is, aki pénteken halt meg egy közúti balesetben Komáromnál.

Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. hagyma 2008. május 13. 23:39
    „joco1 te kecske! "a nyiltan nyilas és fasiszta csürhe" ugyanúgy jólérezte magát a találkozón mint a többi ember és nem kell itt a tömegizgatás. Semmiféle balhé nem volt bármennyire szeretnél erről hallani, magam is ott voltam. Vedd egyszer a fáradtságot és nézz meg egy ilyen eseményt aztán gagyogj...köszi.
    egy sportmotoros (mert mert meg kellet védenem őket)”
  • 46. motoros9 2008. május 13. 23:20
    „joco1-te menj át másik fóromra, mert ehhez a témához túl hülye vagy, lázszik, hogy nem csak mtorod nincs, de gyerekszobád sem volt !”
  • 45. Tomek007 2008. május 13. 21:16
    „Nem tudom ez hogy jön a témához, szerintem megtarthattad volna magadnak ezt a két sort.”
  • 44. joco1 2008. május 13. 16:58
    „Hát ahol megjelennek a "goj"motorosok az csak Qrva jó lehet.Nem a többi rendes és joravaló motorosról akartam "itéletet" mondani, hanem a nyiltan nyilas és fasiszta csürhéről.”
  • 43. motoros9 2008. május 13. 10:54
    „a Kisalföld mai cikke erősen bulvár stílusban íródott, nem a találkozóról történő objekjtív tudósítás, hanem a két haláleset összemosása a motoros találkozóval volt a cikk lényege !
    Azt sem értem, a cikk miért nem említi, hogy a motoros felvonulás felvezető motorosa -BORKAI ZSOLT -Győr város polgármestere volt, ez talán hír-értékübb lett volna, mint a többi hülyeség amit írt !”
  • 42. Gecsei Győző 2008. május 13. 08:22
    „A Beled melletti balesetről a 8. hozzászólásban Gábor írja a valós tényeket. Köszönet érte Gábor.
    A találkozó felelőssége a motoros balesetekhez annyi lehet, mint a Balaton felelőssége az eddig ott vízbefulltak miatt.
    Együttérzéssel a balesetet szenvedettek hozzátartozói felé.
    Győző.”
  • 41. Tóth Zsuzsanna 2008. május 13. 08:06
    „Én magam nevében szólva imádom a motorokat és a motorosak!
    Mivel koromból kifolyólag MÉG nem legális a motorozásom ezért csak csodálom őket!
    Azok az autósok akik nem figyelnek rájuk, esetleg szándékos balesetet idéznek elő, /buta leszek/ nem a vétlen motorosnak kéne korházba kerülni esetleg nem ajd Isten meghalni, hanem annak autó soförnek aki nem tudja elviselni, hogy van egy életforma, hogy van egy motoros társadalom akinek ebben van a szenvedély nem az autóban!!!!Akár mikor elhajt mellettem egy motor én nem bosszankodok, leelőzhet, hajtson elmelettem a pirosban vagy csináljon azt ami belátásának megfelel!
    Ők is egy "család" !!!Én tisztelem őket!
    Tényleg az a borzasztó és az elgondolkodtató, hogy mért csak akkor van tekintélye a motorosnak, ha bandában vannak. Akkor senki nem meri rájuk ránta a kormányt van kinyitni az ajtót amikor elhaladnak!!
    Megkéne érteni az autósoknak, hogy ők is ugyanúgy bele tartóznak a közlekedésbe!!!
    Hajrá motorosok!!!Nem sokára veletek tartok!!!!!!!!!!!!Addig csak marad az a mondat "lécci, viszel egy kicsit"!!:):):):):)”
  • 40. Tóth Zsuzsanna 2008. május 13. 08:06
    „Én magam nevében szólva imádom a motorokat és a motorosak!
    Mivel koromból kifolyólag MÉG nem legális a motorozásom ezért csak csodálom őket!
    Azok az autósok akik nem figyelnek rájuk, esetleg szándékos balesetet idéznek elő, /buta leszek/ nem a vétlen motorosnak kéne korházba kerülni esetleg nem ajd Isten meghalni, hanem annak autó soförnek aki nem tudja elviselni, hogy van egy életforma, hogy van egy motoros társadalom akinek ebben van a szenvedély nem az autóban!!!!Akár mikor elhajt mellettem egy motor én nem bosszankodok, leelőzhet, hajtson elmelettem a pirosban vagy csináljon azt ami belátásának megfelel!
    Ők is egy "család" !!!Én tisztelem őket!
    Tényleg az a borzasztó és az elgondolkodtató, hogy mért csak akkor van tekintélye a motorosnak, ha bandában vannak. Akkor senki nem meri rájuk ránta a kormányt van kinyitni az ajtót amikor elhaladnak!!
    Megkéne érteni az autósoknak, hogy ők is ugyanúgy bele tartóznak a közlekedésbe!!!
    Hajrá motorosok!!!Nem sokára veletek tartok!!!!!!!!!!!!Addig csak marad az a mondat "lécci, viszel egy kicsit"!!:):):):):)”
  • 39. Wágenhoffer Attila 2008. május 12. 21:14
    „Ha belegondolunk abba, hogyha két autó összekoccan, esetleg mindkettő kicsit behorpad, lejön a festék, a biztosító a helyzetet megoldja. Sajnos, ha az autós csak koccan egy motorossal, ott akár halálos baleset is lehet, hisz a motorost nem védi a kaszni, ezért van az, hogy az autósok a kereszteződésekben, vagy lassabb haladásnál egyszerűen nem figyelnek annyira a vezetésre, hisz ott nekik nem lehet bajuk,szól a rádiójuk, beszélgetnek az utasaikkal -védi őket a karosszéria, legfeljebb törik az autó, de mi motorosok meghalhatunk egy kis ütközésnl is ! Én sokat autózom és motorozok is, tagja vagyok a Győri motorosoknak, tudom, milyen nagy munka egy ilyen találkozót megszervezni, sajnálom a két motoros társunkat, és kérem az autósokat, VIGYÁZZANAK RÁNK ! W. Attila”
  • 38. Boróka 2008. május 12. 12:58
    „Maximálisan egyetértek az előző(37.) hozzászólóval!! Megnéztem a győri motorosok honlapját, sőt a Kisalföld archívumában is több cikket elolvastam róluk. Valóban tiszteletre méltó a tevékenységük. (Sosem olvastam hasonló jótékonykodásról pld. az agyonreklámozott alsóőrsi Haerlys találkozó szervezőiről...) Egy külső szemlélő bele sem gondol abba, micsoda szervezőmunka kell ahhoz, hogy minden klappolojon - mentő, tűzoltó, rendőrségi biztosítás, útvonal engedélyek, szállás, étel-ital, tisztálkodási lehetőség, fűnyírás, szórakoztató műsorok, koncertek stb.... Max. egy fanyalgásra telik, hogy 25 percet kellett várakoznia az Árkádnál.... szánalmas...
    Bízom benne, hogy most is megtalálják az arra érdemes, rászoruló embereket, akiket ismét segíteni tudnak adományaikkal. Csak így tovább, hajrá GYŐR ÉS KÖRNYÉKE MOTOROSOK BARÁTI KÖRE!!!”
  • 37. Motorka007 2008. május 12. 11:34
    „Az, aki összekapcsolja a két esetett annak semmi fogalma nincs a közlekedésről, minden közlekedő megy vagy tart valahová, és non-szensz összefonódást keresni az ilyen balesetek között. Ilyen gondolattal nem szabad elmenni otthonról semmivel, mert ha ér valamilyen baleset az azért lesz, mert vagyunk, létezünk. A motorozást szabad időmben élvezem de autós ember vagyok mert a munkám ehhez köt 90%-ig autós és csak 10% a motoros és nem keresem az ok és okozatot. Én kint voltam a találkozón és büszke vagyok rá, hogy ott lehetem, mehetem a felvonuláson a többi három ezer motorossal együtt, és segítettem a belépő árával a Győr és környéke Motorsok baráti körének, hogy a jótékonyságukat minél több emberhez el tudják vinni az adományaikkal. És csak gratulálni tudok a rendezvényükhöz a színes programjukhoz, a koncertekhez szuper volt minden. Érdemes lenne meg nézni a honlapjukat www.gyorimotorosok.hu hogy kik azok az emberek, akiken segítettek már és azok, akik oda állnak egy-egy fotó erejéig velük Miniszter úgy, mint Államtitkár és nem beszélve a Polgármesterekről. Nem kell bántani azokat akik, dolgoznak, tenni akarnak valamit, segítnek önzetlenül másokon a szabad idejükben ők ezt vállalták fel és nem azt, hogy egy füstös kocsmában töltik a szabad idejüket és ott panaszkodnak, szidják a másokon segítőket, hogy miért nem nekik adják a pénzt. Hajrá GYŐR ÉS KÖRNYÉKE MOTOROSOK BARÁTI KÖR EGYESÜLET. Így nagy betűvel.”
  • 36. Szőrös 2008. május 12. 10:52
    „Kismotorosnak:
    Csodálkozom, hogy pont egy kismotoros írta ezt az üzit.
    Nagymotorosként igyekszem szabálytisztelő módon közlekedni, a kresz betartásával.
    Persze én sem vagyok szent, de mindennek meg van a helye.
    Eddig 3 balesetem volt, mindegyik esetben szabályosan közlekedtem, mások gázoltak el lakott területen.
    Viszont akiktől rettegek, azok pontosan a kismotorosok, akik a városban próbálják rátermettségüket állat módon jobbról, balról előzgetve csőgázzal bizonyítani.
    Úgy érzem te viszont nem ehhez a társasághoz tartozol, de ajánlom nézz körül egy napos nyári nap a belvárosban!
    Életveszély!”
  • 35. Tomek007 2008. május 12. 10:29
    „És azt milyen jogszabály írja elő hogy az autósok nem kell betartaniuk a 30as 50es táblákat? Nem ám azt mondod hogy az autósok az összes szabályt betartva közlekednek mert ez vicc. Kíváncsi vagyok hány autós lassít le 30as táblánál 30ra.
    Napokban láthattuk a híradóban hogy hány autóst fényképeztek le manapság gyorshajtásért ... "Több milliós értékre jobban vigyázhatnának"???? Autósok nem okoznak a másik autósnak kárt, nem ütnek el gyalogosokat?? ( autóval motorral rendszeresen közlekedek)”
  • 34. jon 2008. május 12. 01:14
    „Azt én is elitélem hogy esztelenül lakott területen száguldozzanak a motorosok meg hogy egykerekezzenek de azt én sem értem hogy miért baj ha a sort kikerülik a motorosok talán irigykednek az autósok hisz a magyar emberek irigyek de azt sem azért teszik a motorosok mert azzal is bosszantani akarják az autósokat egyszerüen kihasználják a motor előnyét.”
  • 33. kismotoros 2008. május 11. 20:13
    „Melyik KRESZ szabály írja elő,hogy a nagy lóerővel rendelkező motorosnak lakott területen belül az 50 km/ óra-t nem kell betartani ,főleg ha még korlátozva is van pld 30 km/órára?Milyen jogszabály írja elő a lakott területen az esztelen száguldást,nem beszélve a kis utcákban a teljes gázzal való közlekedést?Miért kell az autósnak kitalálni a motoros gondolatát, hogy mit fog a következőben csinálni?A több milliós értékre jobban vigyázhatnának nem beszélve a többi közlekedökről.Ezt autóval és kimotorral rendszeresen közlekedőként tapasztalom.”
  • 32. LIBONA 2008. május 11. 17:50
    „Oszinte reszvetem a hozzatartozoknak !!!! Minden emberi elet nagyon fontos!!!! Vigyazzunk magunkra es masokra a kozlekedes sorran !!!! Probaljunk meg esszel- nyugodtan-higgadtan kozlekedni !!!!! Nem kellene mindig "mazsolazni" a dragabb es nagyobb autokbol a kisebbek fele,sem a gyalogossan kozlekedok fele !!!! EMBEREK PROBALJATOK MEG TANULNI MAS KARABOL IS !!!! ISTEN ALDJON MEG MINDENKIT !!!!!!!!!!”
  • 31. buszos 2008. május 11. 15:50
    „Engem még nem zavart, ha a pirosnál előre ment a motoros, zöldnál mikor elndulok. ő már sehol sincs, mert jóval fürgébb...”
  • 30. KTM 2008. május 11. 13:31
    „Szerintem azzal,hogy mi motorosok a lámpánál előre megyünk, nem károsítunk meg senkit...sőt! De ezt nehéz elmagyarázni olyannak,aki nem jár kétkerekűvel, vagy aki autóban ülve úgy gondolja erősebb másoknál. Persze azért itt is vannak különbségek, gondolom az ellenérzést a körültekintés nélkül gyorsan előremenő motorosok váltják ki, nem azok akik kultúráltan szép lassan "csorogva" használják ki a motor kisebb méretéből adódó előnyöket.”
  • 29. Lizsu 2008. május 11. 12:49
    „Lámpánál állva mindig hagyok annyi helyet, hogy motoros begurulhasson elém. Nem egyszer köszönték már meg. Nem tudom miért fáj ez egyeseknek. :s”
  • 28. Tomek007 2008. május 11. 12:38
    „Tisztelt Gab2000!
    Azért nem várjuk ki azt a "kibaszott sort" mert így nem növeljük a dugók méretét, de ez a szokás csak magyar országon kelt ekkora megrökönyödést. Olasz országban még akkor is mindenki előre megy a sor melett ha az első autó rendőr, és senkinek nem akad fent ezen.”
47 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szóljon bele az új győri buszközlekedésbe!

Győr - Remélhetően a jövő év elejétől teljesen megújulhat Győr tömegközlekedése (buszközlekedése). A… Tovább olvasom