Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

A Mikulás is jön Győrbe a Győrkőcfesztiválra - képgaléria

Három napra Győr a Győrkőcök városa lesz: július 6-tól 8-ig a városban tizenkilenc helyszínen várja a gyerekeket a Győrkőcfesztivál. Idén korcsályozni is lehet majd, s a Mikulás is várja az ajándékötleteket.
Kocsis Rozi, a Vaskakas Bábszínház vezetője, fesztiváligazgató a keddi sajtótájékoztatón elmondta: tavaly több mint 20 ezer gyermek regisztrált a Győrkőcre, s a szülőkkel együtt mintegy 40-50 ezren vettek részt a rendezvényen.

Fotó: Vidra Zsófia

A Győrkőc teljes programja itt >>
„A kreatívitás támogatókra lelt" – elevenítette fel a kezdeteket, kiemelve, hogy idén újabb szponzorok segítenek a zavartalan lebonyolításban. „Az egész város összefogott, a Mobilistól a Győri Balettig mindenki részt vesz valamilyen módon a programokban, de partnerünk a győri fürdő, az állatkert, sőt idén már a pannonhalmi apátság is. Július 6-tól 8-ig Győr a győrkőcök városa lesz" – mondta Kocsis Rozi. Serfőzőné Tóth Andrea a győri önkormányzat kulturális főosztályvezetője szerint a város legnagyobb fesztiválja országosan elismert (2010-ben elnyerte a Kiváló Művészeti Fesztivál minősítést), s Győrt is népszerűsíti.

Fotó: Vidra Zsófia
A Győrkőcfesztivál programjait idén 19 helyszínen rendezik meg, központja a Bécsi kapu tér lesz. Ebben az évben a Széchenyi téren már hat „csónakázótavat" alakítanak ki. A Győrkőcolimpiára 300-350 gyereket várnak, akik nyolc sportágban mérhetik össze tudásukat. A Rába parton felállított vízi színpadon gyermekkoncertek várják a kicsiket és nagyokat. A „Jégvirág téren" korcsolyázni is lehet, s a Mikulás is ott várja majd a kicsik kívánságait.

A győrkőckarkötő a fesztivál ideje alatt minden játékra ingyenes belépést biztosít a gyerekeknek 14 éves korig: ára csupán egy mosolygós fotó. A fesztiválra vonattal érkező gyerekek visszafelé ingyenesen utazhatnak.

Olvasóink írták

  • 17. gonzo 2012. június 28. 20:32
    „cseppek,még egy kommentedet nem olvastam,de ez biztos az én hibám:)
    Az,hogy minden negatívumot vállalsz a gyermekedért csak tiszteletet érdemel.
    De:ne csodálkozz,ha decemberben már nem fog annyira örülni a Mikulásnak,vagy majd havonta követeli,hiszen ha már nyáron itt volt,miért nem jön mondjuk havonta?:))”
  • 16. cseppek 2012. június 28. 05:18
    „Aki olvassa a kommentjeimet az tudhatja, hogy kevés nálam negatívabban hozzáálló, pesszimista ember van a világon...
    De a Győrkőc az, amit nem engedek bántani és még véletlenül sem tud befolyásolni semmilyen zavaró tényező. Sem a kánikula, sem a tömeg, sem a méregdrága kirakodóvásár, sem a Mikulás ötlet... A gyerekek számára ez a hely 2 napig maga a menyország. Vagy még annál is szebb és jobb! Anyaként pedig csakis ez érdekel.

    Kocsis Rozi és a rendezvény összes munkása előtt mélyen le a kalappal!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 15. Mankapunka 2012. június 27. 18:10
    „Akkor ezekből a gyerekekből mi lesz majd 18 évesen,ha már most ilyen "nevelést" kapnak?”
  • 14. gonzo 2012. június 27. 15:32
    „surdi,ma már mindenki(na jó,nem mindenki)mindent azonnal akar.A felnőttek idiótábbik része a gyerekeibe is beleneveli,hogy minden elérhető azonnal.A gyerek vonyít egyet,és már fut is a szülő a boltba a cuccért.Télen dinnyét etet vele meg epret,a gyerek azt sem tudja milyen egy jóízű eper,mert a Metróson nő fel,a szabadföldi már nem is ízlik neki.A nyárimikulás meg simán beleillik ebbe a sorba.Azt csodálom ,hogy a Jézuskát kifelejtették.Pedig az olyan jó lenne,az olyan aranyos,ajándékokat osztogathatna a Belvárosban......AGYRÉM!”
  • 13. bojtár 2012. június 27. 11:51
    „a mikinek nem most kellene jönni vagy akkor írták volna,hogy gazdasági váltságra hivatkozva előbb jön :)”
  • 12. majkani 2012. június 27. 07:56
    „A Mikulásnak ez a dolga! Egész évben járja a világot és nézi, hogy ki a jó gyerek, aki majd ajándékot kap, és ki a rossz, aki meg virgácsot. Örülök, hogy itt lesz, én biztosan jó leszek:)”
  • 11. barbicsek1111 2012. június 27. 04:46
    „Óvónőként mondom, hogy a Mikulás felesleges, megkeveri a gyermeket. Kitalálhattak volna valami mást helyette.”
  • 10. surdilovics69 2012. június 27. 04:14
    „A mikulás mit keres itt? dec.6-án kéna csak jönnie----”
  • 9. Túrabakancs 2012. június 26. 22:13
    „Lehet a nyári Mikulásnak be fog süli a kolbásza ebben a várható melegben.
    Na nem baj, Hot-Dognak még el lehet adni.”
  • 8. gonzo 2012. június 26. 18:51
    „Győrkőcfesztivál=állat meleg(erről mondjuk a szervezők tehetnek a legkevesebbet,sőt igyekeznek árnyékolni,ahol lehet),hatalmas tömeg(ingyé van...:),az érdekesebb feladatoknál,játékoknál kilométeres sor(idegbaj határára került szülők...:)),szóval csak annak ajánlom,aki nagyon szereti a gyerekét valamint acél idegekkel rendelkezik.Nem nekem való(a gyerekeim meg így jártak...:))

    Ezek az ingyenes rendezvények különösen hatnak az emberi agyra:bekapcsol valami a fejekben és más sem érdekli az embereket,csak hogy ott kell lenni.Ha törik,ha szakad.Ha ezrek tolongnak,ha megkukulsz a napon,mindegy,ott kell lenni.

    Hogy honnan tudom mindezt?Én is voltam.5 percig legutóbb.Aztán dobtunk egy hátra arcot és irány fagyizni.”
  • 7. Kisgazda38 2012. június 26. 18:30
    „Nagyon szuper a gyerkőcfesztivál,de szerintem a Mikulást hagyhatnák még pihizni.
    Nem kéne a gyerekeket így meg téveszteni.”
  • 6. Mankapunka 2012. június 26. 17:58
    „Remélem krampuszlányok is lesznek fekete harisnyában,és magassarkúban,meg vékony vörös topban.

    Megyek én is!!!!!Ű!”
  • 5. toto72 2012. június 26. 17:05
    „Már várjuk!”
  • 4. hn 2012. június 26. 16:18
    „Nagyon érdekes és furcsa ötlet.”
  • 3. marianna1211 2012. június 26. 15:36
    „Na szegény gyerekek, kép-és fogalomzavar garantálva! Jó dolgunkban/vagy/ kínunkban már azt se tudjuk, mit csináljunk? Tényleg, a nyuszival és a Jézuskával szemben mi ez a hátrányos megkülönböztetés? Vagy mindhárom, vagy egyik sem!”
  • 2. Madarász 2012. június 26. 14:53
    „1. Nyári Mikulás! :)))”
  • 1. arrabonem 2012. június 26. 13:50
    „A Mikulás mellet standja lesz a Nyuszinak és Jézuskának is...
    (Ezer tisztelet Kocsis Rozinak és csapatának az egészért, de ez a Mikulás szál szerintem nagyon fölösleges.)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

50 millió forint a zugszemét felszámolására Győrben

Egyre több gondot okoz Győr területén az illegálisan lerakott szemét, az utcákon megjelenő hulladék,… Tovább olvasom