Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

A megyénkbeli férfiak keleti nőkkel házasodnak

A fiatalok élnek a külföldi tanulás, munkavállalás lehetőségeivel – ez már a hazai anyakönyvvezetésben is érezteti hatását.

Magyar férfiak keleti arákat vettek el megyénkben, más országban férjhez ment hölgyek itthon is kimondták az igent.

Aki magyar állampolgárként külföldön köt házasságot, ezt az anyakönyvi eseményt itthon is köteles bejelenteni. Az évente mintegy félszáz ilyen győri esetből mindig akadtak néhányan, akik a hivatalos ügyintézés, a ˝papírmunka˝ mellett a szertartást is meg akarták ˝hazai pályán˝ ismételni. Azonban nem köthet újból házasságot, aki már házas, még akkor sem, ha jelenlegi párjának mondana megint igent. Ilyen esetekben megerősítő ceremóniát kérhet. Kun Mária anyakönyvvezető portálunknak elmondta: ezekre az alkalmakra a szokásosnál is személyre szólóbb köszöntővel készül. Ilyenkor ugyanis nincs törvényileg kötelező része a beszédnek, hangsúlyoznia is kell, hogy nem házasságot kötnek a felek, hanem megerősítik azt. Erre mondhatják ki újból az igent.

Többen Ausztráliából érkeztek és már idén májusra is bejelentkezett egy pár Brazíliából. Eddig minden esetben a menyasszony volt a megyénkbeli, férje a külföldi. Amikor azonban Győrben kötnek vegyes házasságot a fiatalok – tavaly ilyen esküvőt harmincegyet tartottak –, akkor jellemzően a férfiak a megyénkbeliek és több esetben távol-keleti arát választottak, thaiföldit, japánt.

Megerősítő szertartást a külföldön házasságot kötötteken kívül az ezüst- vagy aranylakodalmukat ünneplők kérhetnek. Kun Mária szerint különösen megható volt nemrégiben azoknak az ötven éve együtt élőknek a köszöntése, akiket nem gyermekeik, unokáik leptek meg ünnepséggel, hanem maguk keresték fel az anyakönyvvezetőt és batyus jelleggel szerveztek családi összejövetelt, minden rokon hozott ennivalót.

Sopronban olyan párok, akik külföldön keltek egybe, nem igényelték anyakönyvvezető közreműködését hazai ceremóniájukhoz, és évente két-három esetben mond beszédet a polgármesteri hivatal munkatársa negyed vagy fél évszázados házassági évfordulóhoz kapcsolódóan.

Mosonmagyaróváron egyáltalán nem akadt ilyenre példa, a házasságkötések száma is jelentősen visszaesett és egyre egyszerűbb köszöntést kérnek, kevesebb vendéget hívnak a párok.

Olvasóink írták

  • 2. fortuna54 2010. március 03. 21:04
    „56-os.Hát ezzel énis pont úgy állok.Nálunk sem volt cécó,tehát gratulálhatunk egymásnak.”
  • 1. 56-os 2010. március 03. 17:14
    „Az Óváriaknak van igazuk.
    Mibek a nagy cécó amikor többen még 1 évet se birnak ki ?
    Mi már több mint 51 éve vagyunk együtt pedig nem volt cécó.
    M?g egyszer ennyit...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pártfogó felügyelet: segítő tanácsok a jó út felé

Tavaly több mint félezer fiatalkorú került bűncselekmény miatt pártfogó felügyelet alá a megyében. Tovább olvasom