Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

A megyében is követtek el bűncselekményeket?

A Pápai Rendőrkapitányság rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

Az ismeretlenek június 26-án délután 1 óra körül Lovászpatona belterületén bementek egy lakóházba az egyedül élő, 78 éves asszonyhoz. A támadók erőszakkal és fenyegetéssel akarták a sértett pénzét és értékeit megszerezni. A rendőrkapitányság tudatta: külső körülmények megakadályozták az elkövetőket a bűncselekmény befejezésében, ezért a remélt zsákmány nélkül menekültek el a helyszínről. A rendőrség feltételezi, hogy az elkövetők több dunántúli megyében is követtek el hasonló bűncselekményeket.

Az egyik támadó 25–30 év közötti, 170 centi magas, zömök, sportos alkatú férfi. Sötét, kreol bőrű, szeme színe sötétbarna, szemöldöke dús, fekete. Sötétkék színű anorák ruhát, fején fekete színű maszkot viselt az elkövetéskor. Magatartása agresszív, erőszakos volt. Társa 60 év körüli, 180 cm magas, vékony, szikár alkatú férfi. Fehér bőrű, ősz haja nyíratlanul lóg a nyakára, miközben a fejtetőn már kopaszodik. Tömött, ősz bajuszt visel, arca ráncos, megjelenése elhanyagolt. Hangja rekedt. Az elkövetés idején olajzöld munkásnadrágot, szürke színű munkáskabátot viselt, vállán zöld színű tarisznyát hordott. Erről a támadóról fantomkép készült (lent).


A pápai rendőrök a (89) 313-011-es telefonszámon számítanak mindazoknak a bejelentéseire, akik a leírtak alapján az ismeretlen tettesek kilétére vagy jelenlegi tartózkodási helyére vonatkozóan információkkal rendelkeznek.

Olvasóink írták

  • 2. zeta62 2010. augusztus 03. 15:12
    „"Sötét, kreol bőrű,"
    "Miért nem nevezik nevén a gyereket???" Dakota.
    No comment!”
  • 1. Csetneky 2010. augusztus 02. 11:45
    „A képen látható bajusz pont olyan, mint a korábbi soproni rendőrkapitányé.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Éjszakánként vonatpótlók közlekednek a régióban

Hétfőtől augusztus 15-ig (régiónkban 5-től 13-ig) vasúti pályafelújítások miatt néhány vasútvonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Tovább olvasom