Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

A Magyar Kultúra napja a megyében

Győrben és Mosonmagyaróváron a magyar kultúra napján, január 22-én kitüntetéseket adnak át a kultúra és a közművelődés területén kiemelkedő tevékenységet végzőknek.
A megyeszékhelyen számos kulturális program is várja az érdeklődőket, Sopronban pedig Bornemisza Péter Magyar Elektra című tragédiáját viszi színre az ünnep előestéjén a helyi Petőfi Színház az Evangélium Színházzal együttműködésben - közölték a szervezők az MTI érdeklődésére.

A Mosonmagyaróvár kultúrájáért és a Mosonmagyaróvárért emlékérmet vehetik át a kitüntetettek a Lajta-parti város január 22-i ünnepségén - mondta Popielek Éva, a helyi önkormányzat munkatársa.

A Győr közművelődéséért és a Győr művészetéért díjakat a Richter teremben tartandó megemlékezésen adják át, amelynek műsorán megzenésített versekkel fellép egyebek között a Kávészünet zenekar - közölte Domanyik Eszter, a győri önkormányzat osztályvezetője a helyi ünnepségről.

A megyeszékhely január 21-étől egészen a hétvégéig kínál programokat a magyar kultúra ünnepe jegyében minden korosztálynak. A különféle képgrafikai technikákról grafikusművészek tartanak szakmai bemutatót Orosz István és Keresztes Dóra kiállításában a Városi Művészeti Múzeumban január 21-én hétfőn. Másnap N. Mészáros Júlia művészettörténész tart előadást a 20. századi képzőművészetben tetten érhető "tudatosan alkalmazott érzéki csalódásokról" az Esterházy-palotában.

Dsida Jenő és József Attila megzenésített verseit Erdész-Kováts László gitáros-énekes szólaltatja meg január 24-én a Városi Könyvtárban. A Műhely folyóirat szerzőivel találkozhatnak az érdeklődők aznap a Zichy-palotában. A felolvasó esten a tavaly született műveket ismerhetik meg az irodalomkedvelők.

Blaskó János szobrászművész kiállítása január 26-án nyílik az Esterházy-palotában. Aznap Tóth Tibor Jászai Mari-díjas színművész Arany János-estjét adja elő Tetemre hívás címmel a magyar kultúra napja alkalmából a győr-újvárosi művelődési házban.

Az óvodások mondókákat, megzenésített verseket hallhatnak Töreky Zsuzsanna zenepedagógustól, a kisiskolások pedig magyar népmesehősökkel ismerkedhetnek: a különböző figurákat el is játsszák, sőt rajzban meg is örökítik. Az általános iskolásoknak a Győri Filharmonikus Zenekar művészei adnak koncertet, a középiskolások pedig Maszlay István Jászai-díjas színésztől megtudhatják, hogy miben segít a vers.

A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázpalackot, szivattyút loptak Dunaszegen

A tolvaj a szomszéd ingatlant sem kímélte. Ott kézi szerszámokat szedett össze. Tovább olvasom