Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

A lelemény hozza, a csaló viszi a százezreket

Győr-Moson-Sopron - Ahány óvoda, annyi megoldás – az uniós játszóterekre vonatkozó szabvány az oktatási-nevelési intézményekre is vonatkozik. Néhány hónappal a határidő letelte előtt megyénk intézményeiben még nagyon sok olyan udvari játék van, amely nem felel meg az új előírásoknak.
Az óvodák többségében joggal bízhatnának abban, hogy az év végi határidőt fél évvel kitolja a minisztérium. Bár eredetileg 2008. december 31-el minden játszótérnek meg kellene felelnie az uniós szabványnak, csak lassan gyűltek, gyűlnek az udvari eszközökre fordítható forintok. Pedig több forrás is kínálkozik: a fenntartó önkormányzatok bár nehezen, de szorítanak rá, pályázati lehetőségek szintén kínálkoznak, a szülők anyagi és kétkezi segítségére pedig ugyancsak számíthatnak az intézményvezetők. Óriási pénzekről van azonban szó, a legegyszerűbb játékok ára is meghaladja a többszázezer forintot, egyetlen négyzetméter gumitégla költsége pedig telepítéssel együtt húszezer forint. A szerény anyagiak hátránya, hogy az óvodák viszonylag egyszerű, olcsó, ezzel együtt kevésbé tartós játékokat tudnak csak megvásárolni.

Szerencsések: Győrben a Szigeti óvodában a régi játékokat leselejtezték. Most már minden udvari eszköz megfelel az uniós szabványnak, sőt, a készlet jövő héten tovább bővül.
Szerencsések: Győrben a Szigeti óvodában a régi játékokat leselejtezték. Most már minden udvari eszköz megfelel az uniós szabványnak, sőt, a készlet jövő héten tovább bővül.

A játékcsere mindenütt másképp zajlik, a fenntartó illetve az óvodavezetők maguk választják ki az új eszközök gyártóit, a régieket pedig, ha lehet – ilyen főleg a hinta, a homokozó – minősíthetővé alakítják át. Beszéltünk azonban olyan óvónővel is, aki a meglévő fémmászókákat alakíttatta át minősíthetővé. Az ötleten kívül csak egy lelkes apukára volt szüksége, aki értett a hegesztéshez.

Az óvodavezetőknek a pénzhiány mellett csalókkal is szembe kell nézniük. Egy megyénkbeli vállalkozó az utóbbi egy-két évben használhatatlan, balesetveszélyes vacakokkal árasztott el több győri és város környéki óvodát. A Kisalföldnek több károsult úgy nyilatkozott, hogy nem viszi perre egyenként többszázezer forintos követelését.

Fél évet kapnak a fenntartók?

A rendelkezés úgy szól: az uniós szabványoknak december 31-ig meg kell felelnie minden udvari játéknak. Ellenkező esetben le kell szerelni azokat. A határidő leteltével egy baleset esetén, amennyiben az szabványossági hiba miatt következett be, az üzemeltetőt felelősségre vonás terheli. Információink szerint a határidőt fél évvel kitolják, hivatalos döntés azonban erről még nem született.


Olvasóink írták

  • 2. kukaberci 2008. szeptember 18. 17:08
    „Valaki magyarázza már el nekem, hogy lesz az anyagárban 5-6e/m2-es gumitégla árából telepítve 20e/m2???”
  • 1. Almabá 2008. szeptember 18. 05:59
    „Kedves Városatyák!
    Ezt bizony nem egyedül és még csak nem is a szülők pénztárcájából kellene megoldani, lévén az óvoda közintézmény, nem? Pár százezer kellene csak, valamint szakember, illetve segédmunkás a munkanélküliekből, akik telepítik és akkor nem kerülne minden kétszer annyiba és nem lejmolnák le vígan a mesterek a szegény óvodákat”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bázisjogot veszélyeztetik

Budapest - A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felhívja a gazdák figyelmét, hogy a… Tovább olvasom