Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

A Leier vette meg a romos Schlichter-villát: egymilliárd forintos ingatlanfejlesztés Győrben

Legalább egymilliárd forintos ingatlanfejlesztésbe kezd Győr belvárosában a Leier Hungaria Kft. - jelentette be csütörtökön Mártonné dr. Baj Mária, a vállalkozás ügyvezető igazgatója.
A beruházás költségeire vonatkozó kérdés kapcsán úgy nyilatkozott: még nem kapták birtokba az épületet, így nem tudták pontosan felmérni annak állapotát, de a megvásárlásra fordított forrásokkal együtt biztosan egymilliárd forint felett lesz a végösszeg.

Az eseményen elhangzott: a társaság 240 millió forintért vásárolta meg a vasútállomás és a buszpályaudvar, valamint a Leier City Center irodakomplexum közvetlen szomszédságában álló, romos Schlichter-villát.

A jövő év végére műemléki védettségének megfelelően felújítják - bank- vagy cégszékháznak alkalmassá téve - az épületet, amelyet semmiképpen nem kívánnak eladni.

Sági Géza, a korábbi tulajdonos, a városi vagyonkezelő Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója az eseményen elmondta: korábban 300 millió forintért hirdették meg a háromezer négyzetméteres telken álló, mintegy 250 négyzetméteres, a 19. század végén épült villát, amelyhez mintegy 300 négyzetméternyi melléképület is tartozik.

Miután nem találtak vevőt a házra, több körben tárgyaltak a Leierrel, amely végül 100 millió forintot készpénzben fizet, 140 millióért pedig saját építőanyagait adja, a listaárnál harminc százalékkal olcsóbban - tette hozzá.

A Leier csoport eddig 230 millió eurót fektetett be Magyarországon, a legutóbbi győri fejlesztés piaca azonban nagyrészt Pozsony környéke lesz - mondta a tulajdonos. Az alkalmazottak száma 1.300 fő. A magyar gyártó kapacitás kihasználása jelenleg 60 százalékos, így a csoport érdekelt a lakásépítés fellendítésében.

Olvasóink írták

30 hozzászólás
12
  • 30. Gab2000 2012. május 26. 10:18
    „Kedves MIR

    A hír forrása olyan aki vastagon benne van az üzletben, hogy mi is lesz a Zrinyi uti kopmlexummal.

    De más ugyanis nem fogják kiüríteni teljesen mivel a sugár terápiás részlegnek itt kell maradnia, ugyanis nincs pénz az új Magyar uti szárnyban a gépekre, és az itt lévők meg olyan állapotban vannak, hogy nem lehet őket mozgatni.

    És ezentúl majd mindennap egy orvosnak itt kell majd kuksolni a régi bunkerban a sugár terápiás osztályon ahelyett, hogy az osztályon végezné a munkáját.”
  • 29. aghla 2012. május 25. 16:26
    „Ideje volna pusztuló értékeinket, emlékeinket megbecsülni. Laknak Győrben lokálpatrióták?
    Nálunk nincs egy múzeum vagy emlékhely, ami az utókor számára bemutatná a város ipari múltját. Még áll egy le nem rombolt csarnok a Rába helyén, ami berendezhető a régi gépekkel, esetleg félkész vasúti kocsival.
    Ez is ajándék lehet a városlakók számára:
    http://keret.hu/portal/hu/2008-10-22/az-eltunt-kerekparut-nyomaban
    Fantáziával, építész tehetséggel ez is alkalmas lehet pl. kerékpáros hotelnek, közvetlenül a Bécs-Pozsony-Balaton kerékpárút mellett:
    https://picasaweb.google.com/lh/photo/WyAfQtN9rOHgANZv7RbfitMTjNZETYmyPJy0liipFm0?feat=directlink”
  • 28. arrabonem 2012. május 24. 22:28
    „27. ISU
    Én szintén személyesen tapasztaltam meg a szavahihetőség teljes hiányát. Egy ember - két arc?
    (Délután az önzetlenség meglétét mertem firtatni - nem durván - és kimoderáltak. Lehet, hogy ez sem megy át?)”
  • 27. ISU 2012. május 24. 22:18
    „Köszönjük Leier Úrnak és Munkatársainak!
    Örülni kellene, hogy van egy üzletember, aki szívén viseli Győrt.Ha ő nem lett volna még mindig a lepusztult orosz laktanya állapot lenne, ami a város szívében egy szégyenfolt volt.Most meg lehet nézni!
    Nem kell irigykedni, ő egy jó üzletember, kiváló adottságokkal, személyes ismeretemnek köszönhetően bármikor kiállok melette.Ő eddig még csak jót tett a városnak, annak ellenére, hogy a város részéről többen is megpróbáltak betartani neki.
    Az irigykedőknek még annyit az üzlethez nem csak pénz kell, hanem jó üzleti érzék is.”
  • 26. Sceptic 2012. május 24. 22:15
    „25. kamikaze
    Mert az előzmények ismeretében mi az alternatíva: senkinek nem adunk senkit, de ahhoz, hogy magunk tegyük rendbe, se eszünk, se pénzünk, aztán öt tíz év múlva meg ülünk a romok tetején, hogy büszkén elmondhassuk: ez így ugyan egy kalap sz...t sem ér már, de legalább a mi szemétdombunk nő tőle... Ez jobb?”
  • 25. kamikaze 2012. május 24. 21:31
    „kedves hozzászólók!!ez nem rosszmájúság legalábbis részemről de akkor adjuk el az egész országot sz...ért hu...ért,aztán egy öt-tíz év múlva lehet azt mondják:uraim el lehet ballagni.........”
  • 24. Hunicum 2012. május 24. 20:43
    „Láttátok már belülről?
    http://www.kisalfold.hu/kepek/kepgaleria/2002179/2067374/
    Azért bár van mit csinálni, mégis egyedülálló!”
  • 23. mir 2012. május 24. 20:31
    „Gab2000

    Azt nem tudtam, hogy leireé lesz a zrínyi úti komplexum de az addig is nyílt titok volt, hogy ha elkészül a kórház új szárnya akkor a zrínyi út költözik.”
  • 22. odre 2012. május 24. 20:20
    „21. Gab2000
    és a hír forrása?”
  • 21. Gab2000 2012. május 24. 19:53
    „Na ja és arról is kéne cikket írni, hogy a Zrinyi úti kórház komplexum is a Leier csoporthoz kerül decemberben miután onnan mindenki költözik jószerivel.
    Ja erről azért még nagy csönd van a városban”
  • 20. Szitu 2012. május 24. 19:03
    „Ha valaki ismeri személyesen Leier urat,a vállalkozói életútját,és a jövőbe mutató gondolatait,akkor tisztán látja a helyzetet. Amellett hogy tényleg szereti a Magyarokat,és az országot,nyilvánvalóan minden egyes euróját profitorientáltan fekteti be.Mert üzletember.Ez az épület sem neki kell,felújítja,és kiadja bérbe egy banknak,cégnek,akárkinek. A belváros szívében!!! Szerintetek érdekel majd valakit? Naná. Ő nem az ipari barkban gondolkodik,hanem belvároscentrikusan. Bárki megtehette volna a korábbiakban,neki viszont megvolt a fedezeti oldal arra,hogy lépjen. Megtette,ne irigyelje tőle senki.Ez taz embert mindenki hülyének nézte mikor 1985-ben átjött a vasfüggönyön,és a "paadicsomi" Magyarországn belevágott a kalandba. Jól tette? Dötse el indenki. Tiszelni és becsülni kell,mégha mindnnyian tudjuk is,hogy az üzleben nincs barátság....”
  • 19. medwe 2012. május 24. 18:50
    „Ni, igen. A terveket nézve szerintem jó lesz. A buszpályaudvar mellett szépen fog mutatni. Remélem a felújítás után láthatunk majd bőven slitter téglából kirakot térelemeket. Így lenne illő.”
  • 18. ekkenekepen 2012. május 24. 18:16
    „11. embertelen 2012.05.24. 16:36
    veled csak az a helyzet, hogy az eszetlen baromságodat magasról lexarjuk.

    remélhetőleg a felújítás az eredeti korszellemben zajlik majd és nem lesz ebből az épületből is egy réginek tűnő de túl steril, üveg meg gipszkarton mű környezet, ízléstelen és unalmas modern bútorokkal.”
  • 17. mir 2012. május 24. 18:14
    „Lestate

    Szerintem a színnel nincs semmi baj. Inkább mint az unalmas pasztel színek amik a belvárost uralják mert félnek az élénkebb színektől. A legjobb a Baross út elején lévő társasház a Mozart-nál. Szürkére festették be :) Azt hittem, amikor elkészült hogy az csak az alapozó szín aztán kiderült, hogy az a végleges. Apropó a Mozart melletti szép neobarokk épületet is rendbe rakhatná valaki mert iszonyú állapotban van.”
  • 16. ktl 2012. május 24. 18:04
    „14. Lestate 2012.05.24. 17:56:
    Há nem tom, nekem a szín sem olyan idétlen... de a többi ok.”
  • 15. ktl 2012. május 24. 18:02
    „10. sorok_közt 2012.05.24. 15:59 :
    Ok, visszavonom az önzetlent de nem nagy meggyőződéssel mert a pénzét talán jobban is be tudta volna fektetni.
    Egyetértésedet viszont köszönöm.”
  • 14. Lestate 2012. május 24. 17:56
    „Aki szerint ez az üzlet valaha is nyereséges lesz, az nagyon el van szállva. Ha bontani lehetne, akkor érne úgy 150-180 millát. Így talán 80-100-at. Szóval igenis köszönet Leiernek, mert már a második szégyenfoltját számolja fel a városnak, és az első ráadásul kimondottan jól sikerült, arról az idétlen színről nem tehet, azt előírták neki.”
  • 13. mir 2012. május 24. 17:17
    „NA végre. Leier legalább nemcsak a száját jártatja hanem tesz is a városért.”
  • 12. Oreg35 2012. május 24. 17:13
    „11.embertelen
    Te bizonyára nagy építész szakértő vagy, csak az a baj hogy a véleményeddel egyedül állsz! Az ilyen dilettánsok bontanának le minden történelmi örökséget a butaságuk miatt! Te bizonyára egyetértesz a Duna-kapu tér tönkre tételével is! Sajnállak!”
  • 11. embertelen 2012. május 24. 16:36
    „2.zsukov111 Az a villa és az a telek nem ér semmit, egy <moderálva>ság az egész. A villa egy borzalom és az is volt mindig, még új korában is. Sajnos az idő "megszépítette" és megdrágította. Már 60 éve le kellett volna dózerolni, az épületnek semmi városépítészeti értéke nincs és nem is volt sohasem, hiába akarják ezt elhitetni az emberekkel.”
30 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújították a templom orgonáját Nádorvárosban - képgaléria

A Győr-Nádorvárosi Evangélikus Egyházközség megbízásából Albert Miklós orgonaépítő mester május… Tovább olvasom