Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

A legszebb művek az erdőről a győri Árkádban

A "Te mit látsz az erdőben?" című alkotópályázat legszebb munkái közönségszavazáson vettek részt a karácsonyi vásár idején az Árkádban tartott erdészeti kiállítás keretében.

Most, a rendezvény befejeztével a szervező Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. munkatársai összesítették a szavazólapokat, és ez alapján kiválasztották a közönség szerinti legjobbat.

Az alkotópályázat közönségdíját 157 szavazattal a győri Gárdonyi Géza Általános Iskola 6. b osztálya nyerte – tájékoztatott az erdőgazdaság.

Iványi Ákos, a társaság gazdasági elemzője elmondta: a nyertes osztály jutalma egy egész napos erdei program, túravezetéssel, a ravazdi vagy kapuvári erdészetnél. A helyszínre utazáshoz autóbuszt biztosít egy cég.

Ez a különdíj már a harmadik felajánlás a pályázaton részt vevő osztályoknak. Elsőként 3, 2, illetve 1 napos erdei iskolai programot nyertek a zsűri által legjobbnak ítélt alsó és felső tagozatos pályázók, majd a társaság valamennyi résztvevőt meghívott egy szép tavaszi programra, amit a Föld napján tartanak.

A Göbösmajori Ökoturisztikai Központba tervezett rendezvényre február 20-ig lehet jelentkezni a 96/529-462-es telefonszámon.

Az alkotópályázat műveit az alkotók január 31-ig elvihetik a cég központjából, a Győr, Corvin u. 9. címről. Ezt követően a KAEG Zrt. saját belátása szerint hasznosítja azokat dekorációs célokra – tudatják a szervezők.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meddig lesz sötét Pannonhalmán?

Mintegy másfél hónapja elsötétülnek egyes városrészek Pannonhalmán, s kora reggel, ahogy mondani… Tovább olvasom