Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

A korcsolyapályához már csak a fagy hiányzik

Börcs hangulatfelelősének nevezett Inotai Zoltánné korábban már tökfaragó napot, játszótéri bulit, bolhapiaci csereberét szervezett a helyieknek, hamarosan pedig egy újabb ötlete valósulhat meg.
A helyben csak Terikeként ismert asszonynak jutott eszébe, hogy a focipálya melletti lövészárokban – a régi lőtéren – korcsolyapályát hozzanak létre. Most már csak a fagyos időt várják és felöntik a területet vízzel. Ehhez kapcsolódóan korcsolyabörzét akar szervezni az asszony, ahol kinőtt korcsolyacipőiket cserélhetnék el egymást közt a börcsiek.

Inotainé szerint a korcsolyapálya mintegy száz helyi gyermek és felnőtt ingyenes szórakozását oldaná meg és közösségformálásra is jó lenne ez a lehetőség. Biztos benne, hogy sokan szeretnek a jégen csúszkálni, mert többen ki szoktak járni a ˝Döglött"-nek nevezett részre, a Rábca kanyarulatához a töltés mellé korcsolyázni, ám ez a hely nem eléggé biztonságos a gyermekeknek.

Az utóbbi években több olyan infarktusos eset is előfordult, amikor szükség lett volna gyors segítségre.
Terike a napokban saját üzletében egy urnát is elhelyezett, amibe adományokat gyűjt. Ugyanis a falu defibrillátort akar vásárolni, mert az utóbbi években több olyan infarktusos eset is előfordult, amikor szükség lett volna gyors segítségre. A készüléket a háziorvosi rendelőben helyeznék el. Már összejött erre a célra több mint százezer forint a Vöröskereszt helyi szervezetének szüreti bálján és a Börcs Fejlesztéséért Alapítvány kasszájába a személyi jövedelemadók egy százalékából befolyt összeget is erre akarják fordítani. Emellett számítanak a börcsiek forintjaira, hogy a szükséges mintegy hatszázezer forint összejöjjön.

Olvasóink írták

  • 1. miracle 2010. október 22. 11:00
    „Hangulatfelelős, ehhh...miért nem mindjárt Atmosphere Manager?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Melinda nem akar kiesni a Megasztárból!

A legutóbbi Megasztár-döntő óta szinte minden újság arról cikkezett, hogy Szíj Melinda szeretné feladni a versenyt. A győri Mega-jelölt álláspontja megváltozott. Tovább olvasom