Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

A kölcsönképgyűjtés folytatódik

Győr - Sokan tettek eleget pénteken a Xántus-múzeum felhívásának: számos másolásra kölcsönbe adott fényképpel, filmmel gyarapították a helytörténeti adattár gyűjteményét.

Felhívást adott közre a napokban a Xántus János Múzeum. Arra kérték, biztatták a győrieket, hogy a közgyűjtemény helytörténeti adattárát segítsék a város múltjával – épületeivel, utcáival, eseményeivel, lakóival – kapcsolatos, 1990-ig készített, másolásra és digitalizálásra kölcsönbe adott fénykép-, illetve filmanyaggal. A sajátos emlékmentő invitálásnak szép számmal tettek eleget. Köztük Csenár Imre nyugdíjas mérnök, neves amatőr filmes, aki már korábban is számos becses darabbal, műtárggyal és építő tanácsokkal segítette a megyei múzeumot.

Csenár Imre egyebek mellett a megyeháza építésének egyes szakaszait megörökítő fényképfelvételeit adta át Perger Gyulának, a Xántus-múzeum igazgatójának. Fotó: H. Baranyai Edina
Csenár Imre egyebek mellett a megyeháza építésének egyes szakaszait megörökítő fényképfelvételeit adta át Perger Gyulának, a Xántus-múzeum igazgatójának. Fotó: H. Baranyai Edina

– Győr az életem, nagyon sokféle arcát őrzöm saját készítésű fotókon, filmeken. Így például átadtam másolásra azt a sorozatomat, amellyel a megyeháza építésének egyes szakaszait örökítettem meg, aztán az egykori Park étteremről készült fényképeimet, vagy azokat, amelyeken a mostani színházépület helyén álló Teleki-laktanyát bontják – említette érdeklődésünkre Csenár Imre, aki még azt a filmjét is kölcsönadta az adattárnak, amit a Győr alapításának 700. évfordulójára rendezett történelmi élőképekről, illetve ipartörténeti felvonulásról forgatott.

Fehér Csillától, a múzeum munkatársától megtudtuk: a ˝kölcsönbe gyűjtés˝ folytatódik, mivel többen jelezték, hogy csak később tudják bevinni fotóikat. Megemlítette még azt is, hogy a felhívásra válaszolva a Budapesten Élő Győriek Baráti Körének több tagja eredeti, múltidéző fényképeket ajándékozott a Xántus-múzeum helytörténeti adattárának.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Díj a tökéletességért

A győri Fényjel Stúdió két építésze, Pozsgai Zoltán és Takács Attila vehette át az idei Pro… Tovább olvasom