Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

A kisebbségi képviseleti javaslat újragondolását kéri Győr

A kisebbségi önkormányzatok létszámának csökkentésére vonatkozó országgyűlési indítvány újragondolását kezdeményezi a Győr megyei német képviselő-testület.

Wild Róbert megyei önkormányzati elnök szerdai közlése szerint kifogásolják, hogy mindenféle differenciálás nélkül csökkentenék a települési és a fővárosi kerületi kisebbségi képviselő-testületek létszámát ötről háromra, ami alapján ugyanakkora volna egy 150 fős kistelepülés, mind egy 150 ezres nagyváros kisebbségi önkormányzata.

"A módosító javaslatot közpénz-takarékossági szempontok sem támasztják alá, mert a települési kisebbségi önkormányzatok képviselői jellemzően tiszteletdíj nélkül végzik munkájukat", ugyanakkor a csökkentés súlyosan veszélyeztetheti a települési kisebbségi önkormányzatok érdemi munkavégzését - áll a testület kedden elfogadott határozatában.

A Győr megyei németek képviselete szerint a csökkentés - főleg a közepes és nagy településeken - "nemcsak politikailag elhibázott, hanem gazdaságilag is indokolatlan, mely a kisebbségi önkormányzatiságot nemhogy nem erősíti, de ellenkezőleg: annak elsorvasztását fogja eredményezni".

Mindezek alapján vagy a mostani (ötfős testületekre építő) rendszer meghagyását javasolják, vagy azt, hogy a háromtagú önkormányzatokat csak az ezer lakosúnál kisebb településekre írják elő. Egyben - jelzik - túlzónak tartják a területi önkormányzatok létszámának 9-ről 5 fősre csökkentését.

"Költségtakarékossági tényezők itt sem indokolják e testületek létszámcsökkentését, de a kormányzat részéről elindított általános képviselő-testületi létszámcsökkentési hullám részeként politikailag elfogadhatónak tartjuk, hogy a területi kisebbségi önkormányzatok létszáma is csökkenjen". Mindezek alapján hetes létszámot javasolnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harmadfokú készültség lehet a Dunán

Tovább olvasom