Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

A kisalfold.hu az élen Győrben

A Revita tv felmérése szerint a kisalfold.hu-ról tájékozódnak a legtöbben Győrben. Köszönjük a bizalmat!

A mintegy félezer győrit megszólaltató, a helyi háztartások 85 százalékát elérő két kábelszolgáltató ügyfeleinek körében a helyi Revita TV megrendelésére végezték a felmérést.

E szerint a 130 ezres városban 63 ezerre tehető a helyi lapok valamelyikét, 21 ezerre a városi tévék egyikét, ennél ezerrel kevesebbre pedig a világhálót elsődleges helyi hírforrásnak tekintők száma.

A Kisalföld megyei napilap a kutatás szerint ennél is több embert ér el - mintegy 83,5 ezret a városban, míg a Győri Közélet 56, a Győri Hét 45 ezer embert ér el a majdnem ötszáz válaszadó által közölt adatok alapján; a napilap internetes oldalát 35 ezren jelölték meg helyi ismereteik forrásaként, a majdnem holtversenyben második-harmadik oldalak ennek alig a harmadát hozták.

A rádiók versenyét a Kék Duna nyerte 18 és fél ezres táborral, míg a Rádió1-hálózat helyi tagja harmadekkora eléréssel büszkélkedhet, az Oxygen FM közönsége valamivel elmarad a négyezertől.

Az eredmények alapján a helyi tévék versenyében a Revita végzett az élen, mintegy 43 ezer nézővel, míg az O2 TV közönsége kilencezerre tehető a felmérés alapján.

Olvasóink írták

  • 18. Mankapunka 2010. november 09. 23:17
    „Tom

    Valamit tudnak,mert te is olvasod!!!

    arrabonem

    Jó ez így,kell néha a valóság is,nem csak a szabályok, Rendőrnek sem kötelező megbüntetnie,ha akar feljelent,ha akar,akkor csak figyelmeztet. Ők is ilyenek.

    Én gyűjtöm a moderátor üzeneteket,hogy legyan majd min nevetnem 10 év múlva.”
  • 17. TomDenem 2010. november 09. 19:55
    „kizárt dolog, hogy ennyien olvasnák ezt a mocskot.”
  • 16. Tasi 2010. november 09. 19:21
    „Aki meg a kisalfold.hu-t jelölte meg elsődleges információs forrásának, az állítom, hogy traktorbelsőben él. Biztosan fontos tudni és heteken át azt látni, hogy a postás autó hol állt a tilosban, hogy lehet kispolskit pakolni, hogy ment neki egy kocsi a traktornak és ehhez hasonló fontos információk hetekig sütik az ember agyát.”
  • 15. Tasi 2010. november 09. 19:15
    „Jaja! Sikerült kihozniuk saját magukat nyertesnek! :) Bár én nem ismerek embert, aki arra direkt kapcsolna! A Kisalföld hasznos újság, nincs benne kapocs, elég nagy lapokból is áll, jól bele lehet csomagolni egy csomó mindent (halat, üvegpoharat...) vagy ha a kerítést festem, nem csöpög a festék a betonra! :)”
  • 14. anuvuk 2010. november 09. 18:19
    „Számomra a kisalfold.hu a napi indító ! - Van egy olyan egyedi, a volt szakmámból eredően egy olyan hobbim, jobban mondva volt, nyugdíjasként a tapasztalataimat szeretném átadni "Madárvédelem - Természetvédelem" cimmel a helyi fórumon.
    Tudom a világháló a Facebok-tól a YouTube-en keresztül a bőséget adja, -de néha a bőség zavara is sok.
    Így maradtam győriként a " kisalfold.hu -n" bár igazából még nem találtam meg azon személyt, személyeket, kik a Természetvédelmi dolgokban igénylik az elfoglaltságot, - "türelem, kitartás, madárvédőt terem " !!!!”
  • 13. pirosász 2010. november 09. 16:40
    „Azért egy rendszerváltás rá férne a kisalföld.hu-ra! Rendszeresen megsértik a többségi Magyar társadalmat,rasszisták,kirekesztők,és nagyon rosszul tűrik a nekik nem tetsző hozzászólásokat!”
  • 12. arrabonem 2010. november 09. 16:30
    „11.
    És a moderátor(ok) is aranyosak. Kedves, barátkozó mélekkel lepik meg a gyanútlan hozzászólót, ha mondjuk szóváteszi, hogy zsebhoki helyett gyomlálja ki az olyan típusú írásokat mint amikor Túra életének helyszínét kívánja valaki spontán magánakcióban áttenni az örök vadászmezőkre...”
  • 11. Mankapunka 2010. november 09. 15:57
    „Túra

    Teljes mértékben én is így vagyok!!!!! Jó a hangulat is!!!! Szeretek ide írogatni,vannak még jó emberek ám rajtunk kívül is!!! :)))

    Úgy látom,pár barátod már lelécelt innen,mert nem látom,vagy csak más néven irogat,mert már bebukta a szövegeit.

    Én is látom néha,hogy ugyanaz az ember ír nekem,2 külön néven,mert annyira látszik a mondandóján.

    Én maradok tobábbra is támogatója e oldalnak. Nem is tudják az emberek,mekkora munka van egy honlap szerkesztésében.,mert még a Windows-hoz sem értenek,de tudnják,hogyan kell szerkeszteni.”
  • 10. Túrabakancs 2010. november 09. 15:37
    „Jandex!
    Revita=Evita asszem´....”
  • 9. Jandex 2010. november 09. 15:16
    „Mi az a Revita??? :)))”
  • 8. Túrabakancs 2010. november 09. 15:04
    „Mankapunka! /7/
    Az semmi:
    én meg azért írogatok, hogy az ASHER /meir/ félék kilövéssel fenyegessenek,
    az obama nevű fórumozók meg nyíltan megtorolják sérelmeiket rajtam! :)) Hát kell ez
    nekünk? :) Keeeellllll
    A Kisalföld újság összességében nem rossz, bárki bármit is állít. A honlapon lehetne
    több friss hír, ha lehet nem bulvár!”
  • 7. Mankapunka 2010. november 09. 14:26
    „Ezért szoktam én is sok baromságot irogatni a cikkekhez,mert ífy legalább aki felveszi magára az írásom,az egyből szól a hawerjainak is,hogy gyere,szóljunk be neki.

    Ugyanez volt,mikor a szlovákok kezdtek ide irogatni,meg mikor jönnek a cikkben szereplő emberek hozzátartozói.

    Én továbbra is segítek,hogy többen olvassák e lapot. Hajrá!!!!!!”
  • 6. Benazir 2010. november 09. 13:39
    „Tetszik, hogy végre valaki áldozott pénzt egy ilyen felmérésre, bár gyakorlati haszna nem biztos hogy lesz. Gondolok itt a helyi televíziók műsorainak megreformálására, mert valljuk be a legtöbb jelenleg futó műsor sajnos nem üti meg azt a színvonalat, ami miatt érdemes lenne a Revitára vagy az O2-re kapcsolni. Kíváncsi leszek, mikor valósul meg bármi is a megkérdezettek által javasolt műsorötletekből. Mert ugye mindeni utazási magazint, egészségmegőrző filmeket, gyermekműsorokat és esti filmeket szeretne látni a tv-ben. Mikor lesz erre pénz és honnan fogják kigazdálkodni? Sok víz lefolyik még a Dunán, mire ebből lesz valami. :( A napi és hetilapokra áttérve szerintem egyáltalán nem meglepő, hogy a legtöbben a Kisalföldet olvassák, mert elvileg az még egy objektív, pártatlan lap, szemben a Győri Héttel vagy a Győri Közélettel. Utóbbiak legalább ingyen vannak, ha másért nem, legalább ezért belelapoznak a győriek. De inkább olvasnánk olyan újságot, amiért ugyan fizetni kell, de érdekes, tényfeltáró cikkekkel van tele, nem hirdetésekkel és gagyi koccanásos balesetekkel.”
  • 5. fióka 2010. november 09. 11:43
    „na most röhögtem egy @nagyot:)”
  • 4. tefegu 2010. november 09. 10:50
    „A Revita tv felmérése szerint a kisalfold.hu-ról tájékozódnak a legtöbben Győrben.

    Tájékozódnánk mi, ha olyan cikkek jelennének meg, amik érdekesek, nem pedig arról szól, hogy így parkoltok, meg úgy parkoltok.”
  • 3. rózsa0830 2010. november 09. 10:43
    „Gyerekkorom óta mindig volt otthon Kisalföld. Ha nincs hiányzik. Nem azért mert ez a legjobb, hanem mert hozzátartozik a mindennapjaimhoz, hogy "átnézem". Mellette elolvasom a többit is, de ebben legalább a celebek békén hagynak . Amellett, hogy internetem is van.”
  • 2. tutti 2010. november 09. 09:17
    „Nincs mit!
    Csak azért nézik a kisalfold.hu-t mert szégyellnek pénzt adni a sz.r cikkekért az újságban internet meg úgyis van már majdnem minden háznál.Az én ismeretségi körömben évek óta az a mondás, hogy nincs benne semmi.Édesapám is járatta régen de miután már a reggeli első 5 percében végzett az érdemi cikkek átolvasásával lemondta.Érdektelen, máshonnan átvett(helyesírási hibákkal együtt) írások a helyi ügyek mellőzése a befejezetlen tudósítások, ostoba képriportok sokasága!Pl. tegnap a Mecsér és Gyulamajor közti baleset.reggel 7:06- kor került fel néhány semmit érő fotó és az hogy részletek hamarosan.12:45- kor még semmi sem volt a fejleményekről.Az álláshirdetések sem érnek semmit sem mert órákkal később frissítik az oldalt.
    Na most már abbahagyom és kattintok a blikk.hu -ra mert ott úgyis korábban fent vannak a cikkek. :-)))”
  • 1. arrabonem 2010. november 09. 09:14
    „A magyar már csak ilyen nép, mindig is imádta a vicclapokat. :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kötelező biztosítás: megesik, hogy Sopronnál veszélyesebb település Mosonszentmiklós

Vajon mennyire számít a kötelező biztosítások megkötésénél, hogy egy-egy autós melyik településen… Tovább olvasom