Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

A keresztút a művész kivételes ajándéka

Győr - A legnagyobb kihívást Jézus szenvedésének ábrázolása jelentette. Kónyáné Kovács Ildikó két évig dolgozott a sorozaton. A minapi szentmisén látható volt az arcán az az öröm, amely minden bizonnyal csak kivételes alkalmakkor talál rá. A megáldott stáció a művész ajándéka a Szent Kamillus-templomnak, ahol gyakran kulcsolja imára a kezét.
– Ide járunk templomba, jobb helyre aligha kerülhetett volna a szenvedéstörténet ábrázolása – vélekedett Kónyáné Kovács Ildikó. – Az itteni közösség tagjai közül sok a barát, a jó ismerős, akik láthatóan örültek neki. Kaptam felkérést hasonlóra, de oda mást, a Szűzanya hét fájdalmát szeretném megformálni. Jártam a Szentföldön, talán sorsszerű, hogy oda eljutottam, s akkor kaptam egyfajta indíttatást.

A szentmisén Berkes Gyula plébános mondott köszönetet a kivételes szépségű keresztút megformázásáért, amelyet a napokban már sokan megcsodáltak, majd dr. Pápai Lajos megyés püspök kért áldást a stációra.

– Művészi keresztutat kapott a műemlék templomunk – szögezte le Gyula atya. – A festett képekből álló sorozatot művészi megformálással készült keresztút váltotta fel nagy-nagy örömünkre, s mindezt a művésznő tiszta szívből ajánlotta fel. Hasonlóra – mióta itt szolgálok – még nem volt példa. Bezin, az alkotó szülőfalujában található hasonló keresztút, tanúságot téve Kónyáné Ildikó mély hitéről.

Kónyáné Kovács Ildikó a Szent Kamillus-templomba „hazajön", ezért is döntött úgy, hogy az eddig csak kiállításon látható keresztútját az egyházközösségnek adományozza.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyelvművelő verseny

Győr - A 10 éves Vocational Academy Kéttannyelvű Általános Iskola 6. alkalommal rendezi meg a megyei… Tovább olvasom