Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

A kerékpárutak zökkenőit teszteltük Győrben -Ön hogy látja? Írja meg!

Gyakran jut eszembe kerékpározás közben, hogy aki némelyik szakaszt megtervezte, építette, műszakilag átvette, az életében nem ült még biciklinyeregben, az bizonyos.
Írja meg!

Ez tényleg csak egy-két „apróság", biztosan mások is találkoztak hasonlókkal. Ha gondolják, osszák meg velünk, hogy okulni tudjunk belőle, s hogy okulni tudjanak az építők is.

(Cím: somodi.geza@kisalfold.hu)
Örömmel olvastam a Kisalföldben a hírt a múltkor, miszerint ismét kerékpárutak épülnek és újulnak meg Győrött, tárolókat is építenek, több mint 200 millió forintból. Ahhoz azonban, hogy vidámságom felhőtlen legyen a majdani avatások után is, el kell kerülni néhány buktatót. A szó szoros értelmében is.

Gyakran jut eszembe kerékpározás közben, hogy aki némelyik szakaszt megtervezte, építette, műszakilag átvette, az életében nem ült még biciklinyeregben, az bizonyos. Különben nem tette volna azt, amit tett. Némely esetben tényleg érthetetlen módon. Mert vannak olyan hibák az elmúlt években épített kerékpárutaknál, amelyek bosszantóak, de egy kis odafigyeléssel, módosítással elkerülhetők lennének. Ezek közül vetek fel néhányat.



Ha már a buktatót említettem, kezdjük ezzel. Mintha direkt ügyelnének arra az építők, hogy a kerékpárút és más útfelület találkozása ne legyen zökkenőmentes. Egy-két centi szintkülönbséget mindenütt beiktatnak. Igaz ez az új körforgalmakra és a korábbi bicikliutakra egyaránt. Többek között ezért cseréltem le a keskenykerekű, „országúti" kerékpáromat egy „trekkingre", szebb nevén túrabiciklire, mert annak vastagabb a kereke, jobban csillapítja az út egyenetlenségeit. A legjobb példa a legrosszabb kerékpárútra ebből a szempontból a győri Kálvária utca. Meg is mértem (3. fotó), 4 centi, jóindulattal. De hogy mondjak jót is: másnak is feltűnhetett ez, mert utólag igyekeztek orvosolni a problémát egy kis aszfalttal, például a Petőfi téren, a körforgalomban.



No, a körforgalom külön téma. Az autósok (sokszor bizony jogos) kritikája, hogy a kerékpárosok áttekernek rajtuk mindenféle körültekintés nélkül, lendületből, és az autós kénytelen fékezni, holott neki van elsőbbsége a KRESZ szerint. Ez tényleg nem szép dolog. De ennek itt-ott oka van, vagy legalábbis a szabályos haladást megnehezítő akadálya. Alig van olyan körforgalom, ahol ne akadályozná a biciklist egy-egy oszlop. Vagy több. Bizony erősen koncentrálni kell a kerekezőnek, hogy ne akadjon el a bringa kormánya, úgy menjen át két oszlop között, s eközben figyelnie kell balra és jobbra, hogy vajon jön-e autó. A legjobb szlalomfeladattal a Rát Mátyás téri körforgalomban találkoztam: az egykori Dózsa körnél van egy nagyon sunyi oszlop, érdemes figyelni.

Azt eleve kétlem, hogy szükség van annyi táblára, amennyit kiraknak. Számos felesleges van köztük, inkább ártanak, mint használnak. A Jedlik híd után, Szigetben, a Kódex nyomdánál például 50-nél több oszlopra mintegy 80 táblát raktak ki – egyetlen körforgalomban (2. fotó). Lehet, hogy a szabályok ezt írják elő, akkor viszont érdemes lenne kezdeményezni a szabályok módosítását. Az ésszerűség irányába.
Itt megjegyzem, sok vezető – talán jobb az óvatosság szemlélettől vezérelve – eleve int, menj csak, haver. Hozzáteszem, autóból jobban átlátni a helyzetet, és könnyebb megállni is, de mindegy, a biciklisnek kell megadni az elsőbbséget az autós számára és kész.



Azt is olvastam, újabb kerékpártárolók épülnek. Nagyon nem mindegy, milyenek. Ahol csak a kereket lehet lelakatolni, ott nem szívesen hagyom a bringámat. Mert a kereket a gyorszár kioldásával egy-két mozdulattal le lehet venni, pontosabban a bringa többi részét lehet levenni a lezárt kerékről. Az a jó tároló tehát, ahol a vázat láncolhatjuk az állványzathoz. És ami álom: térfigyelő kamera. Mert az tény, sokszor a kerékpár féltése miatt nem megy az ember bringával egy-egy rendezvényre, főleg ha órákra magára kell hagyni azt. 

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. Goldmund 2012. augusztus 23. 08:51
    „Szinte mindent leírtatok már, ami engem is bosszant Győrben. Örülök, hogy meg lett említve a Nádor aluljáró, valamint a Tihanyi u. - Mészáros Lőrinc út saroknál levő beláthatatlan agyrém is.

    A körforgalmaknál egyre inkább rászoktam arra, hogy ne menjek ki az autósok közül - pont az idióta forgalmi megoldások miatt.
    A Kálvária úti zökkenők miatt egyre gyakrabban nem használom azt a kerékpárutat, hanem az úttesten maradok.

    17. ombi 2012.08.17. 06:47
    "Én úgy látom, hogy a Jedlik Ányos utcában kényelmesen elfér egymás mellett (között) a gyalogos- és a biciklisforgalom. A problémát abban látom, hogy a kocsmateraszok, és azokkal szemben a ruhaboltok nem tudják elképzelni a megélhetésüket anélkül, hogy ki ne pakolnák a cuccaikat a forgalom rovására."

    Tegyük hozzá: és a Margaréta virágbolt! Ahol pont jó keskeny a járda, keskeny a bicikliút, és a járda nagy részét el is foglalják virágokkal.
    Ugyanezen az úton (Czuczor G. u.) kedvencem még az Árpád út és a Bjacsy-Zs. u. közötti rész, ahol rendszeresen áll egy személyautó vagy furgon a kerékpárúton (és a járda nagy részén). Kikerülni csak az egyirányú útra szemből lehajtva lehet.
    Van, akiknek mindent szabad ebben a városban - nyilván tejelnek a közterületfenntartóknak és a rendőröknek.

    Az utak tervezésénél meg alapvető a narancsszínű párthűség, így logikus, hogy olyanok tervezik akikre egy konzervnyitó használatát sem merném bízni. Ellenben ők meg vannak győződve saját csalhatatlanságukról (ld.: Máté-Tóth Péter magyarázatai.)”
  • 20. humer 2012. augusztus 18. 21:10
    „Kerékpártárolók: Az egyik biztosítónál lehet kötni kerékpáros biztosítást, ami lopásra is fizet. De csak akkor ha a tároló olyan, amellyel a kerékpár vázához lehet lakatolni, mozdíthatatlan és erősebb a kerékpárváznál. A győri boltok előtt nem nagyon találni olyat amire ez vonatkozna.”
  • 19. Kati1955 2012. augusztus 17. 11:35
    „A Győrött fellelhető kerékpárutak állapota kritikán aluli: keresztben lévő 8-10cm-es repedések aszfalt feltüremkedéssel tarkítva, ami kikapja az ember kezéből a kormányt, a csomagot leröpíti a csomagtartóról. A szintkülönbségek szegélykővel való áthidalása ugyanezt eredményezi, nem beszélve a bicikli állapotának rongálásáról. Való igaz, hogy nagy szintkülönbségeket rövid távon 15-20cm oldanak meg, ami szintén veszélyes. A Vasvári úton a kórháznál az alsó szegélykövek ki vannak törve, ezért persze hogy a zebránál megy át a biciklis. A festett bicikli utaknál a kiemelkedő, vagy éppen nagyon lesüllyesztett csatornafedelek, felgyűrt aszfalt, vagy éppen aszfalthiány /kátyu/jelent problémát, balesetveszély. A kanyaroknál kitett táblák nem teszik lehetővé a nagyobb ívben való kanyarodást.”
  • 18. maroskakaroly 2012. augusztus 17. 11:22
    „Akik bringáznak, azoknak javasolnám, hogy ezt próbálják ki: http://minu.me/-bringapont”
  • 17. ombi 2012. augusztus 17. 06:47
    „Én úgy látom, hogy a Jedlik Ányos utcában kényelmesen elfér egymás mellett (között) a gyalogos- és a biciklisforgalom. A problémát abban látom, hogy a kocsmateraszok, és azokkal szemben a ruhaboltok nem tudják elképzelni a megélhetésüket anélkül, hogy ki ne pakolnák a cuccaikat a forgalom rovására. Gyenge (vagy pénzzel táplált) városi elöljárók ezt nem akadályozzák meg.
    A puhatestű közlekedők szemszögéből ez éppen olyan, mintha a Rába szálló a Szent István út Bécs felé vivő sávjait rakná tele asztalokkal. Persze, ez utóbbi azoknak is fájna, akik az autójukkal épp a városházi munkahelyükre tartanak, így erről szó sem lehet. Ilyen Győrben a járműfajták közötti jogegyenlőség.”
  • 16. Tündenéne 2012. augusztus 16. 16:59
    „A Jedlik utca Kazinczy utcától a Kossuth hídig terjedő szakasza tökéletesen agyrém (sőt, már a Bajcsytól problémás). A gyalogosok, kisgyerekek, babakocsik stb. között lavírozni életveszély mindkét félnek. A bicajosok a gyalogosokat szidják, a gyalogosok meg a kerékpárosokat - semmi egymásra figyelés :(

    Plusz a sok okos gyalogjárda-kerékpárút "helycsere" - ezt a hülyeséget meg ki a fene találta ki???

    A zökkenőket azért nem is sorolja az ember, mert az mindenhol adott. :(”
  • 15. macizoli 2012. augusztus 16. 15:20
    „A Kálvária úti kerékpár úton nekem az első felnim pereme szakadt le pedig nem keskeny kereket használok(26*1.75).
    KÁR: 6.000Ft!”
  • 14. Gőcze_László 2012. augusztus 16. 11:37
    „Már elég sokat, de még nem eleget kerekeztem Győrben, a megye és a szomszéd megyék útjain.
    De amit mostanában művelnek, úgymond a kerékpárosok védelmében, az agyrém. Ez nagyban olyan, mint amit a gyalogosokkal tettek az elmúlt évek belvárosi át- meg átszervezett forgalommal. Gondolok itt a számlálók felszerelésére, majd eltávolítására, mert már nem tudták kijelezni a várakozási időt, továbbá a gyalogosok sportosságra ösztökélésére, ugyanis csak sietve lehet átérni az út túloldalára.
    Nem kérek ebből a védelemből, elegem van a hülyébbnél hülyébb megoldásokból!
    Ismét felteszem a kérdést: mennyivel, miben veszélyesebb a Teleki u. Bajcsy-Zs. út keresztezésében lévő körforgalom az úgymond korszerűeknél? Nekem ott még soha nem volt problémám az áthajtással, velem még nem gyűlt meg a baja egyetlen járművezetőnek, gyalogosnak sem.
    Ha már kerékpárutakban gondolkoznak, akkor az legyen az! De ne olyan, amelyen haladva minduntalan megállásra, teljesen indokolatlan kacskaringózásra késztetnek, mert az nem kerékpárút, az csak bosszúság forrás, a kiötlője megnyugvást biztosító, de teljesen felesleges pénzpocsékolás. És ráadásul még veszélyesebb is, mint a közúton haladás.
    Tele van a város hülyeségekkel. A kerékpárosoknak szánt, rondábbnál rondábban kivitelezett jelzőtáblák tömkelegével (lásd Bartók B. út, Tihanyi Árpád út), a gyalogosok védelmére telepített idétlenül teljesen fekete/sárgára mázolt kandeláberekkel, stb. (Az utóbbiak a városon kívül is fellelhetők, több helyen is.)
    Nincs senki a megrendelők, a terveket jóváhagyók között, aki legalább esztétikai szempontból vizsgálná a megoldásokat? A célszerűséget már nem is érdemes említeni ...”
  • 13. agoston1754@freemail.hu 2012. augusztus 16. 11:24
    „A képen láthatók tényleg hobának tartom. Az első kép meg már szinte "életveszélyes"... Biztos, hogy igy kell kitenni a táblákat?
    A körforgalom téma meg valahogy nem csak nekem, hanem valahogy mindenkinek "furcsa". A legfurcsább mindíg az, amikor kerékpárral "elsőbséget adok" -ahogy kell- majd az autós rámdudál hogy menjek már... No és ez a leggyakoribb eset...”
  • 12. ombi 2012. augusztus 16. 09:58
    „Gőcze_László: "Ami pedig most megy a Bartók Béla úton, arra csak a pénzkidobás jelző illik"
    Szerintem ezen kívül a közúti forgalom szándékos veszélyeztetése is!
    Eddig a biciklisnek elsőbbsége volt az Eszperantó és az Álmos utcák között. (kivéve a zebráknál) A jövőben minden nyamvadt kapualj, parkolókijárat, mellékutca az ütközés jelentős veszélyét hordozza magában. Hogyan kell majd felhajtani a Baross hídra a platán felől jőve?? Kétszeri (háromszori?) elsőbbségadással? Ez így nem normális.”
  • 11. Gőcze_László 2012. augusztus 16. 06:59
    „Elsősorban annak örülök, hogy megszületett ez a cikk. Sokkal több ilyen kellene, talán lenne hatása!
    Már kérdeztem: mennyivel problémásabb a Teleki - Bajcsy-Zs. utcai körforgalom, mint az újabban létesítettek? Ott helyszűke miatt a bicajosok maradhatnak az úttesten, a többinél megállási kényszerekkel, ugratókkal tarkított, eszement kacskaringóra vannak kényszerítve, idétlennél idétlenebbül kihelyezett és kivitelezett tábla-rengeteg közé.
    A tervezőiket és a tervek jóváhagyóit valami mesés ajánlattal más területre kellene elcsábítani, de a közlekedés tervezéstől haladéktalanul el kellene tanácsolni!
    Ami pedig most megy a Bartók Béla úton, arra csak a pénzkidobás jelző illik, de az nagyon.”
  • 10. pancser 2012. augusztus 15. 18:25
    „A mosonmagyaróvári kiserdei kerékpárútnak még csatlakozni sem kell másik úthoz annyira rázós. Minden talicska aszfalt határán ott a zökkenő. Nem hinném hogy műszaki átvételnél ez nem látszott. Úgy tudom az nyerte a pályázatot aki a legolcsóbb ajánlatot tette. Olcsó húsnak híg a leve......
    De azért van jó példa is, a Hegyeshalom felé vezető kerékpárút kifogástalan, erre a cégre kellene bízni a többit is amely ezután épül!”
  • 9. szami54 2012. augusztus 15. 17:47
    „A győri kerékpárutakról sajnos semmi jót nem lehet elmondani szeretek bicajozni de sokszor úgy érzem a kerékpár javitókat támogatják.A kerekek rendre javitásra szorulnak a rengeteg bukkanó, gödör, útpatka miatt. A városvezetését biciglire ültetném rendszeresen .Nem csak akkor amikor új szakaszt avatnak!!!! Valószinü büntetés lenne számukra!!!!! Az úttesten áthaladó utakon a kosárból kirepül a táska akkora a szintkülömbség. /én már itt tolom a bicajt/ Az ember a nyelvét elharapja. A tárolokról ne is beszéljünk a vásárcsarnoknál nagy a bicajos forgalom de nem érdemelt ezidáig méltó biciglitartókat.”
  • 8. klaci. 2012. augusztus 15. 11:36
    „6. ferdo 2012.08.14. 19:42
    A kérdés alapos körbejárása:
    A kerékpáros az autós közlekedést zavaró elem, akit el kell távolítani az úttestről, a saját biztonsága és a forgalom zavartalansága is ezt kívánja. Kb. ez a hazai felfogás. Ez sajnos sokszor annyit jelent, hogy feltolják a járdára, vagy a járda mellé. Tőlünk nyugatra már régebben rájöttek, hogy ez az út nem járható. Szerencsére a közlekedők körében terjed a tolerancia, már csak egy új tervezői generációt kell kivárni.
    A vicces az, hogy pl. a Magyar Kerékpárosklub évek óta küzd ez ellen, minden fórumon hangoztatva, hogy a kerékpáros - a legtöbb esetben - az úttestre való. Az elkülönített utakhoz képest gondolom olcsóbban ki is jönne egy-egy kerékpársáv. Támaszra is léteznek ajánlásaik, összecsengenek az itteni javaslatokkal:
    http://kerekparosklub.hu/szakmanak/parkolas/kerekparparkolokhoz-muszaki-ajanlas
    http://kerekparosklub.hu/egyedi-kerekpartamaszok”
  • 7. Nyunyumaci76 2012. augusztus 14. 23:04
    „Ez sajnos így van és nem csak ez bosszantó, hanem a méretük is (mármint a szélességük) egy kerékpárra elég vagy még annyira se (lásd Kossuth hid), de kettőre van felfestve. Táblákról már nem is beszélek, a képek önmagukért beszélnek. Kerékpár tárolókkal kapcsolatban meg én is arra szavazok, ahol a vázat és kerekeket lehet egyszerre lezárni. Sajnos lopták már el egy bringámat a Gyárvárosi aluljárónál egy balesetem után:(!
    A mi még fontosabb a kamera, ami persze nem valami gagyi pixel felbontást produkál. Amin ha kell, fel lehessen ismerni az illetőt, aki nem tiszteli a bicajunkat és persze minket, na meg a törvényt sem.
    Az épülő Obinál jó lett kivitelezve a kerékpárút, bár a felüljárónál megmaradt a gyalogos kontra kerékpáros káosz (csak olyan tábla van mindkét irányán, ami kerékpárút, nem megosztott), de persze nem csak itt igaz, sajnos!
    Én is trekking bicajjal kerekezek, nemrégen vettem hozzá egy rugós üléscsövet, ami most ment széjjel, levehető lett az ülésem :(,.
    Szóval ennyit a Győri zökkenőkről.”
  • 6. ferdo 2012. augusztus 14. 19:42
    „Az autósok engem is sokszor el szoktak engedni nagyon előzékenyen a körforgalomnál, különben néha viccesen egy percbe telne 20 méternyi távolságra - a körforgalom túloldalára - átjutni. Különben érti valaki, hogy miért kell kivinni a kerékpárost a körforgalomból? Mindenkinek jobb lenne, ha bent vezetnék el. Az autós látná és csak a szokásos KRESZ szerint kellene elsőbbséget adnia, a kerékpáros gyorsabban áthaladna, és a gyalogossal se akadna össze a bicajos. Ezt a kérdést nagyon alaposan körbe kellene járni mert azt vettem észre manapság az össze körforgalom így épül, így újítják meg, ami senkinek sem jó.

    Pozitív példa: az épülő OBI mellett nagyon jól alakították ki a kerékpárút kereszteződését. Csak azt az egyet nem értem, hogy mit keres elsőbbségadás kötelező felfestés a bicikliúton? Tábla nincs kint, a keresztező forgalomnak KRESZ és a táblázás szerint is el kell engednie a kerekeseket. Az a felfestés nagyon megtévesztő, gondolom reflexből rakták oda, mert már szinte mindenhol ez megy...”
  • 5. urbaniastapista 2012. augusztus 14. 18:37
    „#4.
    Odaértek a győri tervezők-engedélyezők is végre. :)
    Itt a Nádor aluljáróban már megvan egy hasonló már jópár éve.
    Sajnálatos, hogy közpénzből a közösből legkevesebbet markolókat így alázzák Győrben.
    Bármerre megy az ember kerékpárral a városban, akkor jár a legjobban, ha minden új "fejlesztést" nagy ívben elkerül.
    Felelős?”
  • 4. klaci. 2012. augusztus 14. 17:43
    „Az ország leginkább balesetveszélyes kerékpárútja most épül Sopronban, ráadásul igen drágán. A Kőszegi úti aluljárónál - ahelyett, hogy az autósok mellé terveztek volna még egy-egy métert sárga csíkkal... - összeterelték a gyalogosokat és a kerékpárosokat egy nem túl széles területre, mindezt úgy, hogy mindkét aluljáróba komoly kanyarrendszeren keresztül visz az út, teljesen beláthatatlan. Ehhez a domborzat hozzátett némi lejtőt, így a kerékpár nem kettővel érkezik meg. Elválasztósáv nincs, de a kétirányú forgalom úgy nem is férne el. Azt meg nem lehet várni, hogy a tökéletlen tervezést kompenzálandó mindenki józan lesz és 3km/h-ra fékez. Az átadás után lesz pár nem kívánt találkozó ( addig babakocsival csak bátraknak ajánlott), aztán jön majd az észbe kapás. Akkor már túl sok opció nem lesz, szerintem az aluljárókra kiteszik a behajtani tilos táblát. Ami az első szakaszos kerékpárutat jelentené. Bár el tudom képzelni, hogy hazánkban vannak hasonló csodák.
    Nem az a baj, "hogy aki némelyik szakaszt megtervezte, építette, műszakilag átvette, az életében nem ült még biciklinyeregben", hanem, hogy értelmiségiként(?) fel sem merül benne, hogy kérdezzen, hogy kinézzen a szabványok mögül és próbálja érzékelni a józan ész szavát. Szóval nem az a baj, hogy nincsenek meg bizonyos tapasztalatok, hanem, hogy nincs is igénye rá és ilyen szakbarbárként is rábízzák felfoghatatlan mértékű közpénz felelős elköltését.”
  • 3. festéktüsszentő 2012. augusztus 14. 14:25
    „Ami most készül a Bartók B. úton, a kerékpárosok megalázása. A csöveseket nem sikerült eltakarítani az utcákról, akkor megpróbálják a kerékpárosokat.

    És hogy a tárgynál maradjunk. Itt az új le/felhajtóknál a járda és az út közti szintkülönbséget kb 20 cm. alatt lejteti el. Gyalázat. 3,3 millió/km-ből. Szégyellheti magat mindenki, akinek kicsit is köze van ennek a megtervezéséhez.”
  • 2. ombi 2012. augusztus 14. 13:02
    „Valódi és átvitt értelemben is zökkenők sokaságát építették, építik bele a győri kerékpárút-hálózatba.
    Az első képen látható, gyakran kifejezett ügyességet kíván az utak nyomvonalának követése, és akkor az olyan veszélyes helyekről, mint a Tihanyi és Mészáros Lőrinc utca sarka nem is beszéltünk.
    Örvendetes volna, ha korszerű szemléletű emberek vennék át a mostani úttervezők feladatát, minden közlekedő jobban járna.”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezek lesznek a járások Győr-Moson-Sopron megyében - térkép

Január 1-től hét járási hivatal kezdi meg működését Győr-Moson-Sopronban. A járások beosztása a… Tovább olvasom