Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

A kerékpárutak újabb zökkenői olvasói levelekben

Számos levelet kaptunk a győri biciklis közlekedéssel foglalkozó cikkünk nyomán (A kerékpárutak zökkenőit teszteltük, augusztus 14.). Ezekből úgy tűnik, sokakat foglalkoztat a téma. Ezért most sorra veszünk a felvetésekből néhányat, s hamarosan jön a többi is.
Simon Tihamér, a Honda Flick Kft. ügyvezetője hangsúlyozottan segítő szándékú levelében arra hívja fel az illetékesek figyelmét, hogy a tehergépkocsik számára kihelyezett táblák – amelyek arra hivatottak, hogy a nehéz járműveket eltereljék a városközponttól – sok esetben a bicikliseket is tévútra irányítják.

Levélírónk nap mint nap kísér a városba külföldi kerékpáros csoportokat, mivel a körforgalmakban elhelyezett táblák simán elvezetik őket a centrum irányából.

Példaként azt kérdezi: miért kell a szigetközi úton érkezőket átirányítani a Jedlik hídon? Egyszerűbb lenne a Hédervári–Szövetség utcai körforgalomnál egyenesen a "révfalusi", azaz a Kossuth hídon keresztül a belvárosba vezetni az érkezőt.

Ifj. Marth Péter Pál kerékpárosokra leselkedő veszélyeket említ, egyebek között a szűk és beláthatatlan bicikliutakat, a közvilágítás hiányát, a rossz minőségű utakat.

Mint írja, akadnak akkora mélységű és szélességű kátyúk, törések, hogy vékonyabb kerekű kerékpárral balesetveszélyes áthajtani rajtuk.

A Mojó aláírással érkezett üzenet megjegyzi, az OBI-építkezésnél, a gyárvárosi iskola előtt az új kerékpárútra a felhajtást szintén zökkenőkkel "oldották meg".

Csécs Teréz több konkrét gondot is felvet. Egyrészt egyetért a Kálvária utcai bicikliútra vonatkozó kritikával. Mint írja, ő is arra jár, ezért korábban 2–3 hetente kellett küllőt javíttatnia a kerékpárján, aztán kicseréltette az egészet egy erősebb fajtára.

De hasonlóan problémás Ménfőcsanakon a Királyszék út, ahol 1–2 méterenként van zökkenő a felgyűrődött, megrepedezett vagy valamilyen közmű bekötése miatt felvágott aszfalton.

(Itt jegyzem meg, az a bicikliút egyben járda is, s nem veszélytelen.) Levélírónk azt is felveti, minek vannak a lámpákon a nyomógombok, mikor a lámpa akkor is átengedi a kerékpárosokat, ha senki nem jelzett, viszont hosszúnak tűnő ideig áll a forgalom emiatt az üres kereszteződésben.

(Hirtelen nem is tudok olyan helyet, ahol az ilyen jelzőrendszer rendesen működne.) Végül megjegyzi: a biciklisek is nagyon gyakran szabálytalanok, az is megérne egy misét. (Így lesz!) Baranyi Tibor szerint figyelmeztető sávozás kellene olyan helyeken, ahol a párhuzamosan futó gyalogos- és kerékpárosút a zebrához ér, és a gyalogosnak keresztezni kell a kerékpársávot. Ilyen van a Tihanyi Árpád úton.

Kerekes Imréné arra hívta fel a figyelmet, hogy rengeteg szabálytalanságot követnek el a kerékpározók, legszívesebben KRESZ-vizsgára kötelezné őket.

A minap látta például, amint egy anyuka kisgyermekével a biciklin megállás nélkül hajtott át a zebrán, csak az érkező autós éberségének volt köszönhető, hogy nem lett belőle ütközés, sérülés. (Továbbra is várjuk az észrevételeket a somodi.geza@kisalfold.hu címre.)

Olvasóink írták

78 hozzászólás
  • 78. ferdo 2012. szeptember 29. 16:47
    „76. W118

    A KRESZ-t nagyon nem lehet másképpen olvasni, mint betű szerint. Lehet kreatívan értelmezni, de attól még nem lesz igazad. A törvény nem absztrakt dolog, hanem eléggé konkrét. És kérlek ne szakíts ki szabályokat a környezetéből, mert a "járdán tilos kerékpározni" szabály mellett ott áll feketén fehéren, hogy lehet a járdán kerékpározni, HA az úttest kerékpározásra alkalmatlan. Innentől kezdve borul az absztrakt, környezetéből kiemelt jogszabály-értelmezésed.

    Hozzáteszem én abszolút nem támogatom a járdán való kerékpározást, sokkal jobb lenne mindenhol az úttesten megoldani a kerékpáros közlekedést, de mint a mellékelt példa mutatja a tervezők és kivitelezők a járdára küldik fel mindenhol a kerékpárosokat. Az járdára festett egyirányú kerékpárutak, az agyament kivitelezések pedig rákényszerítik az embert arra, hogy zebrán kerekezzen át. És ezt nyugodtan megteheti, hiszen - az autópályán kerékpározással szemben - ezt nem tiltja egyetlen szabály sem.”
  • 77. humer 2012. szeptember 28. 10:27
    „W118: mindaddig igazad van, amíg az alapelveket nézed. De ez felborult azzal, hogy betoldották a járdán haladó kerékpárutat, mint fogalmat, ami a járművek járdán haladát lehetővé, sőt kötelezővé tette.
    Így a zebrán áthaladás kerékpárral rengeteg helyen előfordult, mert az a minimális rámpa amit ilyen helyekre tesznek a zebrákra vezet rá, vagy közvetlenül mellé. Ugyanakkor a gyalogos üzemmódba küldött kerékpárosok nem kapták meg a gyalogosokra alkalmazott elsőbbségi lehetőséget, így a kresz tele lett ellentmondással.
    Mondjuk (azt hiszem) svájcban, és németországban az ilyen átvezetésekben a kerékpáros megkapja az elsőbbséget, a jog a sérülékenyebb közlekedőt óvja.

    Az úttesten keresztben kerékpározást a magyar kreszben jogilag legközelebb a megforduláshoz tudom közelíteni: így az pl. zebrán nem tilos, de a gyalogosoknak elsőbbséget kell adni, és nem akadályozhatod a többi járművet.”
  • 76. W118 2012. szeptember 27. 12:21
    „to 69. ferdo 2012.09.26. 14:18
    Mindazon által sem ebben a műszaki leírásban, sem a KRESZben nem szerepel a tiltás. "

    Nem akarom dacistát védeni,de a KRESZ egyértelműen fogalmaz,bár ha betű szerint olvasod,akkor lehet nem találod a vonatkozó tételt.
    Közelíts egy kicsit absztrakt módon,és világos lesz.
    Járdán csak 12 éven aluli személy kerékpározhat.Más nem.
    A gyalogátkelő a járda meghosszabbított vonalában van felfestve,ergo úgy tekintendő,mintha a járda folytatása lenne. Járdán csak 12 éven aluli személy kerékpározhat.Más nem.Itt a logikai kör vége.
    Abban persze igazad van,hogy fizikailag minden további nélkül,a szélrózsa minden irányában lehet rajta biciklizni.
    Az autópályán is biciklizhetsz.
    Csak nem szabályos.”
  • 75. W118 2012. szeptember 27. 12:08
    „to 64. Sceptic 2012.09.25. 21:50
    alkalmasint nem a kerékpárosok számára fenntartott felületen megyek, mert az esetleg nagyobb ön- és közveszélyt rejteget, mintha kimennék az autók mellé, a józan logika ....
    ....majd pedig önmagammal szemben támasztott elvárásként illik minél több erőt fektetnem a rossz szabályok megváltoztatására irányuló törekvésekbe.)"

    Eddig a mondatig nagyjából egyet lehet érteni a hozzászólásoddal.
    Azzal már nem,hogy a szabályok megváltoztatását szabálytalansággal kívánod elérni.
    A jogalkotó nem lát Téged.Ezért ne a közúton demonstrálj a változásokért.
    Van erre fórum,lehetőség elég.”
  • 74. Gőcze_László 2012. szeptember 27. 08:55
    „Egy kis visszakanyarodással a már említett 100 Ft alatti tételt is jelölő, táblán propagált bekerülési végösszeghez.
    Ha valaki figyelmesen követi például a Bartók Béla úti munkálatokat, észreveheti, hogy előzetesen felrajzolták néhány fedett autóbusz váró új helyét a járda burkolatára. Nyilván azzal az eredeti céllal, hogy a várókat áthelyezve, mögöttük biztonságosabban, csak enyhe irányváltoztatást megkövetelő módon haladhassanak el a kerékpárosok.
    De nem helyezték át a várókat, kiépítettek mögöttük egy-egy nagyon keskeny aszfaltozott sávot, 4-4 határozott iránytöréssel.
    Túl azon, hogy a másutt is tapasztalható keskeny sávokon szabályosnak tekinthető előzés gyakorlatilag lehetetlen, a már kialakított vagy építés alatt lévő kerékpáros közlekedési sávok jelentős hányada nem felel meg a funkciójának, leginkább a tapasztalható akadály- és veszély rengeteg, a minduntalan bekövetkező megállási, leszállási kényszer miatt.
    És érdekes lenne megtudni, hogy a fent vázolt, el nem végzett munkák hogyan jelennek meg a végelszámolásban?”
  • 73. urbaniastapista 2012. szeptember 27. 07:52
    „#71.
    Akkor a Jedlik híd kivitelezőjét is rendeljék vissza ugyanezt kijavítani, meg a talán vakok és gyengénlátóknak sem kellene minden fedlapot (3-4 cm zökkenő) felismernie a Rába szálló előtt.”
  • 72. aghla 2012. szeptember 27. 03:30
    „humer
    Legyen ez bíztatás azoknak, akik anyázás helyett korrekt véleményeket és tárgyszerű probléma felvetéseket írnak a blogokkba....”
  • 71. humer 2012. szeptember 26. 16:16
    „Hogy a cikk címéhez visszakapcsolódjak:

    A nyilvánosság ereje úgy látszik működik: a Nádor aluljárónál kijavították az 5-10 cm-es süllyedéseket, jelenleg akadálymentes a burkolatváltás.
    Sok-sok ilyen kéréssel/cikkel talán az összes zökenő kijavítható lenne. Köszönjük az összes arra haladó nevében :)”
  • 70. urbaniastapista 2012. szeptember 26. 16:15
    „A sétáló utcákba is lehessen kerékpározni. Mindenhol. Max. 10 km/h.
    Normáliséknál már rég nem kerékpáros nyomvonalakban gondolkodnak, hanem összefüggően kerékpározható területben. Ezt kellett volna beleírni a stratégiába itt nálunk is, a szegényházban, nem pedig "vonalasok" vonalait erőltetni, ami az életbe nem lesz kész mindenhol, olyan drága lenne.”
  • 69. ferdo 2012. szeptember 26. 14:18
    „68. dacista

    Ki beszélt itt a Baross útról? Leírtam, amíg nincs kint tiltó tábla, addig lehet sétáló utcán kerékpározni. A Barosson van kint tiltó tábla. Ott nem lehet. Ezért hoztam példának a Jedlik-Széchenyi tengelyt. Mit nem láttam én?

    Az általad behivatkozott rendelet az infrastruktúra műszaki kialakításáról szól, nem a használatáról! Azt mondja meg, hogy hogyan kell kinéznie az egyes elemeknek, a használatát pedig a KRESZ szabályozza be. Mindazon által sem ebben a műszaki leírásban, sem a KRESZben nem szerepel a tiltás.

    Persze megértem én, hogy ha elfogynak az érvek, akkor a másik vitastílusát kezdjük el csépelni, olyanokat hozunk fel, amiről szó sem volt (Baross út), és kitartóan hangoztatjuk, hogy "csakazértis nekem van igazam", de attól még a tények nem változnak: nincs tiltó szabály.

    Zebrán át lehet haladni kerékpárral, de ott nincs elsőbbsége a kerékpárosnak. Ennyi, nem több, nem kevesebb.”
  • 68. dacista 2012. szeptember 26. 12:49
    „T. Ferdo! Először is a Baross uton kint van a kerékpárosoknak a behajtani tilos tábla, csak egyesek nem látnak, ezek szerint Ön sem. Másodszor részemről a vita befejezve, a jogszabályt elég világosan leírtam. A vitastílus minősíti az embert, madarat tolláról, ember stílusáról. Olyan emberrel többet nem állok szóba, aki önhöz hasonló stílusban ír. Egymást legalább tiszteljük meg azzal, hogy emberi stílust használunk, ha a tartalmi résszel nem is értünk egyet.”
  • 67. ferdo 2012. szeptember 26. 11:10
    „66. dacista

    Igen, a gyalogátkelőhely a gyalogosok áthaladására szolgál. Ez önmagában nem tiltja meg, hogy kerékpárral áthaladjak rajta.
    Hadd világítsam meg neked ezt: A sétálóutca is a gyalogosok közlekedésére szolgál a belvárosban. De amíg nincs kint tiltó tábla, addig a kerékpárosok haladhatnak a sétálóutcán anélkül, hogy le kellene szállniuk. Ld. Jedlik Ányos utca - Széchenyi tér.

    Szóval továbbra is kérem azt a rendeletet, jogszabályt, paragrafust, amelyik leírja hogy gyalogátkelőhelyen a kerékpárról le kell szállni. Ami le van írva feketén fehéren. Ne feltételezést meg következtetést írj, hanem jogszabályt. Amennyiben ilyet nem találsz (márpedig nem fogsz), akkor ne hangoztasd a butaságaidat. Köszönöm.”
  • 66. dacista 2012. szeptember 26. 09:54
    „T.Ferdo Akkor a kért szabályok:
    20/1984. (XII. 21.) KM rendelet
    az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről

    Függelékek a forgalomszabályozási műszaki szabályzathoz
    I. függelék
    Közúti fogalmak
    b) Kijelölt gyalogos-átkelőhely: az úton a gyalogosok áthaladására szolgáló, útburkolati jellel jelölt terület, ahol a KRESZ 21. § (7) bekezdés értelmében a gyalogosoknak elsőbbsége van a járművekkel szemben. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyet - az FMSZ 23.9 pontjában említett kivételekkel - jelzőtábla is jelzi.

    VI. fejezet
    Gyalogos- és kerékpáros forgalom szabályozása
    23. Gyalogosforgalom
    23.14. A kijelölt gyalogos-átkelőhely mindkét végéhez szilárd burkolatú járda vezessen, amely a kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez a gyalogosok várakozására szolgáló szilárd burkolatú felülettel (gyalogos felállóhely) csatlakozzon

    Tehát mégegyszer: a gyalogátkelőhely a gyalogosok áthaladására szolgál!!! Járda folytatásában van a zebra, nem a kerékpárútéban.
    Üdv”
  • 65. Gőcze_László 2012. szeptember 26. 08:09
    „ad. #64.)
    Sceptic álláspontjával teljes mértékben egyetértve, eljuthatunk oda, hogy a jelenlegi kerékpárútnak, kerékpársávnak titulált keskeny, kacskaringós, akadályokkal teletűzdelt, mások útvonalát sorozatban keresztező, nagyon sok helyen a legminimálisabb esztétikai igénynek sem megfelelő módon kitáblázott száműzési területekről egyszerűen vissza kell vinni a kerékpáros forgalmat a az autók által használt közút területére.
    Leginkább a körforgalmi közlekedésre vonatkozó megjegyzése mutat erre rá. Ugyanezzel kapcsolatban kérdeztem már többször: menniyvel balesetveszélyesebb a Teleki - Bajcsy-Zs. utak keresztezésében lévő körforgalom a többi, úgymond korszerűnél az abban megjelnő kerékpárosok miatt? Normális esetben szinte nincs vagy alig van sebességkülönbség, senki nem akadályoz senkit.
    A mostani megoldások erőltetése gyakorlatilag csak a gépjárművekkel közlekedők érdekeit érvényesíti, száműzni minden mást az úttestről. Ráadásul mindezt a kivitelezés minőségét tekintve legfeljebb kettes alá módon, szórva ki az ablakon a pénzt teljesen feleslegesen.”
  • 64. Sceptic 2012. szeptember 25. 21:50
    „Teljesen felesleges szócséplésbe keveredtek. Jómagam sokat bringázom, de eszembe sem jutna zebrán átkerekezni. Nem azért, mert szabály engedi, tűri, tiltja, előírja stb, hanem azért, mert nemegyszer módomban állt felmérni azt, hogy a keresztirányú forgalom képtelen kezelni - főleg egy szélesebb átkelőnél - a gyalogosok és a kerékpárosok nagyon eltérő sebességét. Nem esik le a fejemről a korona, és nem kések el sehonnan, ha alkalmasint tolom egy kicsit a bringát. Egy életem van, nem fogom odadobni két másodpercért.
    Más: valaki némiképp neheztelően említette, hogy a körforgalomból kivezető részeken sok autós előzékenyen elengedi a bringásokat, mire azok majd ezt jól megszokják és micsoda balesetek lesznek belőle. Nos, autósként is törekszem a defenzív közlekedésre, igyekszem odafigyelni másokra és ha a forgalom logikája azt kívánja, magam is elengedem a bringásokat, és bringásként is jó néven veszem ezt. Szerintem ez nem hiba, hanem odafigyelő közlekedési stílus. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ha csak tehetem, igyekszem egyértelmű közlekedési szituációkat teremteni, mert a tétovázás több bajt okoz, mint amennyi hasznot hajt. Ha már elengedtem valakit, akkor nem fogok ráindulni. Ha kanyarodok, jelzem. Ha kikerülök valamit, látványosan teszem. Ha sötét van, kivilágítom magam. Mindez nem KRESZ, hanem a józan logika kérdése.
    És bizony a józan logika kérdése az is, hogy alkalmasint nem a kerékpárosok számára fenntartott felületen megyek, mert az esetleg nagyobb ön- és közveszélyt rejteget, mintha kimennék az autók mellé, a józan logika diktálja azt is, hogy a sokat tárgyalt körforgalmakba nem egyszer az autósok között haladok be (majd´ olyan gyorsan, mint ők) és nem keresztezem az útjukat kétszer-háromszor, mindannyiszor balesetveszélyt teremtve.
    (Más kérdés, hogy ha ezt az érvrendszert nem sikerül elfogadtatnom a rendőrrel, aki esetleg megállít a körforgalomból kihaladván, akkor vállalnom illik a büntetést, majd pedig önmagammal szemben támasztott elvárásként illik minél több erőt fektetnem a rossz szabályok megváltoztatására irányuló törekvésekbe.)”
  • 63. ferdo 2012. szeptember 25. 21:37
    „58. dacista
    Tőled is kérném a pontos KRESZ hivatkozást, ami miatt szerinted a zebrán nem lehet áthajtani a kerékpárral, mert ezt még senkitől nem kaptam meg. Még mielőtt a KRESZ 54.§ (4) pontját hoznád, olvasd el az 57-es hozzászólásomat.

    Mivel ilyen pontot nem fogsz találni a KRESZben, ezért leírom a tényállást: zebrán át lehet hajtani kerékpárral, de ott nincs elsőbbsége a kerékpárosnak. Ennyi.”
  • 62. t04cdb 2012. szeptember 25. 21:32
    „Véleményem szerint két malomban őrölnek páran. :) Amikor valaki azt írja, hogy a zebrán csak tolva lehet átkelni kerékpárral, az a fehéren felfestett tényleges zebrára vonatkozik, nem a sárka kockákra... A sárga kockák között nem kell leszállni és tolni, csak elsőbbséget kell adni, ha erre tábla szólítja fel az illetőt. Amúgy szerintem addig volt a legjobb, míg nem voltak elkülönítve térben az autók és a kerékpárosok. Mind a két fél sokkal jobban figyel véleményem szerint ilyenkor a másikra, és a kerékpáros se mer szembe menni a forgalommal az úttest szélén. A gyalogosoknak is megmarad a járda, az ő útját se keresztezik össze-vissza a kerékpárutak... A Bartók Béla úton amit csinálnak kerékpárút néven, az tényleg kész vicc. Konfliktus pontok tömkelege... Valaki említette a Kossuth híd - Széchenyi tér közti szakasz állapotát kerékpáros szemmel nézve. Én ott nem engedélyezném a kerékpározást. Az végülis egy sétálóutca. Nem hiába van megtiltva a Baross utcán is a kerékpározás. A Margaréta üzletnél egyetértek, valóban nevetséges a járda szélessége... És szintén nem értem sokszor a gyalogosokat miért vonzza ennyire a kerékpárút két sárga csíkja, vagy vörös térköve. Tihanyi Árpád út, kórház buszmegállót (belváros felé) napi szinten használom, ott van mögötte a vörös térkővel lerakott kerékpárút, és mintha sétány lenne, mennek rajta az emberek. Talán 2m-rel lehet rövidebb így az út, mintha a járdán lenne, de gyakran tapasztalom a Kossuth hídon is amikor éppen meg van nyitva mind a két oldala, hogy az emberek sétálgatnak a kerékpárúton is. De ugyan ennyire bosszant az is, ha egy szabályosan kerékpározót a vele szemben szabálytalanul forgalommal szemben haladó kerékpáros csak úgy tud kikerülni, ha átevickél a gyalogosok közé, és ott cikázik... Tihanyi-Szigethy sarkán a kerékpáros sávot (gyengébbek kedvéért sárga kockák) a kerékpárosok érdekében helyezték át két helyen is a zebra (gyengébbek kedvéért a felfestett fehér csíkok) túloldalára, sőt még korlátot is tettek ki a régi nyomvonal helyére, de nem, a kerékpárosok többsége a korlát tövében halad át, nem érdekli őket, hogy így nagyobb az esély, hogy a jobbra kisívben kanyarodók esetleg takarás miatt ne vegyék észre őket (főleg autóbusz esetében).

    Kicsit OFF lesz, de gyalogátkelőhely ez is. Nem tudom ki vette észre, de a gyalogátkelőhelyek többségénél úgy helyezik le a közvilágítási oszlopokat (a legújabbaknál is!!!), pontosabban a zebrának arra a sarkára teszik le, hogy a közeledő jármű vezetője a neki jobb oldalról (közelebbről) lelépő gyalogost pont kitakarja...”
  • 61. dacista 2012. szeptember 25. 20:07
    „T. Humer! Folytassuk az egyeztetést. A Youtube egy szórakoztató portál, amit ott lát annak semmi köze a közlekedési szabályokhoz. A videó amit látott, az egy helyzet paródia, nem pedig a szabály. A videóban látott zebrát vagy a film kedvéért létesítették, vagy ha valóban létezik, akkor szabálytalan. Idézet a gyalogátkelőhely létesítés előírt szabályaiból: 23.14. A kijelölt gyalogos-átkelőhely mindkét végéhez szilárd burkolatú járda vezessen, amely a kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez a gyalogosok várakozására szolgáló szilárd burkolatú felülettel (gyalogos felállóhely) csatlakozzon. Vagyis egyértelmű, hogy zebrát csak a gyalogjárda meghosszabbított vonalában lehet felfesteni. Filmen a zebra egy része az úttest folytatásában van, ami szabálytalan, de egyébként ilyet még a világon sem csináltak sehol, ezért az autó tolása is csak egy vicc.”
  • 60. humer 2012. szeptember 25. 19:08
    „dacista: nem jól tudod még mindig...
    Ha a kerékpárút vagy úttest zebrában folytatódik, akkor nem kell tolni a járművet...
    nézd meg ezt a kisfilmet: http://www.youtube.com/watch?v=coMsUMJd9MU

    "Elsőbbséget köteles adni, ha arra tábla kötelezi, a többi közlekedőnek": ez is pontatlan állítás és nagyon viszonylagos: ugyanúgy kell elsőbbséget adni, mint ahogy más járművel adni kellene, ahogy a kresz tankönyvek tanítják. Egy kerékpárút/úttest találkozása ugyanolyan kereszteződésnek bizonyul, mitha 2x2 sáv találkozna, hol így, hol úgy szabályozzák a dolgot.

    Ha pedig leszáll valaki, akkor már nem járművezető hanem gyalogos, ez teljesen más jog alaphelyzet.”
  • 59. karakter 2012. szeptember 25. 18:33
    „52. dacista
    Nem írtam olyant, hogy ha valamit szabad egy helyen, akkor ott mindent szabad. Én arról írtam, hogy ha valami valamire való, az nem jelenti azt, hogy ott tilos mást csinálni. Én azt állítom, hogy a 39-es hozzászólásodban írt következtetésed téves. Ezt írtad a 39-es hozzászólásodban: "A gyalogosátkelőhely a GYALOGOSOK átkelésére szolgál. Azon tehát a kerékpáros nem közlekedhet, csak a kerékpárról leszállva, gyalogosként".”
78 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

VIII. Győri Fröccsnapok: jótékony gyöngy a hűvös borban

Ismét a fiatalság támogatásáért ment fölfelé a gyöngy a borban, hogy Vörösmarty szófordulatát… Tovább olvasom