Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 30°C Még több cikk.

A képviselő kertje mindig ''zöldebb''

A határidő lejárt: a parlagfűvel borított földeket július 1-jéig fel kellett számolniuk a tulajdonosoknak.

Olyan helyszínekre mentünk, ahol az állami szervezet, illetve egy önkormányzati képviselő a tulajdonos. Vajon őket is megbüntetik a hanyagságukért

A kutyát érdekli: Abdán a képviselő-testület egyik tagja a tulajdonos ezen a parlagfüves területen.
A növényvédelmi törvény módosításával ettől az évtől jelentősen szigorodott a parlagfűvel borított földek ellenőrzése és a hanyag tulajdonosok büntetése. Legalábbis papíron. A törvénymódosítás szerint július 1-jéig a tulajdonosoknak le kellett (volna) kaszálniuk, illetve ki kellett irtaniuk a parlagfüvet. Aki nem tette meg, az komoly pénzbüntetésre is számíthat. A határidő lejárta után a Kisalföld „parlagfűkommandója" is útnak indult – olvasói észrevételek nyomán.
Szándékosan olyan bejelentéseknek jártunk a nyomában, amelyeknél a tulajdonosok nem magánszemélyek. Kiderült, nem lelkiismeretes gazdái a földjüknek...

Még a határidő lejárta előtt a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. igazgatója 50 ezer forintot ajánlott fel a saját zsebéből arra az esetre, ha a cége felügyelete alá tartozó területen a bejelentést követő két napon belül nem tűnik el a parlagfű. Úgy tudjuk, jöttek is szép számban bejelentések, s az igazgatónak sem kellett eddig a zsebébe nyúlnia. De mi helyzet a többi területtel?

Kezdjük a Marcalvárosba vezető felüljáró oldalával, amelynek a tulajdonosa a megyei közútkezelő kht. A területen láthatóan nem járt még idén kaszálógép, mert a gaz méteres. Kisebb foltokban, de találtunk parlagfüvet is, amikor az illetékest erről kérdeztük, azt felelte: a tulajdonjogi bejegyzések szerint ez a rész valóban hozzájuk tartozik, de a kaszálása nem ennyire egyértelmű. „Van, hogy a Komszol nyírja a gazt, máskor pedig mi." A környéken élők elmondták, a Komszolnál már jelezték a problémát, de a kommunális szolgáltató egyértelműen leszögezte, az a rész a közútkezelőhöz tartozik, nem hozzájuk, ezért nem nyírnak.

Azt az ígéretet azért sikerült kicsikarnunk a megyei közútkezelőtől, hogy a területet megnézik és nyírását beütemezik. „A megyében ezerhatszáz kilométer tartozik hozzánk, egyszerre nem tudjuk mindet kaszálni." Lehet – tesszük hozzá– , de a határidő lejárt, s a törvény nem tesz kivételt a közútkezelővel. (Még tegnap, de egy kicsivel később kiderült: egy nyírógép már elindult a felüljárón, de egyelőre csak közvetlenül az út mellett kaszálta a gazt.)

A felüljárón: Egy vékony sávot kivéve idén itt még biztosan nem kaszáltak, mert a gaz – amelyben parlagfű is burjánzik – méteres.
Az abdai eset sem átlagos, a parlagfűvel borított erdős terület tulajdonosa ugyanis a helyi képviselő-testület egyik tagja, illetve annak testvérei. Somogyi György polgármester a Kisalföldnek elmondta, eddig nem érkezett bejelentés hozzájuk a területről, ő maga a faluban több helyen is járt ellenőrizni, az érintett utcában azonban valóban nem volt. Megígérte, szól kollégájának, akinek sok választása nincs: le kell nyírnia a területet, ha nem akar büntetést. Különösen pikáns lenne a helyzet, ha a képviselő épp saját magát büntetné meg... De erre csak nem kerül sor.
Mint az elején írtuk, cikkünkben két nem hétköznapi esetet emeltünk ki. Pontosan tudjuk, vannak, maradtak gazos területek máshol is. A bejelentéseknél azt javasoljuk, a hivatalos utat, tehát a területileg illetékes önkormányzatot válasszák olvasóink, a hatóságoknak akkor is intézkedniük kell.

A megye 10–15 százaléka parlagfüves

A megye 10–15 százaléka fertőzött parlagfűvel és ennél jóval nagyobb arányban gyomnövényekkel. A parlagfű virágporszeme júliustól óriási mennyiségben száll a levegőben, egy tő 8 milliárd pollent termel, és a szél erősségétől, valamint a felmelegedéstől függ, hogy milyen ütemben szóródik és milyen messze jut...


KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lemondott az igazgató

A győrzámolyi iskola és az intézményt vezető igazgató története úgy tűnik, véget ért. Csakhogy a függöny sokkal előbb legördült, mint kellett volna és a „mese" sem happy enddel végződött, Portörő József megbízatása ugyanis nem most nyáron járt volna le. Az igazgató azonban fél éven belül másodszor is lemondott, ezúttal végleg. Tovább olvasom