Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

A kedvezmény a szünidőben is jár

Ez idáig húsz-huszonöt gyermek családja jelezte igényét a nyári napközire, ennek megfelelően a polgármesteri hivatal oktatási osztálya idén is megszervezte számukra a felügyeletet.

A helyszín a Kölcsey-iskola, az óvodák közül pedig egy – városrészenként – mindig nyitva lesz.

Hétfőn huszonhárom vakációzóval, ismerkedéssel startolt a nyári napközi a Kölcsey-iskolában, ahol ottjártunkkor láthatóan vidámak voltak a gyerekek. Reggel az intézmény hűs udvarán a legkisebbek hintázhattak, mászókázhattak, később, a rekkenő hőségben viszont az ebédlő nyújtotta ˝menedékben˝ társasozhattak, játszhattak, rajzolhattak. Nagy Dániel és Gergő testvérek, Ikrényből hozza-viszi őket az édesanyjuk, aki két hét múlva kap szabadságot. A fiúk kártyázás közben örömmel újságolták: már számos új barátot szereztek. Balázs Lívia Patkós Vilmosnéval a Radnóti-iskolából, Rákosi Rita tanárnő pedig a Mórából szervezte a vakációzók időtöltését, s mint mondták, a gyerekek szinte az első órát követően már ismerkedtek egymással, feltalálták magukat.

Délelőtt az árnyékban az iskola udvari fajátékait, délután pedig a napközi társas- és egyéb játékait használhatják a gyerekek, akik a felügyelet mellett tízórait, ebédet és uzsonnát is kapnak. Fotó: B
Délelőtt az árnyékban az iskola udvari fajátékait, délután pedig a napközi társas- és egyéb játékait használhatják a gyerekek, akik a felügyelet mellett tízórait, ebédet és uzsonnát is kapnak. Fotó: Bertleff András

Körmöci Katalin, a hivatal általános iskolai referense úgy tájékoztatott, a szokott beosztással, idén a Kölcsey-iskolában szervezték meg a nyári napközit, ahol több héten keresztül húsz fölötti lesz a létszám, ám az utolsó turnusokban csupán 4–5 gyerekkel számolnak. Az elmúlt évekhez hasonlóan zökkenőmentesnek tűnik az óvodák egy hónapos nyári takarítási szünete is. Várszegi Mónika óvodai referens úgy tájékoztatott, városrészenként egy intézmény nyitva tart, s erről már jó előre, még februárban tájékoztatták a szülőket.

Lényeges, hogy azok a családok, amelyek év közben ingyen vagy némi hozzájárulással étkeztek, ezt a kedvezményüket nyárra is megkapják. A társintézmények közül a Vaskakas Bábszínházzal és a Galgóczi-könyvtár gyermekkönyvtárával már egyeztettek, így a nyári napközisek itt is szívesen látott vendégek lesznek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az artézi kút szivárog

A Family Centernél az egyik parkoló végénél, amit csak én láttam, kereken egy hónapja folyik a víz… Tovább olvasom