Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

A kátyúzás nagyrészt elviszi a pénzt

Ha nem kellene kátyúzni, 83, egyenként száz méter hosszú lakóutca útburkolatát lehetne felújítani Győrben idén az útkezelő szervezet rendelkezésére álló pénzből – ami csak a fele a tavalyinak. Kevesebb jut fejlesztésre is.
Győr útkezelő szervezete tavaly 1,4 milliárd forintból gazdálkodhatott, s ezzel olyan „kondícióban" volt, hogy megelőzte az ország összes megyei jogú városát. Az idei költségvetésből azonban a tavalyinak csak a fele jutott útkezelési célokra. A fenntartási feladatok közé tartozó kátyúzás (gyakorlatilag most ebből állhat a fenntartás) elviszi az erre fordítható 250 millió forintot, olyannyira, hogy ez a pénz még az első félévben elfogy, s a kátyúzás befejezésére pótelőirányzatot kell kérni a közgyűléstől.

A gödröket temetni kell...

Barta Gusztáv, az útkezelő szervezet intézményvezetője a tavalyi, valóban nagyszabású és látványos munkákat összefoglaló, s az idei tervekről szóló sajtótájékoztatón vezető munkatársaival együtt elmondta: ha nem kellene az utakat kátyúzni, abból a pénzből 83, egyenként száz méter hosszú lakóutca útburkolatát lehetne felújítani, vagy húsz szintén ilyen hosszú lakóutcát teljesen, faltól falig átépíteni. De hát kátyúzni kell, az öreg utak nem bírják a terhelést. Úthibák miatt tavaly 60 autós-kártérítési ügy volt (egymillió forintot fizettek ki), korábban csak öt-hat kártérítési igény fordult elő évente.
A kátyúzásról szólva a közelmúltbeli sajtótájékoztatón szintén részt vevő Horváth Sándor, a Strabag rt. területi fő-építésvezetője elmondta: a megrendelt munkákkal május végére, június elejére végeznek.

Az előkészítések éve

– Az útkezelő szervezet valóban csak a tavalyi összeg felével rendelkezhet – mondta Eredics Imre alpolgármester –, ez azonban nem jelenti, hogy a város csak így foglalkozik közlekedésfejlesztéssel. Hiszen például 400 millió forintot költ a Fehérvári út folytatásából rá eső (területbiztosítási) célokra, 100 millió forintba kerül a Bácsai úti új bekötés. Az egyéb elképzeléseket is figyelembe véve az idei év most nem elsősorban az útépítés, hanem a jövő fejlesztései előkészítésének éve. Győr közlekedésének ugyanis nem az a legnagyobb baja, hogy gödrösek az utak, hanem hogy radikális úthálózati, strukturális beavatkozás nélkül megbénul a forgalom.

Legveszélyesebb a Lajta utca

Az útkezelő szervezet idei 726 millió forintjából 526 millió fordítható utak, hidak, járdák, forgalomtechnikai eszközök fenntartására, felújítására, csomópontok átépítésére (200 millió évente a város közvilágítási költsége). A szervezet természetesen rendelkezik listával, amely a legszükségesebb munkákat sorolja fel – mindez azonban két és fél milliárd forintba kerülne. A toplistát a baleseti helyzetértékelés határozza meg. Győrben most a Lajta utca a legveszélyesebb közlekedésbiztonsági szempontból, érthető, ha a munkákban is ez kerül az első helyre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gazdira várva

Élelemre, nyakörvekre, pórázokra, de főleg gazdikra lenne szükségük a győr-szabadhegyi kutyamenhely… Tovább olvasom