Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

A kátyús út a múlté

Győrság belső főutcáját tízmillió forintból újították fel, ebből hétmilliót a megyei területfejlesztési tanács állt, a többit a település biztosította.
Az Öreg utca, amely a kisközség turisztikai látványosságaihoz: a pincesorhoz és a haranglábhoz, de ezenkívül az iskolához, a templomhoz és a postához is vezet, évek óta járhatatlan volt. A helyiek már megtanulták a kátyúk között vezető ösvényt, de nyilvánvaló volt, hogy a helyzet így tarthatatlan. Egy évtizedet kellett várni arra, hogy elég pénz jöjjön össze a felújításra.

Győrságon a megyei elnök, Gyirmóton a győri polgármester csatlakozott a községvezető, illetve a kivitelező mellé a hordógörgetéshez.
„ Kis túlzással sztrádának hívjuk a felújított belső főutcánkat" – mondta Csóka István polgármester az ünnepi átadáson. A községvezető kénytelen volt a helyiek véleményét tolmácsolni, ők ugyanis délelőtt kilenckor dolgoztak, nem ünnepeltek. Ezzel együtt valóban régóta dédelgetett álom vált valóra a Győrhöz közeli kisközségben.
Szakács Imre, a megyei területfejlesztési tanács elnöke elismerte, útátadáson részt venni csak részben hálás feladat.

Míg ugyanis egy épületnél valóban a szalagátvágást követően veszik birtokba a létesítményt az emberek, addig ezt az utcát már használhatják a helyiek, így kevésbé érzik ünnepinek a pillanatot. „De nagy szó ez mindenhol, főképp a kistelepüléseken, ahol sokkal inkább leépítések – lásd iskola- és postabezárások – történnek manapság, nem pedig ilyen ünnepségek" – mondta Szakács Imre.

Kétszáz tonna aszfalt

Győr-Gyirmóton 180 méter hosszú, zárt rendszerű csapadékvíz-elvezető csatornát, 14 darab víznyelő elemet, kétszáz tonna aszfaltot, ezer négyzetméter új burkolatú felületet építettek be a Szent László utca felújítása során. Megújult a közvilágítás és négyszáz négyzetméter területen parkosítottak is – a városrész leghosszabb közútjának felújítása (pontosabban annak hatodik üteme) 45 millió forintba került.

Korábban az utca helyiek által leglátogatottabb része – ahol a millenniumi emlékkereszt, az autóbusz-megálló és az élelmiszerbolt is található – folyamatosan kikátyúsodott és a csapadékvíz-elvezetés sem volt megfelelő. A terület rendezetlenségét fokozta, hogy a páratlan számozású oldalon az ingatlanokat csak földúton lehetett megközelíteni. A teljes útszakasz felújítása már évek óta tart, ez a mostani a hatodik ütemű rekonstrukció. Szabó Jenő önkormányzati képviselő (a városrész képviselő-testületének vezetője) abban reménykedik, lesz folytatásuk a munkáknak.

Ebben biztosan bízik Balogh József győri polgármester is, aki az ünnepélyes átadáson méltatta a kivitelező munkáját és a településrész összefogását. Arról azonban nem mondott konkrétumot, hogy a következő szakaszra mikor lesz pénz. „Ha nem is világrengető lépésekben, de a felújítást folytatni kell ezen a településen, amelyet hiába emlegetnek faluként, egyre inkább városi képet mutat" – mondta a polgármester, akinek már most a hetedik köszöntőjét várják a helyiek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alapítvány a médiáért

Egyedülálló alapító okiratot írtak alá tegnap a Kisalföld székházában. A regionális média szereplői… Tovább olvasom