Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

A kamaszok ellen már van vádirat

Győr, Mosonmagyaróvár - ˝Fejtörést okoz˝ az orvos szakértőknek a véleménynyilvánítás egy kamasz fiú halálának ügyében, amely tavaly márciusban, Mosonmagyaróváron történt.
Az ügyeletes doktor szerepéről ellentmondásos jelentések születtek. Két kiskamasz ellen közben elkészült a vádirat.

Lassan másfél év telt el, ám a nyomozók még mindig nem látnak teljesen tisztán a mosonmagyaróvári halálos zuhanás felelőseinek ügyében. Hónapokig élénken foglalkoztatta olvasóinkat a megrázó eset. Az akkor tizenhárom éves Bence iskolatársaival baráti összejövetelre volt hivatalos egy Bartók Béla utcai lakásba. Hogy ott pontosan mi történt, ma sem tudni: a fiatalok már csak arra lettek figyelmesek, hogy a kiskamasz több emeletet zuhanva a füvön fekszik. Felcipelték, majd odahívták a szüleit: azt azonban nem mondták el, hogy Bence kiesett az erkélyről. Így aztán a kórház ügyeletes orvosa sem tudott a zuhanásról, s az igazgató szerint emiatt téves diagnózist állított fel. A fiú aznap éjszaka belehalt belső sérüléseibe.

A nyomozás során kizárták az idegenkezűséget. A megyei rendőrkapitányság több szálon indította el a nyomozást: két tizennegyedik évét betöltő kamaszt segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítottak, míg az ügyeletes orvost foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A doktor szerepének vizsgálatakor gondot okozott, hogy bár egy győri orvos szakértő elküldte az állásfoglalását, ám az ügyészség kérésére egy másik szakértőt is bevontak az eljárásba. Hiába gyorsítanák az eljárást a nyomozók: ˝ellentmondás van az orvos szakértői vélemények között, így egyelőre az ügyeletes doktor felelőssége kérdéses az ügyben. Újabb szakértői véleményekre várunk˝ – mondta Károlyi Zoltán alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság életvédelmi és felderítő alosztályának vezetője. ˝A két fiatalkorú ügyében segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt elküldtük az ügyészségre a vádemelési javaslatot, úgy tudom, már a vádirat is elkészült˝ – tudtuk meg.

Felfüggesztett belső vizsgálat. Az eset után a mosonmagyaróvári Karolina Kórház belső vizsgálatot indított: mivel azonban a megyei rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el – a törvényi előírás szerint –, a vizsgálatot felfüggesztették annak befejezéséig. ˝A rendőrségi vizsgálatnak kell eldöntenie, hogy a diagnosztikus tévedés egyben szakmai szabályszegés volt-e. Ennek megítélésétől függ a további eljárás˝ – nyilatkozta az azóta is praktizáló ügyeletes orvos jövőjével kapcsolatban tavaly márciusban dr. Vermes Tamás igazgató.

Olvasóink írták

  • 9. RickCartman 2009. július 21. 13:41
    „pepele, örülök, hogy ott voltál, és első kézből, percről percre ilyen jól informálódtál...vagy csak a mendemonda?Ha pedig igaz,keresd meg a hivatalos utat, jelentsd fel, indíts eljárást, hisz te elsődleges, fontos, megbízható szemtanú vagy, ugye?Addig viszont minden más vádaskodást helytelennek tartok.Mifelénk úgy mondják: szájkarate.”
  • 8. Pepele 2009. július 20. 22:15
    „RickCartman!
    Az orvos sehogy sem vizsgálta meg mert ügyeletben aludt, kb. 5 percet foglalkozott vele aztán visszafeküdt!
    Semmit az ég világon nem nézett meg rajta! Egy rutinvizsgálattal kiderült volna sok minden! Persze ha nem Óvárra hozzák, meg ha nem ezek az orvosok "vizsgálják"”
  • 7. Domestic 2009. július 20. 13:16
    „fínom kis barátok lehettek....”
  • 6. RickCartman 2009. július 20. 13:05
    „nem muszáj, de a hírben ott van, hogy a drága kis barátai még a szülőknek sem mondták el, mi történt...Honnan kellet volna kitalálnia az ügyeletes orvosnak? Bekisérnek egy gyereket, hogy "rosszul van"(esetleg kicsit ittas, vagy sem, ez most mindegy), de azt nem mondják el, hogy ja, meg egyébként több emeletet zuhant előtte, bocsi...Nem várható el az orvostól, hogy minden "rosszullét"esetén rögtön rohammentőt hívjon, CT-t kérjen, koponyaröntgent, mentőhelikoptert stb...”
  • 5. pepele 2009. július 20. 12:51
    „Ja, csak nem muszály belehalni ha el van látva rendesen egy kórházban!”
  • 4. RickCartman 2009. július 20. 12:30
    „ha be volt rúgva, miért ez a csodálkozás?Akkor néha leesnek emberek az erkélyről, nem?”
  • 3. pepele 2009. július 20. 12:28
    „Mindenki tudja hogy az orvos nem vizsgálta meg rendesen a gyereket, mondván "be van rúgva".
    Ez a kórházban nyílt titok. Talán a felelősség itt kezdődik!”
  • 2. RickCartman 2009. július 19. 19:52
    „az alkohol nagy úr”
  • 1. belzebub 2009. július 19. 12:15
    „Tehát a gyereket nem tudják, hogy a fiú miért zuhant le az erkélyről, vagy nem mondják el. Alig lépve át a gyermekkort már is "Vádemelés" ellenük? Vagy megvan a valós esemény csak ép nemközölhetik az olvasókkal?
    Az orvos szakértőket pedig addig hallgatják míg nem a fiskális politika által tartottak véleménye lesz a döntő! Természetesen az, amikor nem lesz felelős, ha az állami szerveknek kellene a kárt meg téríteni. Persze ez egy vélemény a sok közül,de ez általában így szokott lenni!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tilos fürdeni a győri szabadstrandokon!

Nem megfelelő a víz minősége, ezért az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megtiltotta… Tovább olvasom