Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 14°C Még több cikk.

A jövőt szolgáló tudás alázatos

A Széchenyi István Egyetemen tbb mint 4600 első évfolyamos kezdi meg tanulmányait Győrben.
Összesen 4648-an kaptak beiratkozási lehetőséget a Széchenyiegyetemre. Közülük 1856-an az államilag finanszírozott nappali tagozaton, 2892-en pedig a nappali, a levelezős vagy a távoktatási képzésben, a költségtérítéses formában kezdhetik meg tanulmányaikat. A felsőoktatási intézmény idei tanévnyitóját tegnap tartották a Győri Városi Egyetemi Csarnokban. A megjelent elsőéveseket, a velük érkezett családtagokat s az intézmény tanárait dr. Szekeres Tamás rektor köszöntötte. Beszédének bevezető részében reményét fejezte ki, hogy a fogadalomtételre váró elsőévesek az elkövetkező években magyarságukra büszke európaiként készülnek felelősen hivatásukra.

Harmóniát teremteni!

– Mára már megtanultuk – mondta a rektor –, hogy a természetet nem legyőzni kell, hanem megőrizni, megteremteni a civilizáció és a környezet közötti harmóniát. Tudjuk, hogy az erőforrásokat nemcsak kiaknázni kell, hanem ésszerűen hasznosítani. Megtanultuk azt is, hogy a tudás önmagában nem mindenható. Kellő alázattal kell új ismereteinket a jövőnk szolgálatába állítani.

Az európai közös felsőoktatási törekvésekkel összhangban a Széchenyi-egyetemen az idei tanévtől hat mérnöki szakon már új egyetemi alapképzés, a bachelor képzés programjaiba kapcsolódnak be az elsőévesek. Mint dr. Szekeres Tamás elmondta, az egyetem tudományos tekintélye az idén tovább erősödött. A műszaki tudományi karon az új tanévtől multidiszciplináris doktori iskola kezdi meg működését. A már korábban indult társadalomtudományi iskolával együtt fogadják a fiatal tudósjelölteket. A két doktori iskolába 58 hallgatót vettek fel.

Díj a legtöbbpontosoknak

Az Universitas – Győr Alapítvány 50–50 ezer forint díjat juttat félévenként a Széchenyi-egyetemre jelentkezett, oda legtöbb ponttal bejutott 11 hallgatónak. Az intézménybe tíz legtávolabbi megyéből érkezett hallgatót az első évre havi ötezer forint közlekedési hozzájárulásban részesíti az Universitas – Győr Alapítvány.
A Széchenyi-egyetem jogász szakának tanévnyitóját tegnap délután a győri városháza dísztermében tartották. Ez volt a jogász szak 11. tanévnyitója. Győrben a nappali jogászképzésben 170-en, levelezőn pedig mintegy 500-an kezdik meg tanulmányaikat.

Diákvélemények

Hevesi Tóth István Szolnokon érettségizett, s a törökszentmiklósi fiatalember közlekedésmérnöki szakon kezdi meg tanulmányait. Első benyomásai mindenképpen kedvezőek – mondta. Madácsi Barbara Szerencsről érkezett Győrbe. A családban nincs előzménye az építészetnek, ő maga építőmérnök szeretne lenni. Öt év kemény munka vár rá, ezt jól tudja. Diáktársakkal együtt lakik albérletben. Kovács Andor a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban végzett, nemzetközi kommunikációs szakon tanul. Gyönyörű város Győr – közölte tegnap. Az első éjszakáit rokonánál tölti majd, a kollégiumba ugyanis magas pontszáma ellenére is várólistára vették fel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hárslevelű-rekorder

A 62 esztendős Józsa Vince már nyugdíjas, aktív éveiben Győrben kereste a kenyerét, műszaki ellenőr… Tovább olvasom