Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

A jobboldal ellenzi az iparűzési adó és a viteldíj emelését

A helyi adó és a tömegközlekedési díj emelését sem szavazza meg a
győri közgyűlés jobboldali frakciója a várost irányító testület mai
ülésén. Indokaikat a képviselők szerdán sajtótájékoztatón ismertették.
A győri közgyűlés Fidesz–MDF–MKDSZ frakciójának a helyi autóbuszjáratokkal kapcsolatos álláspontját Kalmár Ákos képviselő ismertette. Elmondta, hogy meg kell változtatni az önkormányzat és a Kisalföld Volán közti kapcsolat évtizedes formáját. Mivel a városnak nincs
tulajdonrésze a közlekedési vállalatban, a képviselőknek nincs kellő rálátásuk annak gazdálkodására, indokolta a véleményt Kalmár, aki úgy véli, az állami cég várható privatizációja miatt is lényeges, hogy a város részesedést szerezzen az állami társaságból. Ezért szükségesnek tartja, hogy ez ügyben a városvezetés kezdeményezzen tárgyalásokat az ÁPV Rt.-vel.
– A város ne feltartott kézzel menjen az unióba – hangoztatta Dézsi Csaba András frakcióvezető a helyi iparűzési adóról szóló rendelettervezetre vonatkozóan. Javaslata szerint ugyanis a kis- és
középvállalkozások védelme érdekében 2007. december 31-ig kellene biztosítani azok adómentességét és a határt nem 6, hanem 8 millió forintos adóalapnál kellene meghúzni. Az uniós jogharmonizáció szerint
ugyanis hazánk csatlakozása után ezt a kedvezményt csak már érvényben levő, határozott időre vonatkozó helyi rendelettel lehet biztosítani. A politikus megemlítette azt is, hogy az úgynevezett lefölözés, vagyis a városi bevételek egy részének állami elvonása korábban nem érintette Győrt, ez a jelenlegi kormány döntésének eredménye. Dézsi
fontosnak tartja a Tihanyi Árpád úti aluljáró mielőbbi kialakítását, ezért fájlalja, hogy a város jövő évi költségvetés-tervezete erre vonatkozóan nem jelöl meg pályázati önrészt.
Szó esett még a tájékoztatón arról, hogy az önkormányzat működésének finanszírozási hiányosságai miatt a dologi kiadások csökkentése elengedhetetlen. Antal Imre pedig, mint közrendvédelmi tanácsnok, ismertette javaslatát, mely szerint a közbiztonság ünnepek alatti
megőrzése érdekében 500 ezer forinttal kell kiegészíteni a rendőrségnek a közterületi jelenlét miatt adott támogatást. Ugyanis elfogyott a várostól e célra idén biztosított 15 millió forint.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sub nélküli karácsonyt!

Bensőséges ünnepség keretében emlékezett meg a közelgő karácsonyról a győri Sclerosis-Multiplex… Tovább olvasom