Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

A Jobbik megmentené a győri ifiházat

"Nem írhat felül mindent a profit és a pénzéhség" - olvasható a megyei Jobbik közleményébe.

"Szomorúan értesültünk róla, hogy gyermek majd fiatalkorunk meghatározó helyszíne a Petőfi Sándor Művelődési Ház vagy, ahogy mindenki ismeri az ifiház, megszűnik létezni.

Megannyi emlékezetes előadás, klubok, alkotókörök. A kultúra minden szelete jelen volt ezek között a falak között. Az ifiház Győr és a környék meghatározó kulturális találkozópontja, mely közös értékünk. Felháborodva értesültünk, hogy Bolla Péter a Fidesz kabinetfőnökének elmondása szerint mélygarázs építését tervezik az épület helyén.

A Dunabástya után tehát egy újabb győri értéket kíván, a földel egyenlővé tenni a Fidesz. Ezt nem engedhetjük. Nem írhat felül mindent a profit és a pénzéhség. Meg kell védenünk Győr kulturális értékeit, melyet nagyapáinktól kaptunk és gyermekeinknek kell továbbadnunk.

A győri Jobbik ezért arra kéri az összes megyei országgyűlési képviselőt, hogy most a költségvetés vitájában lobbizzanak az ifiház megmentéséért. Érjék el közösen, hogy a költségvetés biztosítsa a Petőfi Sándor Művelődési Ház további működéséhez szükséges anyagi forrásokat" -írta közleményében Takács Krisztián, a Jobbik Győr-Moson-Sopron megyei alelnöke.

Olvasóink írták

  • 20. háté 2013. november 20. 19:30
    „A városi Jobbikos képviselők ledózerolnák, - nincs is! - csak a Jobbik által bejutott élősködők vannak ott, jó pénzért!
    - Annyira nemzetiek, mint a regnáló városvezetés, és pártjuk a zs/f/idesz”
  • 19. jerzy 2013. november 20. 14:50
    „5. Tündenéne 2013.11.14. 17:08
    Kedves Hozzászólótársam!
    Megörvendeztetett a rövid, tömör és mindenféle cikornya vagy mellékzönge nélküli bizonyára őszinte hozzászólása.
    Üdvözli J”
  • 18. Humanista 2013. november 19. 23:46
    „A városi Jobbikos képviselők ledózerolnák, a Jobbikos megyei alelnök (Jobbikos országgyűlési képviselőjelölt) Takács Krisztián meg, megvédené a Győri Ifiházat. Gyerekek, nem szoktatok egymással beszélgetni ? Most akkor lebontsuk, vagy ne bontsuk ? Erre mondták a régiek: kitakar, betakar, nem tudja, hogy mit akar !”
  • 17. háté 2013. november 15. 17:55
    „Az ifiház köszöni szépen, működik. - pedig a f/zs/idesz csapat nagyon tesz róla, hogy ne így legyen
    Ennek a bandának eszébe nem jutna /hú miket írok!/, hogy a Győrieknek, győriekért a kórháznál építsenek parkolóházat!
    Ja, hogy az nem hoz a nagyzsebbes nadrágba? -”
  • 16. titokgyula 2013. november 15. 15:22
    „sajnos úgy jár mint a dunakapu. semmit nem lehet tenni ellene. Már lejátszott ügy.”
  • 15. pusztaizoltán 2013. november 15. 14:03
    „A P.S.V.M.K., vagyis az "Ifi Ház,
    Győr kulturális életének kultikus helye,
    lebontani több is mint vétek: BŰN!
    Nem igaz, hogy az épület felújítása sok pénzbe kerülne,
    ellenben lebontása és a helyére tervezett mélygarázs építése
    valóban nem kis összeg lenne, nagyságokkal több, mint egy tetőcsere...
    Mint adófizető állampolgár, tiltakozom a tervezett lebontás ellen!!!”
  • 14. pusztaizoltán 2013. november 15. 13:54
    „A P.S.V.M.K., vagyis az "Ifi Ház,
    Győr kulturális életének kultikus helye,
    lebontani több is mint vétek: BŰN!
    Nem igaz, hogy az épület felújítása sok pénzbe kerülne,
    ellenben lebontása és a helyére tervezett mélygarázs építése
    valóban nem kis összeg lenne, nagyságokkal több, mint egy tetőcsere...
    Mint adófizető állampolgár, tiltakozom a tervezett lebontás ellen!!!”
  • 13. Madarász 2013. november 15. 08:50
    „7, Az ifiházban ma is sok szakkör,kiállítás és kulturális program van.”
  • 12. hunmohikan 2013. november 14. 20:18
    „felebarátim, e városban már nem lehet meglepődni semmin. persze, ez kisebb jelentőségű ügy, mint a Duna kapu téri rombolás, de ugyanazt a dölyfös, ámde buta hatalmi gőgöt szimbolizálja

    a várost ténylegesen irányító "teljhatalmú ügyintéző"/ ezt a szocik mondták, a jobbik néven nevezi a kabinetfőnököt/ persze percemberke, csak az a kérdés, milyen hosszú ez a perc...”
  • 11. kalex 2013. november 14. 19:36
    „Az üzlet maga az építés!!
    Belekerül pl. 5-600 millióba az új garázs, abból el lehet "síbolni" simán 50-100 milliót...annak aki irányítja.

    Miért nem lehet a felújításra EU-Széchenyis pénzt adni egy normális vállalkozónak, hogy élessze újra?”
  • 10. pacman33 2013. november 14. 19:28
    „3. pozdorja 2013.11.14. 16:21

    Csakhogy nem erről van szó. Szó sincs új ifiházról.”
  • 9. BudaiKr 2013. november 14. 19:05
    „inkáb parkoló legyen...”
  • 8. háté 2013. november 14. 19:01
    „-"Nem titok, hogy amikor arról beszélünk, mi lehet az >>ifiház<< sorsa, felmerűt a belvárosi parkolási problémák enyhítésére egy parkolóház építése is" b.p.
    Tudod ha már ennyi ideje élősködsz Győrön, illene tudnod, hogy a Dunakapu tér, a Jókai út, a Révai út, mind a belvárosban van! - ha ennyit sem tudsz, látsz akkor ott komoly károk vannak felül!
    Van egy örök sláger; Azt beszéli már az egész város, - én elhiszem, bizony nehéz 10%-20%-s, "csengetéssel" élni”
  • 7. Hyppolit 2013. november 14. 18:52
    „Nem érdektelenség van jelen, hanem üres falak közé, édeklődésre számottartó programok nélkül, olyan karizmatikus szervezők nélkül, akik meg tudnák mozdítani az érdeklődést, stb. nem lehet bevinni senkit, így a probléma forrása máshol van. Volt ott LGT, Lord, stb. koncert, tehetségkutató rendezvények, hangvárium, éjszakai rádiós adások, stb. Budapesten még ma is több művházban találnak közönségcsalogató programokat, míg nyugaton a belvárosból "írtják ki" az autósokat..itt meg be akarják hozni őket?”
  • 6. spiderz 2013. november 14. 17:45
    „Felújításra nincs, mélygarázsra ( esetleg irodaházra ) van. Mindössze furcsán érdekes. Vagy gyanús?”
  • 5. Tündenéne 2013. november 14. 17:08
    „Óóó de sajnálnám :( szerettem.”
  • 4. Teleki91 2013. november 14. 16:39
    „A Fidesznek semmi sem szent. Előbb a Dunabástya most meg ez. Felháborító.”
  • 3. pozdorja 2013. november 14. 16:21
    „Mi ezzel a gond? Bontsák el a régi épületet, csinálják meg a mélygarázst, aztán föléje építsenek egy új ifiházat. Attól hogy sokunknak meghatározó helyszín volt az ifiház, attól még simán újjáépíthetik.”
  • 2. btl 2013. november 14. 16:16
    „ha nem vigyázunk, kiderül, hogy ez a szoci doboz-épület még a végén műemlék! pedig csak arról van szó, hogy a jobbik ideológiáját terjeszti (most éppen)”
  • 1. artie75 2013. november 14. 16:01
    „Takács úrnak annyira sikerült kikulturálódnia, hogy a dörrög zulltán is irigykedne egy-egy helyesírási bravúrjáért.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kunszigeti munkahelyéről lopott a férfi

Az ellopott alkatrészeket az interneten árulta a dolgozó. Tovább olvasom