Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

A Jobbik bemutatta győri képviselőjelöltjeit

Radikális változást Győrnek! című programját, polgármesterjelöltjét és önkormányzati képviselőjelöltjeit hétfőn mutatta be a sajtónak a Jobbik a városháza előtt.

A párt Vörös Gyulát jelöli polgármesternek és egyben a 2-es választókerületben (Újváros déli része, Belváros és Révfalu nyugati része) indítja a képviselőségért. Műszaki területen vállalkozóként dolgozik, de ha elnyeri a városvezetői posztot – ami szerinte teljes embert kíván –, akkor nem vállal semmi más tisztséget. Bemutatásakor a párt megyei elnöke, Magyar Zoltán országgyűlési képviselő elmondta, hogy döntéseit kizárólag a győriekért hozza meg. Tervei között szerepel többek közt a közüzemi díjak csökkentése, a helyi vállalkozók támogatásának előtérbe helyezése.

A párt programjának része a város geotermikus és turisztikai lehetőségeinek jobb kihasználása, a korrupció felszámolása. Városőrség szervezésével javítanák a közbiztonságot, bővítenék a buszkörjáratokat, a belvárosban a helyieknek napi kétórás ingyenes parkolást biztosítanának, módosítanák és szigorúan betartatnák a csendrendeletet.

A Jobbik további győri képviselőjelöltjei: Hofbauer Sándor (1-es választókerület; Sziget, Pinnyéd, Újváros északnyugati része), Haba Vilmos (3-as; Belváros keleti része, Révfalu középső része), Kristóf Zoltán (4-es; Révfalu keleti része, Kisbácsa, Bácsa, Sárás), Farnady László (5-ös; Nádorváros), Németh István (6-os; Gyárváros, Likócs, Jancsifalu északi része), Balogh Krisztián (7-es; Adyváros keleti része, Jancsifalu déli része), Bakos Szabolcs (8-as; Adyváros középső része), Németh Miklós (9-es; Marcalváros I. keleti része, Adyváros nyugati része), Czikó Erika (10-es; Marcalváros I. középső része, Adyváros északi része, Nádorváros déli része), Karikás László (11-es; Marcalváros I. nyugati része, Marcalváros II.), Tóth András (12-es; Szabadhegy északi része), vitéz Fehér Csaba (13-as; Szabadhegy, Kismegyer), Kun István (14-es; Győrszentiván), Géber József (15-ös; Ménfőcsanak), Bajcsi Lajos (16-os; Gyirmót, Ménfő).

Olvasóink írták

55 hozzászólás
  • 55. Edem85 2010. augusztus 24. 22:36
    „egy lényeg lebegjen a szemetek előtt a választáskor!!!

    "egy seggel, két lovat nagyon nehéz megülni, még ha akár sportoló is volt az illető"”
  • 54. piroskaésabarkasz 2010. augusztus 24. 21:12
    „Ez a Gyula nem a Praktikeres Esso benzinkút(volt) tulajának lányát vette el?”
  • 53. háté 2010. augusztus 22. 19:04
    „Borkai-és a fityesz

    A fityesz talált egy báb-ot 4-éve, Borkai személyében.
    Annyira nincs tisztába a politikával, egy város irányításával, hogy bárki képes lenne arra amit ő megtesz.
    Nem volt az elmúlt évek alatt egy önálló döntése, és azt, hogy belépett a fityeszbe?----vajon miért is tette?
    Mert a fityesz vezetés tudtára adta, különben bukovári kedves polgármester úr!
    Azt, hogy pár hónap múlva ő lett a győri fityesz elnöke az a színjáték része!--ugyanakkor leváltották az alelnököket is és Bolla elvtárs lett az egyik alelnök.
    Győrt a fityesz rablóbandája vezeti.

    Borkai--szine változásai!
    ,,A kampány alatt többször elmondtam, nem akarok belépni a Fideszbe. Köszönöm támogatásukat, a győzelemhez azonban nemcsak az kellett, hogy a Fidesz-KDNP álljon mögöttem, hanem az is, hogy Borkai Zsolt volt a jelölt." - nyilatkozta a Kisalföldnek a tavaly lezajlott helyhatósági választások finisében az újdonsült győri polgármester. A sorok között olvasni tudó helyieknek mindez világos jelzés lehetett. Borítékolta, hogy a pártonkívüli városvezető és a mögötte álló jobboldali frakciószövetség együttműködése nem lesz konfliktusmentes.
    "Hajjaj"!
    A viszony az elmúlt hónapban odáig eszkalálódott, hogy a Fidesz képviselőcsoportja Borkai önkormányzati vagyonkezelés terén meglévő jogosítványait nyirbálni szándékozó indítványt terjesztett be, amit a KDNP - a polgármester támogatására siető városházi ellenzékkel összeszavazva - elutasított. Bár a nézetkülönbséget időközben kompromisszumos megoldással rendezték, ősszel folytatódhat a hatásköri presztízsharc. A Hírszerző megpróbált eligazodni az országos politikai törésvonalakat nemegyszer felülíró, botrányokban se szűkölködő győri közéletben.”
  • 52. duhos2 2010. augusztus 18. 23:38
    „Mond a címet.”
  • 51. Nahááát 2010. augusztus 18. 15:19
    „tótbéla! Olvasni tudsz?

    Csak neked itt van mégegyszer:

    http://kepviselofunky.blog.hu/2010/08/17/kicsit_beszelni_magyar”
  • 50. tótbéla 2010. augusztus 18. 08:15
    „Nahááát!
    Milyen helyesírási hibákkal teli szórólapokról beszélsz? Amit hozzám bedobtak az teljesen rendben volt. Szerintem inkább észérveket kellene felsorolnod, nem pedig sötét, kirekesztő lelkecskéd kénköves bűzfelhőid felböfögni.”
  • 49. Nahááát 2010. augusztus 17. 23:56
    „Deir_Yassin!

    Szerintem a helyesírási hibákkal teli szórólapotok elég kritika. A baj az, hogy ti nem tudtok erre (sem) normálisan válaszolni.
    De nem is vár tőletek senki normális választ. Ahhoz tudni kellene írni és olvasni, gondolkodni (amihez agy kell), saját véleménnyel és gondolatokkal rendelkezni, ... sorolhatnám... De felesleges.

    Egyszerűen szánalmas csűrhe vagytok! Egy rothadó, elgennyesedett fekély a Világban...”
  • 48. Ibrox 2010. augusztus 17. 23:34
    „kedves fecsaba! hozzászólásom nem személyes jellegű,mivel nem ismerlek.miért nem hívsz ki mindjárt párbajra ?
    (Megjegyzés:dédapámat Horthy nem avathatta vitézzé---mert hősi halott volt az I. világháborúban---mikoron is Horthy úgymond még nem volt sehol...)a vitézi címet nem Horthy-tól kapta !!
    Azzal tisztában vagyok,hogy a cím örökölhető,de azért megkérdezem::: apád vagy öregapád viselte a címet az "átkosban" ? na..az lett volna a vitézség öcsém !
    nagy száj---nagy fej...sok fér bele---: a tiédben még bőven van hely...sok sikert hozzá”
  • 47. ikun 2010. augusztus 17. 22:19
    „Lehet így is ! FIDESZ ? MSZP ?

    Lemond mentelmi jogáról Szilágyi György, a Jobbik képviselője
    <moderálva>”
  • 46. Deir_Yassin 2010. augusztus 17. 21:56
    „Mi van fideszes <moderálva>, Nahááát és Pancser? Ennyire telik? Normális kritikát nem tudtok megfogalmazni?”
  • 45. Tunde24 2010. augusztus 17. 21:31
    „Gyerekek!hova lett Mankapunka!!!!!????????”
  • 44. Tunde24 2010. augusztus 17. 21:21
    „duhos2!Hiába irtad le azt a sok címet!felesleges időpocsékolás volt!!!Ami nem megy.azt nem kell erőltetni!”
  • 43. Tasi 2010. augusztus 17. 20:22
    „Már megint ígéret! Pénz nélkül! Aztán acsarkodás, egymás gyalázása, okosítása! Mikor látok már egy nagybetűs EMBERT valahol, aki ezen túl tud lépni és a problémával foglalkozik, a lényeggel, a megoldással foglalkozik!? Ha a tárgyilagosság, összehasonlíthatóság a fontos, akkor van egy ötletem: Legyen egy mérleg! Ne legyen több, mint 50 soros, a bal oldal tartalmazza a város bejövő tételeit, a jobb oldala a kimenőket! Minden párt csinálja meg ugyanazon mérlegsorokkal és legyen közzétéve! Na, abból talán lehetne objektíven dönteni és lenne mi alapján az eredményeket követni! ...de ez így??? Persze, hogy közüzemi díj csökkentést ígér, hisz az mindenkit érint, az tetszeni fog!!! Ki nem akarja? Tegye fel a kezét!!! Vicc nem? Bár szerintem az egész politika! :) Hisz sosem lesz ilyen mérleg, Amerikában sincs! Ez a világ kedves Hölgyek és Urak a marketing világa! És engem nem zavar, ha a képviselőm jól menő vállalkozás tulajdonosa, sőt...ha engem megfelelően képvisel! Ezt döntse el szépen csendben, de nem kell értem áldozatot hozni! Ez is marketing! Nem vagyok, nem voltam és nem is leszek politikus!”
  • 42. janika 2010. augusztus 17. 19:21
    „Köszönöm "totbéla" Ha ennyire titkos csak az irodába tudható meg vagy a szórólapon ami mifelénk nem száll akkor nem fogom megtudni, de azért én nem vagyok "pancser", hogy studírozzak e tituluson.”
  • 41. fióka 2010. augusztus 17. 18:48
    „30. pancser 2010.08.17. 15:34 ---hät ezt az ertelmes magyart en a helyedben nem eröltetnem”
  • 40. oooo 2010. augusztus 17. 18:15
    „hol olvasod, pancser? forrás megnevezése, linkelés lenne a legkevesebb. rágalmazz csak, mit szoktak mondani: jön még kutyára kamion.....”
  • 39. pancser 2010. augusztus 17. 17:23
    „A vitézt milyen cím illeti vajon, nagyságos, kegyelmes, tekintetes, nemzetes netán méltóságos? Tudja-e ezt valaki?”
  • 38. pancser 2010. augusztus 17. 17:20
    „Olvasom, hogy a Jobbik egyik jelöltje Bp-en olyan egyén aki nemrég még olyan rendezvényeknek adott helyet mint B... meg a Karácsonyt, ultra libsi körök segítségével. Lám a tiszta Jobbik!”
  • 37. szabo1936 2010. augusztus 17. 17:19
    „Hany eves ez a vitez?”
  • 36. ikun 2010. augusztus 17. 16:56
    „Kopogtatócédula-leadóhelyek: Lemaradt a a VIKING Presszó Győr/Győrszentiván/ Déryné u.75. nyitva tartás: H-V 7-23”
55 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aszalásra, darálásra készülnek a gazdák

Egy nyúli gazda aszalókemencét, egy ravazdi lékészítőt szeretne működtetni. Így a gyümölcsöseikben végzett munka még gyümölcsözőbb lehet számukra. Tovább olvasom