Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

A helyiek igényei diktálnak Téten

Gyakran akar beszélgetni a lakosokkal az új téti polgármester, meg se próbálja kitalálni helyettük, mi lenne jó nekik, mit szeretnének. Igényeik teljesítésének sorrendjét aztán persze a város lehetőségei határozzák meg Kukorelli László szerint.
Elődje tizenkét éven át vezette Tétet, ezért Kukorelli László szerint érthető, hogy sokan mielőbb találkozni akarnak vele, elvárásokkal fordulnak feléje. Szerinte ez jó esélyt ad arra, hogy nőjön a helyiek összefogása, mert többen keresték meg javaslataikkal, jelezték, csatlakoznának egy-egy projekthez. Az együttműködés érdekében több lakossági fórumot is szervez.

"Nem fordulhat elő többet, hogy félinformációk szülnek a helyiek közt ellentétet" – hangsúlyozta. Azért pedig, hogy a város több nagyobb pályázata legyen sikeres, hatékonyabb lobbizásra törekszik, a kistérség közös erejét is használva.

– Kell járda- és útfelújítás, kell játszótér. A műszaki, pályázati feltételeket az elkövetkező hetekben áttekintjük. Konkrétabban még nem körvonalazódott, hogyan változtassuk még élhetőbbé a várost, mert a helyiek igényei diktálnak. Egyeztetést szeretnék erről a lakosokkal, a civil szervezetekkel, a kisebbségi önkormányzattal is – szögezte le a polgármester. A munkahelyteremtés érdekében pedig több befektetőt kíván felkeresni. Előtte a helyi vállalkozókat összehívja, hogy kiderítse, mitől lehet számukra és egyben a leendő letelepedőknek is vonzó a város.

Az, hogy sikerül-e újabbakat Tétre csábítani, attól is függ, elkészül-e a 83-as főút felújítása, mert akkor "közelebb" lennének a nagyvárosok, az autópálya.

Kukorelli László hatékonyabb lobbizásra törekszik a kistérség közös erejét is használva. Fotó: Krizsán Csaba
Kukorelli László hatékonyabb lobbizásra törekszik a kistérség közös erejét is használva. Fotó: Krizsán Csaba

A tétiek több problémát jeleztek az utóbbi időben lapunknak, ezekről is megkérdeztük az új polgármestert, aki elmondta, hogy a Téthez tartozó Ürgehegy buszközlekedése ügyében tárgyalást kezdeményez a szolgáltatóval. A téti ünnepségek műsorát ért kritikák kapcsán pedig kijelentette: a helyi csoportoknak – amelyekre büszke a település, mert jó hírét növelték – továbbra is bemutatkozási lehetőséget biztosítanak. "A sztárvendégek felléptetése anyagi kérdés és azért is nehéz ügy, mert minden lakos mást hívna meg. Ezért tervezem, hogy megszavaztatjuk erről a helyieket."


Kisebb bérért

A törvényben előírt polgármesteri fizetés határértékein belül a legalacsonyabb összeget kérte az új téti városvezető. Így kevesebbet fog keresni, mint elődje, de úgy véli, ez így helyes, mert ő még nem bizonyított. Nem kért költségtérítési átalányt sem. Kukorelli László szerint nem jelent gondot, hogy a polgármesteri posztért induló egyik jelölt bekerült a képviselő-testületbe. Kompromisszumkész embernek tartja magát, olyannak, aki mindenkivel megtalálja a hangot. Úgy érzi, jelenleg nincs a testületben ˝belső gáncsoskodó erő˝, amiről az előző tagjai beszéltek annak indokaként, miért csömörlöttek meg munkájuktól. ˝Együtt gondolkodást szeretnék megvalósítani. Rengeteg a feladat, jut mindenkinek.˝


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nézze meg Győr 1956-os forradalmi helyszíneit videón

A Megyei Levéltár segítségével elevenítettük fel a három ember halálával járó, de rendkívül rendezett '56-os győri népfelkelést.
Tovább olvasom