Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

A helyi Fidesz az LMP látogatásáról: `sétáljanak végig Győrben´

"A felesleges hangulatkeltés helyett inkább tegyenek egy sétát Győrben, s nézzék meg a fejlesztéseket és beruházásokat" - írta a győri Fidesz.

"A Győrben nem is működő törpepárt, az LMP országgyűlési képviselője Osztolykán Ágnes jobban tenné, ha tájékozatlanul - pláne Budapestről ideküldve - nem `osztaná az észt´ és nem ő mondaná meg, hogy mi lenne jó a győrieknek, miközben saját maga is bevallja, hogy életében először járt itt városunkban.

Elkeseredett és idejekorán megkezdett választási kampányukkal ne terheljék a mi városunkat és a felesleges hangulatkeltés helyett inkább tegyenek egy sétát Győrben, s nézzék meg azokat a fejlesztéseket és beruházásokat, amit a Fidesz-KDNP vezetésű önkormányzat valósított meg az utóbbi években.

És ne aggódjon a győriekért, mivel ahogy eddig is megvolt a városunk az LMP nélkül, most és a jövőben sem kér a város belőlük!" - írta a Fidesz Győri Elnöksége közleményében.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. DON 2013. szeptember 20. 18:00
    „33. méz-ing 2013.09.20. 09:28
    Nincs igazad. Téves információkra alapozva hangoztatod a téveszméidet, s attól válasz még hiteltelenebbé, hogy még a saját anyanyelvedet sem beszéled rendesen. <moderálva>”
  • 33. méz-ing 2013. szeptember 20. 09:28
    „Attól még igazam van "DON", te is tudod!!!”
  • 32. urbaniastapista 2013. szeptember 20. 08:59
    „#31.
    A két tesitanáról, a nőgyógyászról, az elcsapott közgazdászról és a táskahordozó legényről mi a véleményed?
    Logikádat követve ők sem érthetnek a városfejlesztéshez.
    Most az egyszer igazad van. :)”
  • 31. DON 2013. szeptember 19. 22:25
    „29. méz-ing 2013.09.19. 18:11
    Ha szeretnél értelmesen hozzászólni, akkor javaslok neked is legalább egy alapfokú OKJ-s magyar nyelvtanfolyamot, mert a "kébzés"-t a pártovin kívüli világban képzésnek mondják és írják. "Amúgymeg" nem létezik. Javaslom, hogy ne csak reklámújságot olvass két twitterezés között, hanem végy a kezedbe legalább egy könyvet. Ismerkedj a magyar nyelvvel és annak helyes írásával. Nem tűnsz majd akkor annyira szánalmasan fröcsögő trollocskának, mint most.”
  • 30. mir 2013. szeptember 19. 21:52
    „29

    Nem baj. Majd nyalhatod a fagyit a tűző napon és álmodozhatsz arról hogy lesz pénzed beülni valamelyik méregdrága étterem teraszára :-) ja meg fürödhetsz az újabb kacsaúsztatóba a tér végén :-) mert ez kell nektek :-)”
  • 29. méz-ing 2013. szeptember 19. 18:11
    „osztolykán akkor beszéljen bele XXI.századi VÁROSÉPÍTÉSZETBE és VÁROS REHABILITÁCIÓBA ha legalább egy OKJ-s kébzésen átesett!
    Amúgymeg a 300 éves romot akik akkor betemettették már azok sem tudták semmire használni!
    Amúgymeg ha Osztolykán annyira a régmultban akar élni, akkor miért nem 300 éves lovaskocsival jött???”
  • 28. titokgyula 2013. szeptember 19. 16:47
    „Ne aggódjon a győriekért, mi nem is számítunk. De legalább is semmi döntésbe nem szólhatunk bele. Pl Duna kapu(mélygarázs) vagy menekülttábor...STB”
  • 27. szimre50803 2013. szeptember 19. 16:27
    „Én meg azt tanácsolnám Osztolykán Ágnesnek, hogy a lepusztult, elhanyagolt Petz Aladár kórházban tegyen látogatást! Javasolnám neki, hogy lehetőleg úgy menjen, hogy a szükségleteit ne ott kelljen elvégeznie! Igaz hogy az emberek többsége gyógyulni megy egy kórházba, de sajnos az életvitele nem csak arról szól!”
  • 26. Primax 2013. szeptember 19. 14:40
    „Kedves FIDESZ !
    Majd jövő májusban tessenek ilyen nagyképűnek lenni...:)”
  • 25. KapitanyA 2013. szeptember 19. 14:14
    „# 23. Hedon

    Tehát szerinted egy konkrét ügyben úgy lehet az emberek véleményét megismerni, hogy az egy év múlva (!) esedékes választásokról majd visszakövetkeztetünk? Normális?
    Nem volna egyszerűbb - MEGKÉRDEZNI? Úgy értem, a beruházás előtt...”
  • 24. WeiseÖdenburg 2013. szeptember 19. 13:38
    „20. méz-ing 2013.09.19. 13:08 Látod dicsérni is tudni kell.
    2. WeiseÖdenburg 2013.09.18. 22:39
    Az LMP országgyűlési képviselője Osztolykán Ágnes kiváló városfejlesztési szakember /urbanista/ !
    Nyilván azért küldték őt,hogy hasznos tanácsot adjon a Főépítés vezetőnek .”
  • 23. Hedon 2013. szeptember 19. 13:30
    „# 21. KapitanyA
    "Jelezték, nem egyszer, nem kétszer.
    Akkor ez nagy balszerencse hogy éppen az AVE tagjainak nem szóltak.

    Mert ők a saját honlapjukon vagy itt, a minden fájdalmuknak
    helyet adó portálon tele kürtölhették volna a világot.
    Jó kis fotó album melléklettel, meg "tudosítónk jelenti" csomagolásban.

    Jövőre választás, ha Borkaiék ennyire a többség akaratával szemben
    cselekednének akkor jövőre leváltják Őket.
    Ami valószínűbb hogy legalább 60%-os támogatottsággal lazán nyerni fog.”
  • 22. Búzakörte 2013. szeptember 19. 13:15
    „Éljen a Batthyány téri rém és mentálisan gnóm csapata!”
  • 21. KapitanyA 2013. szeptember 19. 13:11
    „" ha lett volna pusztítás akkor ők miért
    nem jelezték?"
    Jelezték, nem egyszer, nem kétszer.

    "Működött a régi beteges reflex: Ti adjátok a pénzt mi meg majd elköltjük amire jónak látjuk."

    Pontosan. A városvezetés fogja az adófizetők 4 milliárdját, és lesz*rva azt, hogy az emberek mit akarnak, elkölti egy felesleges és romboló beruházásra.”
  • 20. méz-ing 2013. szeptember 19. 13:08
    „Teljessen igaza van a helyi FIDESZ-nek!!!
    No és természetessen az LMP-s látogatáshoz a hozzászólásomat a "Kisalföld" NEM TETTE KÖZZÉ!!!
    TERMÉSZETESSEN AZÉRT, MERT NEM VOLTAM HAJLANDÓ DICSÉRNI AZ LMP FELFORGATÓ TEVÉKENYSÉGÉT!!!
    Továbbá Osztlykán Ágnes hozzáértését is meg mertem kérdőjelezni! Az "elfogulatlanságáról" meg már nem ios beszélve...
    Mindez természetessen az LMP álltal oly élessen bírált SZÓLÁSSZABADSÁG JEGYÉBEN!
    Mégegy... érdekes, hogy Osztlykánnal egyetértő vélemények meg megjelentek...”
  • 19. Hedon 2013. szeptember 19. 12:56
    „# 18. Búzakörte

    "Az ásatások résztvevőinek pedig be volt fogva a szájuk"
    Ehhez képest 26 hónapig irgalmatlanul sok pénzért dolgozhattak
    egy kb. 200m *150m-es területen.

    Akkor egy autópálya nyomvonalát előzetesem megkutatni
    mennyi idő 12-15 év??

    Az ingyenesség megszüntetése nem azonos a parkolóhelyek felszámolásával.
    Nádorvárosban és szigetben is vontak be utcákat a fizetős övezetbe.

    A Reflex ellentmondásokkal teli fellebbezéséről már nem is beszélve.
    Féltik a belvárost a 265 parkoló hely forgalomvonzó hatásától,
    miközben laza mozdulattal tudomást sem vesznek, hogy szinte ugyanott
    addig 650 ingyenes hely volt, ami ezek szerint nem vonzotta a forgalmat a belvárosba.

    Hidd el meg lehetett volna találni a józan kompromisszumot de az örökségvédők
    megtámogatva a hivatásos aggódókkal és a műszakértővel el vitte őket a málnásba.

    A kért 5 méteres összenyitást nem kompromisszumos alapnak hanem zsarolási
    potenciálnak gondolták. Elhitték ha nincs összenyitás akkor fullra bukik a városvezetés
    elképzelése. kb. mint vízlépcső ügyben a magyarok a "C" variánssal.
    papírtigrisnek gondolták aztán még is megépíthető lett.”
  • 18. Búzakörte 2013. szeptember 19. 12:36
    „Hedon!
    Rakpart 650 parkolóhely. Vörösmarty utca, Bástya utca, Újkapu utca, rakpart felső Duna felőli része, Rákóczi utca, Kiss János utca, Tarcsay utca, Apáca utca, Pálffy utca, Kisfaludy utca Bencék mögötti szakasza nagyjából 200 parkolóhelyet adott. A révfalui oldalon pedig Kálóczy tér, Ady utca, Damjanich utca, Dózsa rakpart, Rónay utca, egyetem környéke 350 parkolóhely. Ez így együtt elég volt, ha szűkösen is. Ennyi volt az a minimum, ami kellett ahhoz, hogy a belváros működjön. És minden hely ingyenes volt!!! Ehhez képest lesz most 250 parkoló, ami fizetős. Azt gondolom, ezt nem kell ragozni. Tragédia.
    Az ásatások résztvevőinek pedig be volt fogva a szájuk, emlékezzünk csak a Fészek klubban letiltott Deák Andrea előadásra.”
  • 17. Hedon 2013. szeptember 19. 11:55
    „# 11. Búzakörte
    "A Dunakapu ügye ismert, óriási műemlékpusztítás, hatalamas áron 250 fizetős parkoló, amikor korábban volt 1200 ingyenes, ami éltette a várost"
    Nem akarlak meggyőzni az álláspontod ellenkezőjéről, de a tényszerűség még belefér:
    Úgy tudom hogy a régészeti feltárás 26 hónapig tartott, az utolsó hónapokban már
    párhuzamosan zajlott az értékmegőrző visszatemetéssel együtt.
    Végig örökségvédők jelenlétében folyt a munka, ha lett volna pusztítás akkor ők miért
    nem jelezték? Elmondom mert nem történt sem pusztítás sem rombolás.
    Illetve ami talán volt: A LEKRIS alkalmazottak esténként a platós autóikkal nem kevés téglát mozgattak biztos valami lerakóhelyre.
    Másik: A rakparton kb. 650 ingyenes parkoló volt nem pedig 1200 mint ahogy beállítani szeretnéd.
    Még az AVE-s tanulmányokban is ennyi szerepel.
    Végül: Nem 3 szintes mélygarázst akart a városvezetés hanem egyszintes teremgarázst végig bemutatva a feltárt várfalakat egyéb emlékeket. Cserébe kérték mindössze 5m hosszan az ágyúlejáró átvágását a két teremrész összekötése és átjárhatósága végett.
    Ennyi nem fért bele annak érdekében hogy cserébe szinte minden bemutatható legyen. Működött a régi beteges reflex: Ti adjátok a pénzt mi meg majd elköltjük amire jónak látjuk.”
  • 16. todoer 2013. szeptember 19. 11:44
    „13 Hedon !

    Ugye még mindig nem érti ? Milyen jogon beszél a Fidesz győri vezetősége az egész város nevében ? Mondják azt hogy a Fidesz és szavazói nem látnak szívesen más pártokat . Ja és akár névvel is aláírhatták volna , kit takar a vezetőség .
    Lassan eljutunk oda hogy fidesztől kell engedélyt kell kérni ha valaki más települést akar meglátogatni ?”
  • 15. Lendvai_Ildi_néni 2013. szeptember 19. 11:21
    „szerintem Győr bármelyik párt nélkül ellenne vígan. példaképpen említhetném azt, hogy a város már réges-régen létezett, mikor ezek a pártok és jeles/jellemtelen képviselőik még ki sem másztak az ősiszapból. kérem szépen, hogy az én nevemben ne pofázzon egyik politikus sem.
    államilag támogatott tolvajokkal semmilyen szinten nem kívánok közösséget vállalni.”
34 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tízezredik alkalmazott állt munkába a győri Audi-gyárban

A Bükk kapujaként ismert Felsőtárkányból érkezett az Audi Hungaria tízezredik dolgozója. Tovább olvasom