Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

A határon számolták az ingázókat

Régió - Az Ausztriában dolgozó magyarok jogsegélyszolgálata megunta, hogy nincsenek pontos adatai az ingázókról, ezért tegnap reggel minden útnál számlálták a szakszervezetisek a forgalmat, ahol határos Burgenland hazánkkal.
Az osztrák és a magyar szakszervezetek együttműködésének köszönhetően már hat éve van magyar nyelvű jogsegélyszolgálatuk a magyaroknak Ausztriában. A Régióközi Szakszervezeti Tanács, azaz az IGR szolgáltatásaira nagy szükség van, ugyanis becslések szerint 10–12 ezren járnak át Burgenlandba dolgozni és ebben még nincsenek benne azok, akik nem legálisan teszik ezt. Az ingázás vonzó, hiszen Ausztriában ezer euró, mintegy 250 ezer forint a legalacsonyabb minimálbér, több ágazatban ennél is több. Így a magyarok sokszor azt se bánják, ha akár 40 százalékkal kevesebb bért kapnak, mint a helyi munkavállalók. Az biztos, hogy az ingázók egyre többen vannak, sőt, ugrásszerűen gyarapodik a számuk.

– Hogy jobban végezhessük munkánkat, pontosabb képet akartunk erről kapni. Az osztrák rendőrség tanácsa szerint hétköznapon reggel négy és nyolc óra között érdemes figyelni a határon átlépőket, mert ilyenkor az utazók több mint kilencven százaléka dolgozni megy Ausztriába – mondta el az IGR Jövő a határtérségben projektjének vezetője, Tóth Eszter. Ezért tegnap ebben az időszakban, ahol Burgenland határos Magyarországgal, számlálták a forgalmat. Győr-Moson-Sopron megyében 8, Vasban 7 helyen, közúton és ott is, ahol kint van a behajtani tilos tábla, így Zsiránál, Fertőrákosnál, Sopronkőhidánál is. Sopronban és Hegyeshalomban a régi átkelőnél számítottak kiugróan magas adatokra és a vizsgálat igazolta várakozásaikat. Előbbinél 3365, utóbbinál 1322 átkelőt számoltak. A hegyeshalmi új átkelőnél 1080-at, Kópházánál 491-et, Jánossomorjánál 784-et.

A részösszesítés tegnap már több mint 9 ezer ingázót mutatott; a pontos adatok, az elemzés jövő hétre készül el.

Osztrák és magyar szakszervezetisek számlálták az utaknál, hogy reggel négy és nyolc között hányan lépik át a határt Ausztria felé. Képünkön Tóth Eszter Jánossomorjánál.
Osztrák és magyar szakszervezetisek számlálták az utaknál, hogy reggel négy és nyolc között hányan lépik át a határt Ausztria felé. Képünkön Tóth Eszter Jánossomorjánál.

Az összesítést, amint kész, az IGR ígérete szerint a Kisalföld rendelkezésére bocsátja, de néhány érdekességről szakembereik már be tudtak számolni. Megfigyelték például, hogy Jánossomorjánál jellemzően 3–5 ember utazott egy járműben. Gyakran jól látszott, hogy építőipari brigádok indultak munkába, ugyanis két, jól megpakolt kisbusz követte egymást, munkásruhákban ültek benne.

– Arra számítottunk, hogy nemcsak magyar, szlovák rendszámokat is látunk, de a cseh autók meglepetést okoztak – szögezte le Tóth Eszter és hozzátette: amelyik autóban gyermeket vittek, valószínűleg iskolába, nem számították bele a statisztikába. Jánossomorjánál osztrák szakszervezetisek striguláztak, Hegyeshalomnál, a régi átkelőnél magyar érdekvédők. Itt 6 és 7 óra között alig győzték a számlálást, annyira sűrűn követték egymást a gépkocsik. Potyondi Antal, az MSZOSZ (Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége) megyei képviselet-vezetője elmondta: itt többnyire hölgyek ültek egyedül az autókban.

– Nem állítottunk meg senkit, így nem lehetünk biztosak abban, hogy az átkelők dolgozni mentek, akciónk csak pillanatfelvételt jelent. Nincsenek benne azok, akik mindig egy-egy hétre mennek ki, délutánra járnak vagy épp pihenőidőn vannak és a nyári mezőgazdasági szezonmunkások sem. Mégis teljesebb képünk lehet így az ingázók számáról, ezért tervezzük akciónk megismétlését – jelentette ki a projektvezető.

Telefonos tanácsadás a szerkesztőségben

Sok ingázó nincs tisztában jogaival, juttatásaival, ezért megint tanácsadást biztosítunk számukra. Az ausztriai munka-, szociális és adójogi rendelkezésekben tájékozott szakértők, az IGR munkatársai várják a magyar munkavállalók hívásait október 8-án, szerdán a Kisalföldben 11 és 12 óra között a 96/504-594-es telefonszámon. Hogy minél több érdeklődőnek segíthessenek, olvasóink kérdéseket küldhetnek a rimanyi.zita@kisalfold.hu e-mail címre is.


Olvasóink írták

  • 5. egy "megszámolt" 2008. október 04. 20:57
    „milyen pontos adatok, az elemzés készül el jövő hétre ? Engem is "beszámoltak"-láttam- meg azt a két kocsit is akik elöttem mentek .Láttam öket, hogy vásárolni voltak-hozzám hasonloan- egy nagy bécsi üzletház központban.”
  • 4. jasper 2008. október 04. 15:37
    „ÉN is papírokkal vagyok kint.Blaze te mit tettél már le az asztalra?DOLGOZOM 26éve és?EBBŐL 22év egy helyen ki köszönte meg?ODAFENT mennyit eltesznek de nem máról holnapra él,és nem vityillóba.!!!DE különben szívesen látnálak nyáron a 70fokos fóliába,lehet még te is bevallanád még azt is amit nem kellene.”
  • 3. bogote 2008. október 04. 15:19
    „Én hivatalosan dolgozom kint de megértem azokat is akik feketén vállalják. Mert olyan országban élünk ahol rá vannak kényszeritve. Blaze talán Neked nincsenek filléres gondjaid mint egyik ismerősömnek/beteg leszázalékolt férj, két iskolás gyermek/ Nem örül, hogy feketén dolgozik de kénytelen különben éhen halnának ebben az országban .”
  • 2. Blaze 2008. október 03. 20:00
    „Látom büszke is vagy rá. Gratulálok.

    Ezért tart itt ez az ország, mert a többség lop, csal, hazudik.....”
  • 1. asddsasad 2008. október 03. 13:09
    „feketemunka... én is járok most jelenleg szőllőt szüretelni, hülye lennék bejelenteni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyerkőcök a körforgalomban

Győr - Megindult a forgalom Győr legkisebb körforgalmában, a Batthyány téren, ahol tegnap vették… Tovább olvasom