Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

A győztesek az Európai Parlamentbe mehetnek

A 2011–2012. tanévben a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal és a pedagógiai intézet megyei közigazgatás-tudományi versenyt hirdetett meg 9–13. évfolyamos középiskolás diákok részére.

A verseny első, írásbeli fordulója 2011 novemberében zajlott le, a
második fordulóba 11 csapat jutott tovább.

A szóbeli forduló megrendezésére március 21-én került sor.

A diákok rendkívüli részletességgel jártak utána a kormányhivatalt, kormányablakokat érintő témaköröknek. Prezentációjukban azt fejtették ki, hogy ők hogyan népszerűsítenék a kormányablakokat.

A verseny első helyezett csapata az Európai Parlamentbe, a második helyezett csapata a magyar Parlamentbe nyert egy rövid kirándulást. A harmadik helyezett csapat könyvjutalomban részesült, nekik az Alaptörvény díszkiadását adta át dr. Gyurita Rita főigazgató asszony.

A verseny díjazottjai: I. KözjogÁSZok: Kertai Anita, Nemes Máté, Szalai Ágnes (Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola, Győr); II. Licisták: Csigó Natasa, Németh Dániel, Szabó Bianka (Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, Sopron); III. Deák Jogtudorai: Dömötöri Andrea, Szabó Andrea, Neuhauser Bernadett (Deák, Győr).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tízezer lakossal gyarapodott a megye

Mától publikusak a tavaly októberi népszámlálás előzetes megyei adatai – tájékoztatta a… Tovább olvasom