Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

A győrszentiváni klántagok védői türelmetlenek, mindenki vállalja a nyomkövetőt

Úgy tudjuk, a rendőrség már vizsgálatot végzett a győrszentiváni klán egyik vezetőjének tartott V. Csaba házánál, hogy az megfelel-e az elektronikus nyomkövetés feltételeinek. Az október 3-án meghosszabbított előzetes letartóztatásról még döntenek másodfokon.

V. Csaba kivételével mindegyik gyanúsított fellebbezett a múlt héten tartott tárgyaláson az ellen, hogy január 9-ig hosszabbítsák meg előzetes letartóztatásukat. Ugyanakkor éppen V. Csaba és védője, dr. Szikinger István jelezte elsőként, hogy akár a "karperec" használata árán is kérik a szabadlábra helyezést.

Az elektronikus nyomkövetőről ezután a másik négy érintett is beleegyezően nyilatkozott, ám ezzel csak egy kicsivel kerültek közelebb a "börtön kijáratához". Hiszen először is a rendőrségnek kell véleményt mondania arról, hogy az elvben kijelölt ingatlan alkalmas-e a nyomkövetésre, megfelelően lefedett-e a műholdas rendszer számára. Ezt követően a bíróság elé kerül az újabb beadvány, s dönthet a teljes szabadlábra helyezésről, a lakhelyelhagyási tilalomról vagy a házi őrizetről. A rendőrség nem adott információt a NAV-nyomozáshoz kapcsolódó technikai vizsgálatról, de dr. Szikinger Istvántól úgy tudjuk: V. Csabánál a napokban végezték el.

Egyébként ő is, s tudomásunk szerint V. József is győrszentiváni ingatlant jelölt meg lehetséges tartózkodási helyül. V. József ügyvédje elmondta: természetesen védence is vállalná a nyomkövetőt, s valószínű, hogy ennek talán nem is lehetne különösebb akadálya, ha a bíróság csak a szökés, elrejtőzés veszélye miatt hosszabbította volna meg az előzetes letartóztatást. Ám hivatkozott a bűnismétlés kockázatára, valamint arra is, hogy meghiúsíthatják az eljárást. A védő szerint azonban ez nonszensz: jogerősen el nem ítéltek esetében nem lehet szó bűnismétlésről, a meghiúsítás pedig azért nem valódi kockázat, mert a hatóság már 2009 óta vizsgálódik.

Dr. Szikinger István, V. Csaba ügyvédje is úgy látja: a nyomozás túl régen folyik ahhoz, hogy a felderítést érdemben még meg lehessen zavarni. Ennek ellenére nem tárták védence elé a bizonyítékokat, csak azt, hogy felbujtotta az ügy többi szereplőjét. Hogy pontosan mire, azt januári elfogása óta nem tisztázták vele – mondta az ügyvéd.

A védő szerint annyi konkrétum derül ki az eléterjesztett anyagból, hogy védencét cigány néven "Zsíroskenyérnek" és "Nyálasszájú-
nak" hívják, ami szerinte nem egy félve tisztelt bűnszervezeti vezető személyére vall.

Olvasóink írták

  • 6. N.R.F. 2013. október 15. 13:00
    „Akkor lenne igazán szép és a mai kornak megfelelő a történet, ha még életnagyságú szobrot is álllítatna az önkormányzat Szentiván főterén a " hősnek " vagy legalább életmű díjjal tüntetné ki a tisztelt és nagyrabecsűlt elkövetőt. Amerikában a szervezett bűnözőkre simán kiszabnak 3-400 évet ez még harmadolva is elég lenne, de az igazságszolgáltatásban itt még nem tartunk. Amúgy a védelem nem tudom mire számít - jó tudom, hogy családfenntartó a tisztelt elkövető vagy gyanusítot esetleg vádlott, miből hogyan fogja a családját a megszokott magas szinten eltartani ha még a mozgását is követik ? Hogy tudja majd üzleti kapcsolatait ápolni ? Adótanácsadásból, színesfémkereskedésből ?”
  • 5. hohosanyi 2013. október 14. 08:46
    „Persze Haza kell engedni őket ebbe semmi kivetni való nincsen,hiszen nekik is van családjuk .De kövesük a Amerikai példát tegyenek le fejenként 500 millió óvadékot és mehetnek !!!!Ha letudja tenni ismét mehet a NAV !!!Piti lopásért évekig előzetesbe marad a kis ember ,szegény dús gazdag Roma urak pedig pár hónap után már mennének haza!!!!Nem kell sajnálni őket Más is kibírta a börtönt ,csak annyi hogy kicsit szegényebb lesz a karácsonya bent.A család úgyis meg tartja fergeteges újévi tűzi játékát !!!Kedves magyar barátaim honfitársak nem szabad el felejteni (Lopjál nagyot semmi bajod se lesz)Gondolom mindenki tud rá példát !Hombre veled tartok kevesebbet kapunk ha csoportosan csalunk .De ha kegyes a magyar állam adja át az ügy tárgyalását Szlovákiának, úgyis ott csaltak sokat had álljanak ott bíróság elé !!!”
  • 4. dödike 2013. október 12. 07:14
    „Ebből is csak maszatolás lesz.Aki időt nyer életet nyer meg felmentést.Ezt tudják az ügyvédek is.A vége az lesz mint a Gáspár ügynek,a bíró kimondja hogy olyan sok idő telt el hogy az már a büntetés,oszt jó napot.”
  • 3. Hombre 2013. október 11. 19:42
    „Ha hazaengedik őket,rohadjak meg én is megyek ÁFÁ-t csalni.Majd <moderálva> dolgozni.Összelopok párszáz milliót,leülök egy évet,aztán eléldegélek a kényelmes otthonomba. Komolyan mondom,a pofám leszakad!”
  • 2. Goldmund 2013. október 11. 18:39
    „"A védő szerint annyi konkrétum derül ki az eléterjesztett anyagból, hogy védencét cigány néven ,,Zsíroskenyérnek" és ,,Nyálasszájú-nak" hívják........"

    A védő utalhat a vádlott etnikai hovatartozására, de ha én írnám le, akkor innen kimoderálnák. Hogy is van ez????”
  • 1. háté 2013. október 11. 18:39
    „"Nyakláncot" nekik.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szemerei szennyvíz Téten büdös?

A tényői és a győrszemerei csatornázás mintegy kétmilliárdos beruházása elkészült, de kiderült, még egy szennyvízelvezető szakaszt kell építeni. Tovább olvasom