Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

A győri utcákról eltűntek az örömlányok

A sarki prostituáltak eltüntek de az ősi szakma továbbra is virágzik Győrött.
Az örömlányok ma már szinte kivétel nélkül lakáson fogadják az ügyfeleket, nem számolva az exkluzív szolgáltatást nyújtó, első osztályú prostituáltakkal, akiket ügynökségek közvetítenek, mondjuk az interneten keresztül. A szakma legalsó kategóriájába természetesen az utcai integetők tartoznak. Az 1999-es törvényi szabályozást követő fokozott rendőri fellépésnek köszönhető, hogy már csak tízet számolhatunk Győrött – tudtuk meg Holló Sándor alezredestől. A győri rendőrkapitány szerint a 1997-től 1999-ig terjedő időszak volt a mélypont, ekkor 200–250 között mozgott az utcalányok száma. Tatabányáról, Kecskemétről, sőt, egészen Nyíregyházáról is eljöttek Győrbe „szerencsét próbálni", de aztán 1999–2000 után más régiót kerestek. Ugyanis razzia razziát követett ekkor, s volt, hogy naponta 10–20 lányt vittek be az őrszobára.

Régi lemez: türelmi zónák

Régi lemez, de azért feltesszük: türelmi zónák ma sincsenek. A már hatéves jogszabály bizonyos szigorú egészségügyi és egyéb feltételek mellett engedélyezi a nemi kéjelgést a kijelölt területeken. Kijelölt területek azonban nincsenek, s nem is lesznek egyhamar, ugyanis eleve lehetetlen a törvényi előírásoknak megfelelő szakaszt kijelölni a városban. Ha mégis sikerülne valahol, valamilyen szántóföld közepén, az a gyakorlati problémát aligha oldaná meg, hiszen nem volna az az örömlány, aki egy ilyen helyen várná a kuncsaftokat.

Márpedig a törvény szerint egyházi, oktatási stb. közintézménytől és főúttól kétszáz méteres körzetben nem húzódhat türelmi zóna, ily módon azok a helyek elsőként esnek ki a számításból, ahol a győri prostitúciónak hagyománya van. Vagyis ha volna is kijelölt szakasz, tilos lenne üzletszerű kéjelgést folytatni a Nép utca, az Eötvös park és a likócsi kereszteződés környékén – tudtuk meg a győri rendőrkapitánytól.

Ügyvéddel érkeznek

Holló Sándor alezredes elmondta: igaz, hogy országos viszonylatban is minimálisra csökkent a győri utcalányok száma, a tizenöt napon belüli bíróság elé állításra nagyon ritkán kerülhet sor. Az eljárás során ugyanis bizonyítani kell, hogy a hölgy üzletszerűen követte el a szabálysértést, amelynek büntetőjogi felelőssége egyébként a férfit is terheli. A rendőrség gyakran készít hang- vagy videofelvételt, amely bizonyító erejű, s általában az is eloszlatja a kétségeket, ha egy lányt napi rendszerességgel visznek be ugyanarról a helyről. Ha egyiken sem bukik meg a hölgy, akkor még mindig előfordulhat, hogy a kevésbé rutinos kuncsaft árulja el magát a rendőröknek.

A másik ok, amiért a bíróság elé állításra ritkán kerülhet sor: a szigorú törvényi feltételek egész tára. Ilyen a fiatalkorúság, az utcalányok egy része még nincs tizenhat éves. Nem alkalmazható ez az eljárási forma állapotos nő ellen sem, s hogy ne legyenek bennün k ezzel kapcsolatban kérdőjelek, még a terhesség nyolcadik hónapjában lévő prostituáltat is értek már tetten a közelmúltban. A lányok pontosan tudják, mi vonatkozik rájuk, mi nem, s ma már mindig megbízott ügyvéddel érkeznek.

Általában 5 ezer forint

Holló Sándor szerint a tiltott kéjelgés elleni hadjáratra nem csak közvetlenül a jelenség megfékezése miatt van szükség. A nyilvános prostitúció rombolja a kiskorúak erkölcsét, másrészt a bűncselekmények valóságos melegágya. Vele járhat a kitartottság, a stricik erőszakos – olykor a gyilkosságig menő – tevékenysége is, amint erre sajnos láttunk már példát. Egyébként a mintegy tíz győri utcalánynak nincs futtatója és általában 5000 forintot kérnek egy „komplett" szolgáltatásért. Ha valakit a higiéniai körülmények is érdekelnek, azt megpróbáljuk kiábrándítani: a szabálysértési eljárások sokszor az eldobált – korábban tisztálkodásra szolgált – vizespalackok miatt indul.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

PC Suli új alapokon

Harmadik alkalommal írt számítógépes (tan)könyvet Nógrádi László, a győri Nógrádi PC Suli… Tovább olvasom