Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

A győri nőknek énekelt a nosztalgiasztár

A hírek szerint a Kelet-Európában legidősebb és címlapfotójával a legnagyobb példányszámban megjelenő „Playboy-nyuszi" bájaira Amerika is kíváncsi. Zalatnay Sarolta mindenesetre bízik a felkérésben, s ha így lesz, a fotózás kedvéért a tengerentúlra utazik.
Zalatnay Sarolta
Amerika várja a legidősebb „Playboy-nyuszit"

A hideg idő okán a vártnál jóval kevesebben csápoltak a Grabo-sátor mögötti szabadtéri színpad előtt, ám tény, hogy Cini húsz-harminc évvel ezelőtt énekelt slágerein ma sem fog az idő.
Fiatal és idős egyaránt énekelte a Nem vagyok én apácát, a refrént, hogy Tölcsért csinálok a kezemből, a Hosszú forró nyár pedig éppolyan szépen szólt, mint azon a nevezetes táncdal fesztiválon, amelyen az énekesnő végérvényesen befutott.

Míg korosztályából sokan eltűntek vagy éppen más pályára nyergeltek át,Cini a színpadon maradt. Pályatársai közül ő az egyetlen, aki nyíltan vállalja magán életét: komoly és komolytalan partnerkapcsolatait, hálószoba titkait. Az íráshoz meg a könyvekhez kellett persze egy félig-meddig ágyhoz kötött betegség, őszinteség és néhány jó barát, akik segítettek a gondolatok, események leírásában, lektorálásában.

Így tud maga mögött hat kötetet az állatokat rajongásig szerető énekesnő, aki azért a színpadon mégiscsak otthonosab ban mozog, mint a számítógép klaviatúrája körül. Még mindig szóbeszéd az a pénzügyi botrány, amibe – állítása szerint – vétlenül keveredett. Csakúgy, mint a nevezetes Playboy-fotózása, -vetkőzése. S akkor még nem beszéltünk a kislányáról, Nikiről, akit oly nagy szeretettel nevel, s akit igazán az ügyvédi, orvosi vagy a külkereskedelmi pályán látna szívesen. A most hetedikes Nikolettet viszont a művészpálya vonzza. Nagyjából sejthető, ki a példakép...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napirendi pontok

A közgyűlés módosította az ebek tartásáról szóló rendeletet. Eredics Imre alpolgármester… Tovább olvasom