Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

A győri kórház lépcsőjéről szökött meg

Mérges lett, hogy elhalasztják a műtétjét, és dühében elfutott az anyja mellől, a győri Petz-kórház lépcsőjéről egy fiú kedden. Fél óra alatt megtalálták.
Szokatlan eset történt a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban kedden. Egy 11 éves fiú – aki a családjával egy rábaközi faluban él – volt az intézményben műtét előtti egyeztetésen, amire azért kell sort keríteni, mert egy gyermekkori forrázás következtében heg maradt vissza a karján, amit emiatt nem tud kinyújtani. Édesanyja – akit szerdán kerestünk fel – lapunknak elmondta, hogy a beavatkozásra most került volna sor, csakhogy az altatóorvos a fiú kisebb fertőző betegsége miatt egy hét halasztást javasolt. A műtétet korábban már egyszer elcsúsztatták.

A rendőr kérdésére szökése okaként olyasmit mondott, hogy elege van az orvosi kezelésekből.
A gyerek emiatt annyira dühös lett, hogy útban az aneszteziológustól a gyermeksebészeti osztályra elfutott az anyja mellől a kórházi lépcsőről.

A nő azonnal bejelentést tett a rendőrségen. A kórházban hamarosan több egyenruhás jelent meg, s a járőröknek is megadták a fiú személyleírását, ruházatát. A gyermekre alig fél óra elteltével Varjú László körzeti megbízott, a Győri Rendőrkapitányság zászlósa és a vele járőröző Gerencsér Róbert, az Arrabona Polgárőrség tagja talált rá a vasútállomásnál, az aluljáró belvárosi oldalán.

„Ahogy mentünk fel a lépcsőn, a személyleírás alapján azonnal megismertük a fiút, aki kissé zavartan viselkedett. Autóbusszal érkeztek reggel Győrbe, valószínűleg azt nézte, hogyan tudna hazajutni. Visszavittük a kórházba, ahol dr. Dávidovics Sándor, a gyermeksebészeti osztály főorvosa jelenlétében átadtuk az édesanyjának" – mesélte Varjú László.

A gyermekre alig fél óra elteltével Varjú László körzeti megbízott, a Győri Rendőrkapitányság zászlósa és a vele járőröző Gerencsér Róbert, az Arrabona Polgárőrség tagja talált rá a vasútállomásnál, a
A gyermekre alig fél óra elteltével Varjú László körzeti megbízott, a Győri Rendőrkapitányság zászlósa és a vele járőröző Gerencsér Róbert, az Arrabona Polgárőrség tagja talált rá a vasútállomásnál, az aluljáró belvárosi oldalán. Fotó: HBE



Nem a kórház felelőssége

A Kisalföld az esetről megkérdezte prof. Oláh Attilát, a Petz-kórház orvos igazgatóját, aki azt hangsúlyozta: a gyermeket nem vették fel az osztályra, így a szökés ugyan a kórház területén történt, de nem az intézmény felelőssége.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hetvenmilliárd érkezett Győrbe

˝A cél a nulla százalékos munkanélküliség˝ - szögezte le Borkai Zsolt győri polgármester. Tovább olvasom