Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 02. 09. csütörtök - Abigél, Alex

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Győr hírei, győri hírek > A győri kistérség Bőnyért

A győri kistérség Bőnyért

Összefogott a győri kistérségi társulás, s közel félmilliónyi forint értékben segítette az árvíz sújtotta Bőnyt.

Cséfalvay Attila - 2010.06.12. 14:35
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Előbb a gátakon védekeztek, majd az ár levonulta után maguk is gyűjtésbe kezdtek.

A bőnyi és mezőörsi árvízhelyzet kapcsán a győri kistérségi társulás elnöksége rendkívüli ülést tartott, valamint helyszíni bejárással és igényfelméréssel tájékozódott, hogy milyen segítséget tud adni a településeknek. Június 16-ig tart a kistérség településein az a gyűjtés (tartós élelmiszer, ruhanemű, háztartási eszközök, bútorok), amelynek során érkezett adományokat majd Bőnybe szállítják.

A társulás múlt héten már a falu segítségére sietett: a győri Máltai Szeretetszolgálat gyűjtötte 900 kilogrammnyi ruha, valamint a Vöröskereszt gönyűi szervezete által gyűjtött élelmiszerek, tisztítószerek, ruhaneműk és ágyneműk egy részének kiszállításáról gondoskodott. Emellett tartós élelmiszerek, cukor, liszt, rizs, só, tészta beszerzését és a helyszínre szállítását is megoldotta. A munkaszervezet dolgozói a homokzsákok töltésében is segédkeztek; a kistérség 500 homokzsákot, esőköpenyeket, gumicsizmákat, valamint a fertőtlenítésre többek közt 250 liter hipót és 700 gumikesztyűt vásárolt.

A társulás települései közül a börcsi és kunszigeti önkéntes tűzoltók szinte mindennap a helyszínen voltak segíteni. A kunszigeti, dunaszegi, győrladaméri, győrújbaráti, rábapatonai, győrújfalui és péri önkormányzat hol emberi erővel, hol pénzbeli támogatással, illetve nagyobb mennyiségű tartós élelmiszerrel és ruhaneművel segítette a települést.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.211 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...