Kisalföld logö

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 13°C | 24°C Még több cikk.

A győri Fidesz a főigazgatókról: `az MSZP ne keltsen pánikot!´

Somogyi Tivadar alpolgármester szerint a főigazgatói rendszer pnot azt segíti, hogy ne kerüljön sor újabb, megrázó iskolabezárásokra.



"A győri alapfokú közoktatás átszervezésére többek között éppen azért van szükség, hogy ne kerüljön sor olyan, diákokat, szülőket és pedagógusokat egyaránt megrázó iskolabezárásokra, mint amelyet 2004-ben az MSZP-s városvezetés Győrben levezényelt.

Az új, főigazgatósági rendszer egyértelműen a humánerőforrás, valamint a pénzügyi lehetőségek jobb és hatékonyabb kihasználására törekszik, miközben azt is szem előtt tartja, hogy ne sérüljenek a gyerekek és nevelőik érdekei.

Felháborító, hogy az az MSZP, amelynek kormánya a korábbi években a minimálisra szorította vissza az önkormányzati iskolák állami normatíváit, és Győr-Moson-Sopron megyében - egészen, vagy részben - 100 általános iskolát zárt be, most a racionális működést erősítő győri önkormányzatot próbálja kioktatni oktatásszervezésből.

Neupor Zsolt szocialista győri pártelnök nyilván már nem emlékezik arra, hogy hét évvel ezelőtt hogyan árult pénzért az MSZP-s városvezetés iskolaépületeket a megyeszékhelyen, kiebrudalva onnan a diákokat, figyelmen kívül hagyva pedagógusi érveket, igazgatási szempontokat, a szülői tiltakozást.

A jobboldali győri önkormányzat nem zár be iskolákat! Sőt, újat hozott létre, támogatva az Audi oktatásfejlesztési törekvéseit.

Felszólítjuk az MSZP-t, hogy ne keltsen felesleges pánikot, s ha már Győr erősödésében és fejlődésében nem akar szerepet vállalni, legalább ne ártson a városnak az országosan alkalmazott botránypolitizálásával" - közölte Dr. Somogyi Tivadar, Fidesz győri frakcióvezető, oktatásért felelős alpolgármester.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. Joco124 2011. május 23. 09:49
    „Ha engem kérdeztek ez az egész ország egy szégyen.”
  • 21. Tudós-1 2011. május 23. 07:51
    „Hol van a 20 hozzászólás?!”
  • 20. kisokoska 2011. május 22. 22:15
    „Az AUDI iskola sem új iskola! Valami azért volt a helyén? Vagy ez nem bezárás?”
  • 19. igazszó 2011. május 22. 21:57
    „Somogyi Tivadar???? Győr város szégyene!”
  • 18. kisem 2011. május 22. 11:51
    „Bocsánat, a b) pontban egy nagyságrendet tévedtem. Nen tízmilliós, hanem százmilliós a területszerzésre fordított összeg. Másként kifejezve mintegy 69eFt/nm áron vásárolt a város kb. 7.000 nm területet.

    http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/uj_hid_gyorben_-_elbucsuzunk_a_kaldy-villatol/2092337/”
  • 17. kisem 2011. május 22. 08:49
    „ad. #14.)
    És tényleg a teljesség igénye nélkül, egy kicsit kapkodva:
    a) 720eFt-ért két fenyőfa beszerzése,
    b) Jedlik-híd építési helyszínének megváltoztatása. Ennek kapcsán több tízmilliós területszerzési többlet kiadás, a kis-Böske-híd áthelyezhetőségének meghiúsulása, kényszerű feldarabolása,
    c) folyamatos - esetenként egymásnak ellentmondó - forgalomszervezési átépítések a Szent István úton és környezetében,
    d) a vicc kategóriájába tartozó "körforgalom" kialakítása a Révai utcában, a Jókai u. torkolatánál,
    e) a kiötlött multifunkcionális csarnok kapcsán, az eredeti helyszínhez köthetően több százmillió indokolatlan elköltése egy máig hatályban hagyott 2008. évi közgyűlési határozat alapján,
    f) éves rendszerességű kulturális fesztivál elüldözése a városból,
    g) parkolóhelyek megszüntetése, elzárása a közönség elől,
    h) a belvárosi parkolási díj emelésével egyidejűleg ingyenessé tett parkolóház igénybevétel megszüntetése,
    i) a fene nagy önérzetességtől vezérelve újólag felállított Országzászló emlékművön a zászló teljes elhanyagolása,
    j) közműdíj emelés "még így is az egyik legolcsóbb" alapon, például a hőtáv ÁFA csökkentésének lenyelése vagy az éppen aktuális szemétdíj esetében,
    k) ...”
  • 16. machers 2011. május 21. 20:50
    „14. Hedon 2011.05.21. 15:53
    Ez nem fejlődés, hanem kötelesség! Ha már egyszer adót fizetek! Egyébként az a két csoffadt fenyő a Városháza előtt szégyen! Főleg, ha azt nézzük, hogy mennyibe került.”
  • 15. öszödiböszme 2011. május 21. 17:48
    „Van itt fejlődés!!!! Csak vissza felé!”
  • 14. Hedon 2011. május 21. 15:53
    „# 13
    "Valaki elárulná, hol van az a fejlődés?"

    A teljesség igénye nélkül:

    Széchenyi tér
    Városház tér
    Mátyás tér
    Révai előtti tér

    Barátságpark
    Jedlik Ányos híd
    Új Bácsai út
    Szauter út

    Audi körforgalom
    Grabo körforgalom
    Jereván-Zöld u. körforgalom

    kb. 150 lakóutca köztük pl:
    Kisfaludy utca
    Czuczor Gergely utca
    Kazincy utca

    néhány tucat játszótér
    gyirmóti kerékpárút

    FOLYAMATBAN VAN:

    Rakparti út építése
    Jedlik Ányos utca újra burkolása
    Dunakapu tér rekonstrukciója
    Új sportcsarnok építése

    Szigetben:
    Radnóti utca összekötés
    Kiss Ernő utca felújítása
    Róth Emil utca felújítása
    Híd utca (faltól-falig) felújítása
    Petőfi tér: körforgalom építése
    Ráth Mátyás tér: körforgalom építése

    Révfaluban:
    Rónay J. - Hérdervári - Szövetség Út: körforgalom építése”
  • 13. Madarász 2011. május 20. 23:02
    „" ha már Győr erősödésében és fejlődésében"

    Valaki elárulná, hol van az a fejlődés?

    MEgszűntetik az egyetemet, a kátyukat nem lehet kikerülni, busz ókor sem jön, parkolni nem lehet, de mutyi, csókos főigazgatói helyek, rendezvény csarnok az lesz...”
  • 12. poorman 2011. május 20. 22:34
    „Exmunkásőr ne ugass!!!!”
  • 11. apex 2011. május 20. 21:59
    „Még mindig nem nyilatkozott a városvezetés arról, hogy mennyi megtakarítás várható a főigazgatói rendszertől. Csak a marhaságokat hangoztatja az alpolgármester és ha valaki kritizálja az átgondolatlan döntést, akkor ilyen badarságot nyilatkozik, mint a főcímben olvasható. Az Audi iskola a Jókai bezárása után, annak az épületébe költözik, ugyanis már tavaly óta működik nagyon csekély, a megengedettnél jóval kisebb osztálylétszámmal. A városnak a jelenlegi FIDESZ vezetés árt legtöbbet az ügyetlen kommunikációjával, az elkapkodott döntéseivel, a város lakók véleményének a figyelmen kívül hagyásával, a gőggel, a mutyigyanús ügyekkel...”
  • 10. Dwatson 2011. május 20. 21:53
    „Ne legyenek illúzióitok,Győr is sorra kerül!
    http://hvg.hu/karrier/20110520_janikovszky_iskola_bezaras”
  • 9. kisem 2011. május 20. 21:42
    „Már egy éve adott az intézmény visszaállítás és a normatíva növelés lehetősége, de valahogy nem akaródzik ezeket megtenni. Sőt ...
    Valami olyasfélét lehetett olvasni a napokban, hogy egy intézmény megszűnik, egy másik meg költözik. Vajon miért? Csak nem azonosak az indokok, mint pár éve?
    Tessék már valami más, észérvekkel alátámaszható indokkal előállni a főigazgatói rendszer szükségességének indoklására! A mostani csak amolyan, mondjunk valami ütőset, az együgyű úgyis elhiszi.”
  • 8. háté 2011. május 20. 19:36
    „Igaza van a fityesznek. - a maszop ne keltsen pánikot!
    - ehhez csak a fityesznek van joga, és ha bezárnak valamit ez a demokrácia jegyében a mi érdekünkben és a fejlődésért csinálják.
    Ha közben megszűnik valami, elbocsájtanak dolgozókat, a gyerekeknek máshova kel járni-tanulni, azt miértünk a gyerekekért teszik.

    Ha közben az önkormányzat cégei jutalmakat, részesedést-osztalékot fizetnek, /titokban/ a látszat ellenére is a mi hozzájárulásunkból történik, mert "megadtuk" /egyesek akik rájuk szavaztak/ a hatalmat erre.
    Minden ami rossznak tűnik, az azért van mert nem tudjuk követni a "haladást" amit ezek képviselnek!”
  • 7. Dwatson 2011. május 20. 18:05
    „Ezek szerint a gyár bezárásokat is meg lehetne előzni Fideszes Főigazgatók kinevezésével,vajon miért nem teszik?”
  • 6. sziszifusz 2011. május 20. 16:10
    „Igenis,hol van ez a nemzethaláltól,amit fidesz prédikált két maszopos tüsszentésre!”
  • 5. Eva- 2011. május 20. 15:00
    „Micsoda szerencse , hogy 2004-ben bezártak intézményeket--most azt nem kell meglépni!

    Most a főigazgatói rendszer pedig bújtatva csinálja ugyanazt!

    csak átcsoportosítások lesznek--csendben, halkan, hogy alig legyen hallható!
    Mindig csak pár embert fog érinteni.

    Mennyivel becsületesebb megoldás, mint nyíltan elmondani az embereknek, hogy annyiból kell élni, amennyi van!”
  • 4. Madarász 2011. május 20. 14:31
    „3. Ebben ne legyél olyan biztos, szerintem a jobbiknak azért nincs akkora támogatottsága, az emberek többsége túl szélsőségesnek tartja őket, a fidesz viszont lehet, hogy az 5 %-nak is örülni fog.”
  • 3. embertelen 2011. május 20. 13:33
    „Ezek a hülye fideszesek még mindig az mszp-től félnek, nem esik le nekik a tantusz, hogy a következő választáskor az mszp már nem is lesz. A Jobbik fogja őket elzavarni!”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lopás a győri Spar kínai üzletében: pénztárcát vittek magukkal - fotók

A rendőrség keresi azt a férfit és nőt, akik Győrben a Fehérvári úti Interspaar kínai üzletében, a bevásárló kosárban hagyott pénztárcát ellopták. Tovább olvasom