Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

A Győri Balett itthon és külföldön: a tánc felszabadítja a lelkeket

A Győri Balett társulata nemrégiben tért vissza sikeres európai turnéjáról. Ausztria, Svájc és Németország színpadain arattak sikert.

Tizennyolc előadás három és fél hét alatt. Már önmagában is szép teljesítmény. Pihenni azonban nincs idő, Robert North tiszteletére a Carment próbálják, illetve szervezik a VII. Magyar Táncfesztivált.

Egyetlen újság sem hagyta ki, hogy ne méltassa a Győri Balett Keep smiling – Hódolat Chaplinnek előadását. Illetve a New Yorkot is megjárt Sztravinszkij-estjüket, amelyekkel bejárták Európát. Ahogyan azt Kiss János, a társulat igazgatója is megerősíti, valóban nagy sikert arattak mindenütt, bár kétségtelenül más és más volt a közönség. Amíg Svájcban merészen hahotáztak a Chaplin-darabon, addig Ausztriában szolidan nevettek, Németországban pedig nagyon mélyen elgondolkodtak rajta, de a vastaps, mely hosszú percekig tartott, mindenütt kijárt érte.

˝Nem könnyű ott lenni a nemzetközi táncpiacon, de a Győrt kulturális nagykövetként a világ számos helyén képviselő balettet nem érheti szó. Már most visszahívtak minket egy következő nagy turnéra, tehát lehet gondolkodni rajta, mivel indulunk majd jövőre neki a nagyvilágnak˝– meséli Kiss János.

A Magyar Táncfesztiválon kiemelt figyelmet kap majd biztosan az ExperiDance, Román Sándor tánctársulatának Boldogság 69:09 című előadása (amelyből a montázsképünk is készült).
A Magyar Táncfesztiválon kiemelt figyelmet kap majd biztosan az ExperiDance, Román Sándor tánctársulatának Boldogság 69:09 című előadása (amelyből a montázsképünk is készült).

Addig is számos hazai szereplés várja őket. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon pedig – a francia www.euronews.net-es honlapon azóta is látható – személyes interjú is készült a balettigazgatóval. Kiss János ebben mesél az együttes megalakulásáról és arról is, milyen táncosok szükségesek a világsikerekhez, illetve azt is bevallja, álmában még táncol. Az interjú az interneten magyarul tekinthető meg, és adásba is került a napokban a Euronews csatornán a kulturális hírblokkokban.

Győrött most a Carmen felújító próbái folynak, nyáron pedig a Széchenyi tér ünnepélyes megnyitóján találkozhatunk a Győri Balettel.

˝A Győri Balett a jogtulajdonosa Robert North Carmen-koreográfiájának.
Például a Skót Nemzeti Balett is tőlünk – lízingelte˝ – mondja az igazgató, majd így folytatja: ˝Kilenc éve mutattuk be, furcsa érzés most újra látni a mozdulatokat a színpadon. A régi szereplők közül kevesen lesznek újra színpadon, de érezhető, tényleg úgy van, mint sokan gondolják, Robertnek ez talán az egyik legjobb alkotása, amit nekünk készített.˝

Kiss János
Kiss János

Ezért is hívták meg a társulatot a világhírű koreográfus születésnapi ünnepségsorozatára. Május végén utaznak a Carmennel Németországba, de a hazai közönség már május közepén megnézheti újra.

A németországi fellépés után szinte a táncfesztiválra érkeznek haza.

Természetesen a szervezési munkákkal már a finisben járnak, most már csak a támogatók döntéshozatalára és anyagi segítségére várnak a Győri Balettnél.

˝Bízunk a pályázataink sikerében, mert sok érdekes program várja majd az érdeklődőket. Továbbra is hiszek benne, hogy a Magyar Táncfesztivál kiváló alkalom arra, hogy táncoljon az egész város. Teljes erővel folynak az előkészítés munkái. Rendhagyó helyszíneket is tervezünk. A Széchenyi tér reményeink szerint egy nagy közös tánctér lesz majd. A városlakók és a városba látogatók aktív közreműködésére számítunk.˝

A táncfesztivál egyik kuriózuma lehetne, ha a színház előtti mélygarázs bérlői azzal szponzorálnák a rendezvényt, hogy egy napra kivinnék az autókat és ott rendeznék be a Táncgarázst, ahol 12 órán keresztül a Standupanddance programban léphetnének fel tánccsoportok, együttesek az ország minden tájáról. Interneten lehetne bejelentkezni, és a rangos fesztiválon mindenki kaphatna pár percet a táncmaratonban, amelyet egy grandiózus diszkó követ sztár DJ-kel.

Az idei Magyar Táncfesztivál ismét a tánc fővárosává avatja majd Győrt júniusban. Természetesen meghívják a Pécsi Balettet és az arany háromszög táncközpontjaként a pozsonyi és a bécsi táncosokat is.

Olvasóink írták

  • 2. Tabornok 2010. április 19. 20:41
    „"Remélem a kultúrális bizottságtól, majd sok tanácsot kér és nem fogadja meg!" Tudjátok, aki nem nyal repül.
    Csoda, hogy a "nagy" politikusi összefogás ellenére a helyén maradt. Örülök, hogy igazolta várakozásunkat, ahogyan gondoltuk továbbra is sikerre viszi a Balett társulatot!”
  • 1. Tabornok 2010. április 19. 20:35
    „"Kiss János: ˝Boldog és büszke vagyok, hogy értelmi szerzője voltam a Győri Balett létrehozásának. Ifjú titánokként indultunk el választott vezetőnkkel. Azóta eltelt 31 év. Amikor 1991-ben az újrakezdést, a nulláról indulást ismét átéltük, én lettem az igazgató, azóta vezetem a társulatot. Tudni kell, az igazgatói poszt nem csupán a művészetről szól.
    Ötvenkét emberért kell felelősséget vállalni. Nekem két családom van, a kisebbik és a Győri Balett. Ők az életem. Hiszek a jövőben, hiszek abban, hogy ez a tehetséges csapat a vezetésemmel legalább olyan sikert ér el a jövőben is, mint amiket eddig elért. Személyes sikerem és ettől nagyon boldog voltam, amikor a Kossuth-díjat megkaptam, de a legbüszkébb a Győr díszpolgára címemre vagyok. Mert ez felelősséget jelent számomra, művészetünkkel szolgálni az itt élő embereket.˝
    Győriek, vigyázzatok! Ez a Kiss János képes rá, hogy még 31 évig sikerre vigye a társulatot. Nem lesz ebből valami baj? Nem lesz hír, hiszen csak a dolgát teszi. Remélem a kultúrális bizottságtól, majd sok tanácsot kér és nem fogadja meg!
    Sok sikert és egészséget kívánok a társulatnak és igazgatójának, mert Győr és Magyarország nemzetközi elismertségén munkálkodnak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugdíjemelés utólag?

˝Aki 1998. november 1-jétől nyugdíjas, annak arra az évre jár-e az emelés? A ’98-as korrekciót… Tovább olvasom