Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

A gyógyulás kapujában

A nyúli Sági Attilát szülei orvostól orvosig vitték és rémülten szembesültek a többszörös áttétes daganat diagnózisával. Az amúgy is roppant szerény körülmények között élő család a kisfiú betegsége mellett adósságcsapdába került. Kilakoltatás várt rájuk. Remélni sem merték, hogy összefog értük a falu.
Attila és édesanyja.
Két és fél hónapja számoltunk be arról a tízéves kisfiúról, akit a SOTE I-es számú klinikáján daganatos betegséggel kezeltek. A család 3 millió forint kölcsönt vett fel nyúli házuk átalakítására, felújítására, ám álmuk – a kisfiú és az apa súlyos betegségével – a semmivel vált egyenlővé.

Miközben a kisfiú életben maradása volt a tét, az apát súlyos gyomorvérzéssel vitték kórházba. Az édesanyára sokszoros teher hárult. Havi 25 ezer forintot kellett volna törleszteni a házra, ami lehetetlennek tűnt. Pohárnik Jánosné Jolika szülőtársként és az iskolaszék elnökeként is a család segítségére sietett. A támogatókhoz csatlakozott Balázs Pali és a Talizmán együttes, akik egy koncert bevételét ajánlották fel a tízéves Attilának és szüleinek.

A nyúliak virágüzlete az elmúlt nyolc évben nem volt összesen ennyit zárva, mert Pohárnikné Jolika folyamatosan anyag és mester után szaladt: szervezett és tartotta a frontot Ságiék Rákóczi-telepi, átalakításra váró házában. Levélben írt kérését a legtöbb szolgáltató és vállalkozó nemcsak elolvasta, de aki csak tudott, önzetlenül segített. Az eredmény: a tízéves kisfiút komplett fürdőszoba és saját szoba várta gyönyörű szekrénysorral, számítógéppel, új tévével. Zengővárkonyból maga a polgármester hozta az ottaniak üdvözletét, s vele az összegyűjtött 110 ezer forintot.

Attila – túl a féléves kórházi fogságon és hat kezelésen – a héten térhetett haza. Az áttétes daganatok eltűntek, mosolygós és jól érzi magát. Hitte is, meg nem is, hogy az a rengeteg ajándék, játék mind az övé.

Sági Attiláné könnyei már felszáradtak, a lényeg, hogy a kisfiú gyógyultan hazatérhetett. Egyelőre nem járhat iskolába, látogatókat sem sűrűn fogadhat. Magántanulóként vizsgázik. Szokja az „új" otthont, örül, hogy naponta kutyázhat és várja Balázs Palit, aki – ígérete szerint – egy videojátékkal is meglepi. A nyúliak, no és még jó néhányan, összefogtak. Pohárnikné Jolika igyekezetét azért akadt, aki nem értette, néhány irigy pedig megkérdőjelezte. Pedig a jó szándék és a hit csodára képes. A csoda pedig Ságiékkal megtörtént.

Akik valamilyen módon segítettek: Jaki Bt., Szemenyei Péter, Hardiék, Józsa Zsolt, Bedő Zoltán, Bán Csaba, Eklics Ottó, Bellovics Emil, Gede István, Győrlakk, Újvári Zsolt, Hajmási Richárd, Zalakerámia, „Ments Életet!" Alapítvány, Falco, Domus, a nyúli függönyüzlet, ÉDÁSZ, Ermann Irodabútor, Rábatherm, Józan Dűlő Fogadó, Whirpool.

„ Nagyon sokáig voltam a kórházban, de az orvosok kedvesek voltak velem. A kezelések alatt tévéztem, a hatodiknál azért fájt a hasam. Az anyunak mindig mondtam, hogy ne sírjon, mert egyszer úgyis meggyógyulunk."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs engedély, de az üzemeltető türelme elfogyott

Kedden délben megnyílt a győri parkolóház. Kovács Barnabás, az üzemeltető igazgatója tudja,… Tovább olvasom