Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

A foglalkoztatási államtitkár Győrben: `továbbra is 1 millió munkahely teremtése a cél´

Czomba Sándor foglalkoztatási államtitkár, Kara Ákos országgyűlési képviselő és Somogyi Tivadar alpolgármester Győr térségének munkaerőpiaci kilátásairól beszélt szerdán a megyeszékhelyen.

A győri Széchenyi Egyetem több mint 600 millió forintos uniós támogatást nyert el annak apropóján, hogy "térségi munkaerő-piaci alkalmazkodás és előrejelzés intézményi döntéshozatali szervezeti rendszerrel összefüggő fejlesztést valamint nemzetközi versenyképesség javítást" végezhet a felsőoktatási intézmény.

Mindezt csak azért idéztük szó szerint, hogy ismét örömünket leljük az uniós pályázatok csodálatos nyelvi világában.

A projekt nyitórendezvényén – többek közt – viszont feltűnt, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára, Kara Ákos és Somogyi Tivadar – az ő gondolataikat, álláspontjukat idézzük foglalkoztatási kérdésekben.

"Kincset ér olyan gyakorlatorientált szaktudás, melyet a piac megfizet"

Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár szerint "az új magyar kormány továbbra is vállalja, hogy 10 éven belül 1 millió új munkahely jön létre, még akkor is, hogyha az utóbbi nyolc esztendőben 70 ezer csökkent az állások száma".

Czomba Sándor hozzátette: "ha nem tudunk előrelépni a foglalkoztatottság kérdésében, akkor sem a magánnyugdíj, sem az egészségügy, sem a magyar társadalom régóta ismert problémái nem oldódnak meg.

Az oktatásnak éppen ezért óriási szerepe van, hisz kincset ér az olyan gyakorlatorientált szaktudás, melyet a piac megfizet.

Szándékainak szerint minden olyan tervet, elképzelést támogatunk, mely során a munkaadók és a munkavállalók minél könnyebben egymásra találnak, s minél sikeresebb kapcsolatot alakítanak ki".


Czomba Sándor Győrben járt.
Czomba Sándor Győrben járt.


"Győr igyekszik minél inkább a szakképzések felé irányítani a gyerekeket"

Győr várost Somogyi Tivadar alpolgármester képviselte a rendezvényen.

"Véleményem szerint évek óta remek munkát végez a győri egyetem menedzsmentje; hihetetlenül céltudatosan fejlesztik a képzéseiket, s gondosan ügyelnek arra, hogy a végzett hallgatóik jó eséllyel induljanak útra a munkaerőpiacon" - közölte Somogyi Tivadar.

A megyeszékhely alpolgármestere azzal fejezte be álláspontját, hogy "Győr igyekszik minél inkább a szakképzések felé irányítani a gyerekeket, s ennek köszönhetően minden esély megvan arra, hogy az Audi-bővítés során újabb 1800 kiváló képességű munkatársat vesz fel a multinacionális cég".

Foglalkoztatási ráta (15-64 év) megyénkben, Magyarországon és Ausztriában

Tavaly a 15 és 64 év közöttiek 61,4 százaléka dolgozott megyénkben, míg a szomszédos Burgenlandban 71,2 százalék.

Magyarország és Ausztriát viszonyítva egymáshoz még nagyobb a különbség: itthon 100-ból 55 ember kereste hivatalosan a kenyerét, addig nyugati szomszédunknál 100-ból 71.

Finoman fogalmazva is van tehát még hova fejlődnünk.



"A munkaadók rengeteg esetben nem találnak minden igényt kielégítő, komoly szaktudással rendelkező munkatársakat"

Kara Ákos győri országgyűlési képviselő, a parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy "jelenleg rengeteg regisztrált munkanélküli és rendezetlen körülmények között dolgozó ember él hazánkban.

Ennek megfelelően óriási nyomás nehezedik a szociális ellátórendszerek finanszírozására".

Kara Ákos szerint "ráadásul szintén legalább ekkorra bajt jelent, hogy a munkaadók rengeteg esetben nem találnak minden igényt kielégítő, komoly szaktudással rendelkező munkatársakat.

Ezt az ellentmondást mielőbb fel kell oldanunk, hisz csak így válhatunk sikeressé a foglalkoztatás terén".

Mindehhez már csak annyit tennénk hozzá, hogy az utóbbi probléma globális, s tán az sem véletlen, hogy idei közgazdasági Nobel-díjat három olyan közgazdász (Peter Diamond, Dale Mortensen és Christopher Piassarides) kapta, akik évek óta a munkaerőpiac hatékonyságát kutatják, s olyan modelleket terveznek, melyben a munkáltatók és a munkavállalók minél sikeresebben egymásra találnak.


Hiányszakmák jelenleg Győr-Moson-Sopron megyében

A következő szakmákban nyílik lehetőség azonnali elhelyezkedésre szűkebb pátriánkban: szakács, felszolgáló, hentes, ápoló, szociális munkás, NC-CNC forgácsoló, géplakatos, hegesztő, marós, köszörűs, szerszámkészítő, kőműves, épületasztalos.


Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. elemér 2010. november 07. 09:22
    „Kinaiak álma az USA. Azok akiknek jobban megy, gyerekeiket az USA-ba küldik egyetemre, vagy a gyerek oda megy, ha tetszik ha nem szüleinek. Érted ezt te szerencsétlen ?

    http://www.nytimes.com/2010/11/07/education/07china-t.html?_r=1&src=me&ref=general”
  • 46. mr_akkush 2010. november 07. 09:13
    „Nem csak beszélni kéne”
  • 45. elemér 2010. november 06. 22:42
    „Kinába sok öngyikos volt az alacsony kereset miatt. Igy most az elit nyugati cégek havi $300-ra emelték vagyis 58,572.00 Forint a gyári fizetést. (New York Times) Én nem tudom te honnan veszed adataidat ? Valószinü a kinai kommunista párttol.

    http://www.nytimes.com/2010/06/08/business/global/08wages.html”
  • 44. elemér 2010. november 06. 22:39
    „A válságon tul vagyunk de a VG majd 7-10 év mulva fog kilábulni annak veszteségeiböl. Az egész világ elvan adósodva, megérrtetted ? Ide tartoznak az élen járó nyugati gazdaságok, USA, Japán, U.K. és Németek. Igy nézett ki a lista a válság elött és a jövö évi várható kimutatás. Totál állami tartozás a GDP-hez viszonyitva.

    Gross debt as percentage of GDP
    2007 2011 Forecast
    Austria 62% 82%
    France 70% 99%
    Germany 65% 85%
    Greece 104% 130%
    Ireland 28% 93%
    Italy 112% 130%
    Japan 167% 204%
    Netherlands 52% 82%
    Portugal 71% 97%
    Spain 42% 74%
    United Kingdom 47% 79%
    United States 62% 100%
    Asia1 37% 41%
    Central Europe2 23% 29%
    Latin America3 41% 35%

    Itt nekem te azt állitod, hogy te jobban ismered a V.G.-t mint egy nobel dijas gazdaság szakértö, vagy vezetö üzletemberek. Kina nemfogja egy összegben kérni a kölcsönt mert ennyire nem buták. Nagyobbat buknának mint az USA. Ha te egy millióval tartozol a banknak, akkor bajban vagy. Ha száz millióval tartozol, akkor a bank van bajban. Ha trillióval tartozol, akkor iszonyu bajban van a bank. Egyébként is a kölcsön 20% Kinai, 20% Japán 9.5% U.K. és 5.5% Olajosok. Többiek csak apró halak.

    Kinába sok öngyikos volt az alacsony kereset miatt. Igy most az elit nyugati cégek havi $300-ra emelték vagyis 58,572.00 Forint a gyári fizetést. (New York Times) Én nem tudom te honnan veszed adataidat ? Valószinü a kinai kommunista párttol.”
  • 43. szocdem 2010. november 06. 12:03
    „40.

    elemér!

    A VG "talpon van", a tőke kitermelése háborítatlanul folyik tovább! A bankok vannak bajban, mert hozzászoktak az érték nélküli pénzkereskedéshez - ami mögött csak pár kövér, szivarszagú hülye dumája állt. Ez tovább nem megy - azért buktak ezer milliárdokat a világkereskedelemben - legfőképp az ingatlanhitelezéseken..
    Az hogy válság van - pár hülye uzsorás nyervákolós dumája - mert ők télleg válságban vannak! Nem lesz többé háborítatlan extra profit azért sírnak!

    41.
    Kína máris világhatalom. Ez teccik nem teccik így van. Az USA csak kisbojtár mellette - mellesleg ha holnap a kínai bankok egy összegben visszakövetelnék az USA-tól a hiteleiket, akkor az USA szőröstől bőröstől Kínai tulajdonná lenne a jelzálogjog értelmében:))))))))))
    Hogy egy "kinai egyetemista házaspár 20 év munka után se tud lakást venni a városban" nos ha itt valaki 20 év alat sem tudja elvégezni az egyetemet az tuti hogy nem keres sokat.. És itt az alapbérből nem 20 de százszor 20 év munka után sem lehet egy vacak lakást megvenni - mival a bérek alacsonyabbak mint a tényleges létminimum!!! Szóval a példád "kissé" fals... Kína már jóval Magyarország felett áll mind élhetőségben, mind gazdasági fejlődésben attól függetlenül is, hogy a bérek az utóbbi valuta felértékelés úta már csak 27%-al alacsonyabbak mint itt, - mivel a vásárlóértéke a pénzüknek kb 5-6x akkora mint itt.
    Egyébként az ingatlanpiacuk nem fog bedőlni, nem lesz oylan szociális krakk mint ami itt következik jövőre- mert a lakhatásról ott az állam gondoskodik!
    Hogy nem tudják bérbe adni az irodákat? NA és? Nem kell annyi vállakozó mint ami itt van - következésképp iroda sem. Az épített környezetükben pedig meg van a pénzük - nem úgy mint Magyarországon!!!!
    Nem értem mi a bajod a Kínaiakkal. Okosak, jól csinálják - én is ezt tenném a helyükben, és én is pofán röhögném az ostoba globalista utópiákat csacsogó (fehérgalléros) fehéreket..

    42.

    A bankok természetesen nálunk nem járhatnak rosszul. Az egykori kelet-indiai társaság, meg a később keletkezett transzatlanti tőkeblokk érdekkörébe tartozó országokban - így hazánkban is - a profitot a hatalmi pártok garantálják számukra. Azért hozták őket létre 1988-89-ben!
    Csak kevesen tudják, hogy az utóbbi 20 év kormányai csak bábok voltak a nemzetközi tőke kisújján (A hüvelyküket nem pazarolják ránk) és ma is ez a helyzet! A bankadó természetsen csak egy szemfényvesztés, ahogy a kereskedelmi láncok adóztatása is az!
    Szerinted miért akarja lerohanni a Fidesz az Alkotmányt? Azért mert minden eszközzel olyan helyzetet akar teremteni amivel garantálja a Soros félék vagyoni igényét, másrészt el tudja hitetni a kisemberekkel hogy Ő "jó" kormány.... Egyelőre úgy tünik a többség buzgón zabálja is ezt a maszlagot... (Kóka mondta: A Magyar társadalom pénzügyi és gazdasági analfabéta. Igaza volt, és ezért vezettek minket az orrunknál fogva azok akik ezt már 20 éve kihasználják!)”
  • 42. elemér 2010. november 05. 22:21
    „Azért valami fontos tudnivalót vagy tájékoztatót még közlök. Az adófizetök fogják fizetni a bankokat és ezért nem akarnak hajnyirást a bankárok. Erröl a politikusok nem beszélnek. Ez vezethet egy ujabb válsághoz. Bankároknak és a tözsdének tudni kellene, ha rizikoznak ne számitsanak segélyekre. Bankreform az csak nagy turo volt univerzálisan. Nagyjábol az lett, amit a bankárok akartak.”
  • 41. elemér 2010. november 05. 15:14
    „A világválság az USA-bol indult az ingatlanpiac összeomlásával. Rengeteg ház van még viz alatt. Nagyobb rá a tartozás muint amit ér. Nem fizetik a részleteket és a bank nem enged az eredeti árbol. Bankároknak kell hajnyirás, mert ez igy nem mehet. Aztán következik Kina. Hajtottak a válság alatt mert nekik fontos a magas GDP. Háromszáz város van kinában több mint millios lakosságal mindegyikben. Kinai gazdaság hatvan százaléka az épitkezésböl van. Lakásokat irodákat nemtudják se eladni se kiadni. Egy kinai egyetemista házaspár 20 év munka után se tud lakást venni a városban. Azért mert tulározták az ingatlant. Következik a kinai ingatlanpiac összeomlása. Messze vannak ök a világhatalomtol.”
  • 40. elemér 2010. november 05. 13:57
    „A világgazdaság majd akkor lessz talpon, ha az adósságok ki lesznek fizetve. Az egész világ elvan adósodva. Most strukturális átalakulásban van a világ gazdaság. Ez nem jelenti hogy nincs privát töke, csak befektetések nincsenek. Piac nincs és igy feleslegessek a befektetések. Ezt nobel dijas gazdaság szakértönk, a nagy cégek, üzletemberek és bankok igy lássák a tényekre alapozva.”
  • 39. janika 2010. november 05. 12:30
    „Szerintem a játszótereket és ravatalozókat ugyan az a "porotekciós" építi egy kaptafára.”
  • 38. szocdem 2010. november 04. 20:52
    „36 elemér

    A világgazdaság már talpon van, csak a "a legjelentöseb üzlet emberek és állami vezetök, miniszterek" még nem szokták meg az új helyzetet: a pénz mögé mindíg valódi értéket kell állítani, különben dől a bazár...:)))
    A pénzpiaci világválság épp azért következett be, mert a pénzt önmagától valónak, magában is létezőnek tekintették, nem pedig annak ami valójában: csereeszköznek.
    Nálunk sajnos ez a szemlélet még mindíg dívik - "píz a pízzel házasodik" c. népi rigmusunk sokat elárul a társadalmunk lelkületéről, ami a táptalajt adja ehhez a butasághoz - és az nem csoda ha ettől Orbánék nem csodát nem tesznek, de jövőre tényleg krakkba vezetik az államot. (Azt igérte új gazdasági modell lesz, de ebben is hazudott, mivel a z új, a más, csak a "bal" oldali lehet, ami felemelte Európát oda ahova a jelek szerint Mi csak sok sok év mulva érünk el, - legalább is ha a szürkeállományunk állapotát, és az abban keringő ordas butaságokat, tévhiteket tekintjük.)

    37. igazszó

    A fején találtad a szöget!
    A MAgyar állam eddig kizárólag útépítésre, középületek felújítására vagy létrehozására pályázott az uniónál. Van keret pl szoclakásokra is (10% önrésszel!!) de abba nem szállnak be a fijjuk, mert akkor ki a fene venne fel pl hitelt, ha itt is volna annyi szoclakás mint nyugaton?

    Természetesen a Széchenyi (adósság) terv, meg a hozzá kapcsolódó banki marketing épp elég milliárdot fog hozni a Fidesz bennfenteseinek - mert van rá vevő. Elég buta kisvállakozók tömegei, akik elhiszik, hogy a cégül eladósításától fejlődik a piac, növekszik a vásárlóerő...

    Ezek a tényezők összeadódnak majd, és a mostani "másodlagos hitelforrás" vagyis a nép megint zív egy nagyot. Félek ez lesz az utolsó a III. Köztársaság történetében - aztán újat kell majd kikáltani. (Mint amikor jogutós nélkül megszünik egy Kft)”
  • 37. igazszó 2010. november 04. 15:50
    „Megint lesznek pályázati pénzek, amit lelehet nyúlni! Alakulnak gyorsan hivatalok a megvalósításra, sok új irda, mert nagy az ismereteségi körnek, haveroknak,rokonoknak kellenek a munkahelyek, és az sem baj, ha sem iskolai végzettséggel, sem gyakorlati tapasztalattal nem rendelkezenek a tanácsadók, segítők!!!!
    Ez a jellemző, sajnos- az elköltött pénzeket nem ellenőrzik, mert a szálak összafutnak minisztériumi szintig!”
  • 36. elemér 2010. november 04. 14:45
    „A világ gazdaság 7-10 évig lassu marad. Ennyi idö kell hogy talpra álljon a válság után. Mo.-n és a fejlödö országokban ez idö alatt a gazdaság és fizetésemelés valamivel gyorsab lessz, de nem sokkal. Szerintem ezekután világos, hogy a Fidesz és senki ott csodát nem tesz, mert nem tud.

    Klaus Martin Schwab (K.M.S.) svájci, ezt mondta interjun Charlie Rose-nak. K.M.S. elnöke és alapittója a világ gazdasági forumnak, ahol a legjelentöseb üzlet emberek és állami vezetök, miniszterek járnak meghivással vagy ott tagok. O.V. maga is megfordult ott.

    http://www.charlierose.com/view/interview/11244”
  • 35. szocdem 2010. november 04. 14:00
    „ez a fidesznyik is egy sima parasztvakító... Agazdaság a belső fogyasztás drasztikus növelése nélkül nem fog növekedni, ui nincs kinek termelni!!! Eccerüen nem hiszem el, hogy magukat intelligensnek, és értelmiséginak tartó emberkék ezt miért nemképesek felfogni? (Talán mert nem értettek semmihez azért lettek politikusok)

    30. hozzászólás Agent

    A munkanélküliek, alacsony jövedelmüek egy jelentős hányada, meg a frissen végző szakemberek egyszerűen el fogják hagyni az országot! Lásd Románia. Oda most innen hordják az építőipari munkaerőt, mert az elmúlt 15 évben menekültek onnan az emberek, és nem is hajlandóak visszamenni. Csak hogy az oda vezetett, hogy nincs szakember -se mérnök, se szakmunkás - a különféle projectekre. A közszférából sem Orbánka kedvenceit fogják kidobni, hanem az ellenlábasokat, ami az államigazgatás működését fogja veszélyeztetni (Hazugság, hogy "drága" az államunk!!!!! Az annyiba kerül mint bármelyik másik hasonló méretű nyugati, de nem tudják feloldani a rabszolgapiac, meg az európai viszonyok közötti árszínvonal különbségeket. Ezért azt hazudják hogy a rabszolgabér a normális, az eu szinten finanszírozott állam meg drága. Van elég hülye hozzá hogy társadalmi tudatot faragjanak ebből a hazugságból is, mint pl. a "megszorítások" "szükségessége"!)

    27. hozzászólás elemér
    Ne álmodozz!
    Ez a zOrbáni társulat nem akar foglalkozni a szociális ügyekkel. Lásd Kolontár, ahol még mindig a veszélyes környezetben "állomásoztatnak" embereket, vagy a jövőre hajléktalanná válló több mint 100 ezer család ügye, amivel nem is foglalkoznak még közbeszéd szinten se! Az ország erőforrásait továbbra is a lehető legnagyobb mértékben a külföldi gazdáik zsebébe kívánják játszani - elvégre bolsik egy bolsi (internacionalista) pártból, bolsi ideológiával és világnézettel - ez a társadalmi sikerük titka!
    Épül viszont pár barakktábor (áámerikára fognak hivatkozni!!!!) hogy a hajléktalanokat becsukhassák, és lesz alkotmánymódosítás, hogy a katonaságot is be lehessen vetni az elégedetlenkedők ellen.. aztán elébb utóbb magára marad az országban ez a banda(vagy lehet hogy épp ez a céljuk: mindenkit elüldözni ???)”
  • 34. janika 2010. november 04. 11:47
    „"Ez nem jelenti hogy a munkájukkal volt baj, csak nem tudtak alkalmazkodni.;" Dehogy nem "elemér" itt is van bőven seggnyaló, kilincs fényesítő, hajbókoló, besúgó, sőt fikázó is, nem csak Amerikába azaz nyugaton.
    No Őket és a bérrabszolgákat értékeli a tőkés! Hisz Ezt pont Te ne tudnád aki nyugati az értelmesek közt.”
  • 33. elemér 2010. november 04. 11:30
    „Milyen érdekes hogy az okos értelmes hozzászólásokat tapasztalt nyugatiak irják.;))”
  • 32. annobon 2010. november 04. 09:16
    „"továbbra is vállalja, hogy 10 éven belül 1 millió új munkahely jön létre" Remélem erre a mondatára 10 év múlva is emlékezni fognak! Oké, hogy van pár új (főleg nyugati) beruházás (Audi, DAimler, stb.), amik munkahelyeket teremtenek. De! Az államapparátust ugye csökkenteni akarja a kormány. Ez már eleve ellentmondás. A banki szféra sem fog látványosan felfejlődni a bankadó árnyékában. Nem hiszem, hogy több kukásra, kertépítőre, villanyszerelőre, postásra, stb. lenne szükség. Fiatal orvosaink nagy része külföldre készül, vagy már kint is van. Ja és a leglényegesebb: az ország munkavállalóinak jelentős hányada egyéni vállalkozóknál, Bt-knél és Kft-knél dolgozik! Nos mutassanak nekem tucatjával olyan vállalkozót, aki több munkást fog csak azért alkalmazni, mert esetleg a közterhei csökkennek! Ugyan kérem, így legalább több marad a zsebükben! Éljen a vállalkozóbarát kormány!”
  • 31. sweta 2010. november 04. 09:07
    „A nyugdíjakkal nem kell foglalkozni! Azt most költi el az állam! De nem baj! Legközelebb majd egy törvénnyel a németeket kötelezzük , hogy tessék mér nekünk nyugdíjat fizetni... Amúgy, aki nem zsebbe dolgozik az hülye vagy komcsi... :D A mai oktatási rendszerek nagy részben semmire sem jó " szakembereket" termelnek. ( A szakember szerintem 10 év szakmai tapasztalattal kezdődik). A mai fizetési rendszerek meg úgy vannak kitalálva, hogy az újonnan érkezők,gyakran nulla tapasztalattal , tudással, magasabb bérezést kapnak mint a régebbi dolgozók, arra a nevetséges indokra hivatkozva, hogy ők magasabban képzettek...”
  • 30. Agent 2010. november 04. 08:22
    „"A következő szakmákban nyílik lehetőség azonnali elhelyezkedésre szűkebb pátriánkban: szakács, felszolgáló, hentes, ápoló, szociális munkás, NC-CNC forgácsoló, géplakatos, hegesztő, marós, köszörűs, szerszámkészítő, kőműves, épületasztalos."

    vö. közszféra:)

    Egyébként valszeg nem kiszórás lesz a java, hanem nyugdíjazás (persze ez újabb probléma), illetve nem frissítik az állományt, de nem is kell, lévén a bürokrácia egy óriásira hízlalt, nehézkesen és rendkívül rossz hatásfokkal működő szövevényes gépezet, amely, hogy ne omoljon össze, rengeteg embernek ad (felesleges) munkát, az egészet meg kell reformálni, akkor elmegy sokkal hatékonyabban, tizedannyi létszámmal.”
  • 29. elemér 2010. november 03. 23:22
    „Akiket most kiszórnak azok az unios követelmények áldozatai. Úgy kerültek a listára hogy a fönök kiválasztotta öket. Ez nem jelenti hogy a munkájukkal volt baj, csak nem tudtak alkalmazkodni.;))”
  • 28. Agent 2010. november 03. 21:08
    „26, abban biztos lehetsz, hogy akiket most kiszórnak a közszférából, azok a versenyszférában létrajövő új munkahelyekre hát igencsak kevesek lesznek.”
47 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közép-Európáról: határtalan élmények a weben

Bemutatták azt az internetes ksérletet, amelynek révén Ausztria, Csehország, Szlovákia és… Tovább olvasom