Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

A fogászat egy másik világa a Bezerédj-kastélyban

Január 27-én a ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban az Életmód Klub keretein belül hallgathattak meg az érdeklődők a Testi Kiegyensúlyozásról szóló, nagyon érdekes és izgalmas előadást.

Juhász Tibor művelődésszervező meghívására az Original Balance Kft. örömmel elfogadta a kedves invitálást.

Bár a kutatók már több évtizede (!) ismerik a szoros összefüggést a fogazat és számos testi panasz között, mégis, a közönség felvilágosítása, és a kutatási eredmények alkalmazása a mindennapi gyakorlatban még ritkaság.

Ezekkel a kutatási eredményekkel és a rendszer megalkotásával kezdett el foglalkozni Kovács Miklós fogász, a Kiegyensúlyozott Emberért Alapítvány elnöke. Később csatlakozott hozzá Csobay József fogász, fogműves mester, az Original Balance Kft. ügyvezető igazgatója, aki szintén több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik.

Az új fogászati kultúra megismertetése útjára indult, az ország több területén Győrött, Mosonmagyaróváron, Budapesten, Szegeden, Hódmezővásárhelyen, a világ számos területén, a legnépesebb államban, Kínában, ami a világ második gazdasági potenciálja, s ahol kialakult egy 150 négyzetméter alapterületű Testi Kiegyensúlyozó Központ.

Emellett már Amerikában is terjed a magyar fővárosi alapító, Kovács Miklós találmánya.

A rendszer lényege, megalapozni egy olyan fogászati ellátó kultúrát, ahol a fogorvosok és fogtechnikusok nagymértékben képesek enyhíteni, illetve megszüntetni a fogazat okozta gyötrelmeket, és az ember számára visszaállítják a kiegyensúlyozottságot.

Megtapasztaltatni az emberekkel a testi és lelki kiegyensúlyozottságot, és annak hosszú távú fenntartása érdekében megoldásokat mutatni számukra, valamint támogatni azokat a kezdeményezéseket, amelyek ezt lehetővé teszik.

Csobay József fogász, fogműves mester, a Kiegyensúlyozott Emberért Alapítvány Tudományos Tanácsadó Testületének tagja azt vallja: "A keresés és a szakmai érdeklődés, kíváncsiság vezetett arra az útra, ahol megtaláltam az Embert, mint organikus egységet figyelembevevő megoldást.

Ez egy másik világot jelentett! Lehetőségem volt megismerni és a szakmai múltamra támaszkodva megtapasztalni, azt a fantasztikusan emberi megoldást, amit testi kiegyensúlyozásnak nevezünk. Ezzel a módszerrel dolgozok műtermemben."

Egy olyan előadásra invitáljuk a kedves érdeklődőket, ami az emberi testről és bajairól szól egy olyan megközelítésből, amit még egyetlen iskolába sem hallottunk. Döbbenetes és reményteli! Megtudhatjuk azt, amiről gyanítottuk, hogy létezik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

800 kg esett a lábára: mégsem jár neki a rokkantellátás

Nyolc éve szörnyű üzemi baleset történt az egyik győri üzemben: 800 kg súlyú alkatrész temetett maga alá egy dolgozót. Az écsi fiatalember a mai napig mankóval jár, de a rokkantsági ellátásra márciustól nem jogosult. Tovább olvasom