Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

A Fidesz szerint megéri

Győr - Egy akkora városnak, mint Győr, támogatnia kell a kis- és középvállalkozásokat, valamint az innovációt – többek között ezzel indokolta keddi sajtótájékoztatóján Somogyi Tivadar alpolgármester, a Fidesz frakcióvezetője a közgyűlés múlt heti döntését, amelynek értelmében az önkormányzat százmillió forintért megveszi a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítványnak az Innonet kht.-ban meglévő 28 százalékos tulajdonrészét.
A politikus kifejtette: a jól működő társaságé az ipari parki, 2500 négyzetméteres Innonet Innovációs és Technológiai Központ. A kht. ráadásul pályázatokon eddig félmilliárd forintot nyert, és nagy esélye van arra, hogy a Technonet Autóipari Technológia Kompetencia Központ első ütemét 399,6 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósítsa meg.

Somogyi Tivadar kifejtette: a kht. sajátos alapszabálya miatt minden döntéshez 80 százaléknál több szavazatra van szükség, a szavazatszámokat pedig annak idején nem a tulajdonrészek arányában állapították meg. Az említett 28 százalékos üzletrészhez például 41 százaléknyi voks tartozik. Utóbbi megvásárlása kulcsfontosságú ahhoz, hogy a város döntő befolyásra tegyen szert az Innonetben.

Kalmár Ákos frakcióvezető-helyettes a tranzakció anyagi hátteréről beszélt. Elmondta: a megvásárolandó törzsbetét ugyan csak 9,8 millió forint, de a város százmillió forintjáért több százmillió forint értékű vagyont is kap hozzá. Egyedül az Innonet-központ értéke 263 millió forint. A politikus megjegyezte azt is, hogy az üzletrész forgalmi értékének megállapítására két becslés készült, az egyik 196,8 millió, a másik 205 millió forintról szólt.

A Kisalföld kérdésére, hogy tudnak-e az alapítvány állítólagos fideszes kötődéséről, Somogyi Tivadar azt válaszolta: nem, de a vásárlás teljesen független ettől, az üzlet megéri a városnak. Megemlítette, hogy a szocialista városvezetés 1997-ben rossz döntést hozott, amikor hagyta, hogy a kht. ilyen tulajdoni és szavazati arányokkal és ilyen alapszabállyal jöjjön létre. „Ez a vonat akkor elment, most pedig felszállunk rá" – tette hozzá.

MSZP-kérdések

Az üzletrész-vásárlással kapcsolatban a Magyar Szocialista Párt győri közgyűlési frakciója közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe kedden. „Az adásvétel indoka Borkai Zsolt polgármester szerint, hogy az alapítvány blokkoló magatartást tanúsít Győrrel szemben, akár képes megakadályozni egy 400 milliós uniós pályázat sikerét is. (...) Nyilvános adatok szerint az alapítvány vezető testületében három volt vagy jelenlegi fideszes országgyűlési képviselőt találunk, ezért joggal merül fel ezek után a kérdés mindenkiben: ha ilyen összetételű az alapítvány kuratóriuma, hogyan lehetséges, hogy fideszes politikusok a Fidesz vezette Győr szándékai ellen cselekszenek? Hogyan lehetséges, hogy a helyi Fidesz nem tesz semmit ennek megakadályozására, sőt hajlandó 100 milliót fizetni ilyen magatartás után?" – áll a közleményben.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Angliába továbbra is lehet menni dolgozni

Győr - Gregory John Dorey, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága rendkívüli és… Tovább olvasom