Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

A fesztivál ment, az iroda maradt

Bár a Mediawave idén a vasi megyeszékhelyre költözött, a nemzetközi hírű fényírófesztivál április utolsó hétvégéjén kezdődő, jubileumi programjait a folyók városából szervezik.

Miként arról korábban hírt adtunk, Szombathelyre költözött a Mediawave.

A nehéz szívvel megélt főhelyszíncsere ellenére a húszéves, nemzetközi hírű fényírófesztivál jubileumi programjait Győrből, a megszokott Kazinczy utcai irodából szervezik. Hartyándi Jenő fesztiváligazgató reménye szerint ez a jövőben sem változik és sikerül a Mediawave Alapítványnak a Győri Filmarchívum helyiségeit megtartani a huszonötezer korábbi fesztiválokra érkezett, valamint az ezerötszáz Győrött és a város környékén készült filmmel együtt. Annál is inkább, hiszen az utóbbiak a megyeszékhely vizuális emlékezetének részei.

– Nem szakadunk el Győrtől helyszínként sem, hiszen Szombathely, Őriszentpéter és a burgenlandi Rudersdorf mellett a Rómer-házzal is számolunk, ahol amolyan kis fesztivált tervezünk, filmekkel, koncertekkel. Ennek kapcsán – a különféle hírekkel ellentétben – szeretném hangsúlyozni, hogy a Mediawave Alapítványnak a Rómerrel csak baráti, szellemi és nem hivatalos a kapcsolata. Illetve minden térítés nélkül alapvető technikai eszközökkel, például vetítőgépekkel, programokkal és egyéb berendezésekkel támogatjuk az intézményt.

Hartyándi Jenő beszámolt arról is, hogy gőzerővel folyik az előkészítő és a szervezőmunka. Hamarosan véget ér a beérkezett több mint ezer, nagyon erős mezőnyt képviselő film előzsűrizése és tervezik a zenei rész programjait.

Hartyándi Jenő elmondta: nem jó érzés, hogy Szombathelyen kell ünnepelniük a Mediawave huszadik születésnapját, de előremenekültek a megszűnés helyett. Fotó: Bertleff András
Hartyándi Jenő elmondta: nem jó érzés, hogy Szombathelyen kell ünnepelniük a Mediawave huszadik születésnapját, de előremenekültek a megszűnés helyett. Fotó: Bertleff András

– A tavaly sikeres ˝Thanks Jimi˝ minifesztivál Szombathelyen is folytatódik, ahol profi és amatőr gitárosok pengetik a legendás Hendrix-dalokat, idén Steve Savas amerikai indián gitáros és csapata vezényletével. A kínálat további részével is arra törekszünk, hogy ne koncertek sorozatát kapja a közönség, hanem egyedi és egyszeri, vagyis speciális produkcióknak örvendhessenek. Így például a világhírű dobos, Hamid Drake és a magyar dzsessz legjobbja, Dresch Mihály közös örömzenéjének, amelyről lemezfelvétel is készül az egyik őrségi pajtában. A jubileum alkalmából régi, klasszikus fellépőinket is meghívjuk. Így többek között ˝hazaugrik˝ a Mediawave-re Iva Bitova, akivel nem is volt egyszerű egyeztetnünk, hiszen Brnót öt éve Amerikára cserélte. Velünk lesz a vajdasági Palicsról Lajkó Félix és hegedűje is, aki bandájával egy erdei koncerttel örvendeztet meg bennünket. Szervezünk egy akusztikus szigetet is – szó szerint szigetről van szó –, ahol csak erősítő nélkül szólalhatnak meg a zenei és színházi produkciók. Tervezzük, hogy egy vetítés erejéig beindítjuk Szombathelyen az autósmozit is. Hagyományainknak megfelelően konferenciák is kapcsolódnak a születésnapi fesztiválhoz: a válságról, a közönség megtalálásának új európai módszereiről, valamint a természet és a hagyomány kapcsolatáról.

Anyagi helyzetükről Hartyándi Jenő elmondta, hogy biztos pontot jelent számukra a 20 millió forintos szombathelyi támogatás, de ehhez még közel 60 millió forint szükséges, amelynek nagy része egyelőre csak pályázatok formájában létezik. A fesztiváligazgató úgy véli: ahogy szokott, a végén minden jóra fordul.

– Eredetileg nem úgy készültünk, hogy Szombathelyen kell ünnepelnünk a Mediawave huszadik születésnapját, de döntenünk kellett, hogy megszűnik, kivérzik a fesztivál vagy pedig előremenekül. Mi az utóbbit választottuk! Megjegyzem: ha olyan helyzet adódik, egyenrangú félként, lokálpatrióta szívvel, Győr városával szívesen folytatunk tárgyalásokat a jövőbeni együttműködésről – említette végül Hartyándi Jenő.


A Rómer-házzal is számolunk, ahol amolyan kis fesztivált tervezünk, filmekkel, koncertekkel - mondta Hartyándi Jenő fesztiváligazgató.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Torkos Csütörtök 2010: terülj, terülj asztalkám!

Jön, jön hamarosan Torkos Csütörtök: ennek apropóján az idei akcióról faggatunk sok-sok megyei… Tovább olvasom