Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

A Fészekben nem beszélhettek a Dunakapu térről

A győri értelmiségi klubban, a Fészekben tegnap reggelig még úgy tudták, a Dunakapu térről beszélgethetnek az esti összejövetelen.
A Fészek-beszélgetés azonban a meghívott (és a meghívást először elfogadó) állami, önkormányzati alkalmazásban álló vendégek váratlan lemondásai miatt elmaradt. Első körben meghívták beszélgetni Révi Zsolt főépítészt, Fűke Pétert településfejlesztési főosztályvezetőt, Deák Andreát, a feltárás vezetőjét, Veöreös Andrást, a megyei kormányhivatal kulturális örökségvédelmi irodájának vezetőjét, valamint Winkler Gábor építészt.

Pár napja a városháza dolgozói lemondták részvételüket. Sebaj, gondolták a beszélgetés szervezői, a régésszel, az elismert építésszel és a kulturális felügyelet munkatársával is érdekes beszélgetést folytathatnak. Tegnap azonban jött a Fészek-tagoknak az e-mail: Deák Andreát felettesei letiltották a rendezvényen való részvételről.

Így azok hiányában, akik hivatalból tudhatják, mi is van a térrel, a téren, a tér alatt, a Fészekben a beszélgetés elmaradt.

Olvasóink írták

  • 12. Tabornok 2011. október 16. 11:28
    „"9. nakiazsivány 2011.10.14. 07:15
    Ma is visznek el embereket munka táborba? Lecsuknak embereket minden vád nélkül, rád lőhet a masírozó katona?
    Rákosi idők? :DD"
    A hatvanas években, nem voltak munkatáborok és Kádárnak hívták az akkori vezért.
    Kevered az 1956 előtti dolgokat a Kádár rendszerrel.
    Szerinted a "masírozó" katonák kire lőttek 1965- től? Kiket csuktak le minden vád nélkül akkoriban? Aki nem politizált békéhagyták.

    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/a-vilagtalanok-is-megtapasztalhatjak-ilyen-a-kormanyfo-2031383?nocache

    A mostani demokrácia nagy vívmánya, hogy azt beszélsz, amit akarsz(jelenleg) és szabad éhenhalni, hajléktalanként pedig üldözhet a hatóság!
    Hajrá MAGYARORSZÁG, éljen a FIDESZ! Ez a mai magyar demokrácia.”
  • 11. DON 2011. október 14. 09:55
    „nakiazsivany!
    Még csak alig másfél év telt el. Katonaságunk nincs, és különben is az EU érdeklődne aktívan, ha bevezetnék a diktatúrát egyik napról a másikra. Ezek inkább megvárják, míg összeomlik az EURO, s amikor mindenki azzal lesz elfoglalva, akkor szépen elkezdik foganatosítani a "szükséges intézkedéseket".”
  • 10. révfaluiszúnyog 2011. október 14. 09:12
    „9! Ma mások a módszerek. Az egzisztenciális ellehetetlenítés millió válfaja létezik, s azt ne higgye, hogy ma nem figyelnek mindenkit. meglehet, nincsenek munkatáborok, de lesznek hamarosan devizahiteles ,,lakóparkok", elkülönített szegénytelepek. Sőt, lassan egyes lakótelepek is táborrá válnak, ahonnan nem tudnak kitörni az emberek, mert az ingatlanuk (lakásuk) annyit se ér, mint egy lepukkant falusi ház. Embereket pedig ugyanúgy lecsuknak vád nélkül, emlékezzen csak a 2006 őszi eseményeket követő időszakra, vagy Budaházi György szomorú kálváriájára. Egyidejűleg szabadlábon van Draskovics, az őszödi rém, Veress János, Horváth Ágnes, stb. Soroljam tovább? És az emberek többsége tudatlansága okán maga kínálja fel kapcsolatrendszerét, anyagi helyzetét a közösségi portálokon. Amit ott megtudhat pl. a titkosszolgálat, adóhivatal vagy a rendőrség egy emberről, azért korábban az állam óriási összegeket fizetett, mert hatalmas besúgóhálozatot és apparátust kellett miatta fönntartania. De azt egy percig se gondolja, hogy ma ugyanazok az alantos szándékok nem működnek és nem jutnak érvényre. Digitalizálódott a disznóság és aljasság.”
  • 9. nakiazsivány 2011. október 14. 07:15
    „"A hatvanas években sem féltek ennyire az emberek, mint mostanában."
    ?????????
    Hogy lehet ilyen ökörséget írni? Ma is visznek el embereket munka táborba? Lecsuknak embereket minden vád nélkül, rád lőhet a masírozó katona?
    Rákosi idők? :DD
    Vannak gondok a kormánnyal, meg az önkormányzattal is, de ekkora túlzásokba ne essünk már!”
  • 8. urbaniastapista 2011. október 13. 21:52
    „Volt egy hangfelvétel.
    Meghalt egy ember.
    Hetekig "galambriasztót" szereltek a városháza emeletén, az északkeleti sarki ablakokra.
    ?”
  • 7. Tabornok 2011. október 13. 21:00
    „"5. Driver 2011.10.13. 16:23
    Éljen a Párt! Aki nincs velünk az ellenünk van. A jelen viszonyok között folyton ezek ugranak be, mint első gondolat. A régi időket idézi egyre több minden." A hatvanas években sem féltek ennyire az emberek, mint mostanában.
    A Rákosi időket idézi a FIDESZ demokrácia, csak most még nem viszik el a kórmányt, fideszt kritizálókat.
    Hová süllyesztik még kicsiny hazánkat a FIDESZ-esek és talpnyalóik?”
  • 6. drlara 2011. október 13. 18:24
    „Győr város hires: a korrupcióról, korrupt város vezetőkről, és a korrupt összefonódásokról, egészen a legfelsőbb szintekig! A csakazértis, és az "akkor is úgy lesz, ahogy mi akarjuk!"- jelszóval ! Sajnos, ehhez mind társ az igazságszolgáltatás, rendőrség, ügyészség is!Ellennőrzések, független, nem megvesztegethetőek? APEH és annak jogutódja is! Miért nem ellenőrzik a GYŐRSZOLT? Miért "halt" meg Kovács Barnabás????”
  • 5. Driver 2011. október 13. 16:23
    „Éljen a Párt! Aki nincs velünk az ellenünk van. A jelen viszonyok között folyton ezek ugranak be, mint első gondolat. A régi időket idézi egyre több minden.”
  • 4. révfaluiszúnyog 2011. október 13. 15:52
    „3-as! Dehogyisnem fontos a tér sorsa! Még csak az fontos nekik igazán. A mélygarázzsal. S most, a feltárás tükrében veszélybe került sok szép álom megvalósulása, ezért a nagy tiltás. Egyelőre még nem tudják, hogyan kellene kommunikálni a vis maiort, mint ahogyan azt sem, honnan lesz fedezete az álmoknak.”
  • 3. titokgyula 2011. október 13. 15:36
    „Már értem miért maradhatott Haynau , mint a diktatúra jelképe a városháza dísztermében. Újra eljött ez az idő. Letiltások, fenyegetések, hová jutott ez az ország? A város vezetésnek nem fontos a Dunakapu tér sorsa?”
  • 2. Madarász 2011. október 13. 13:05
    „Fidesz demokrácia...”
  • 1. Tündenéne 2011. október 13. 11:56
    „A főépítész úr biztos a közlekedési koncepció átbeszélése miatt nem tudott megjelenni (másik cikk).
    Várnánk pancser kartárs észrevételeit :)

    Egyébként meg? Ezt nem lehet értelmesen kommentelni. Még a "no comment" kategóriát sem éri el. SAJNOS, teszem hozzá :(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átalakulás után a Kisalföldi Erdőgazdaság

A Magyar Fejlesztési Bank lett a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. tulajdonosa: Orbán Tibor vezérigazgató maradt a posztján, az igazgatótanácsok megszűnésével nagyobb lett a felelőssége. Tovább olvasom