Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

A felső Tápon folytatja

A most lezárult tanévben nagyrészt a tantestület tagjai „ingáztak" Pázmándfalu és Győrság között, szeptembertől viszont a felsősök – hosszas alkut és egyeztetést követően – a tápi iskolában folytatják tanulmányaikat.
Nagy Imre Gusztáv, Pázmándfalu polgármestere szerint nem történt más, mint a lehetséges kompromisszumos megoldások közül a kevesebb veszteséggel együtt járót választották.

– Mindössze fél státust „takarított" meg ezzel a társulással a fenntartó – szögezte le a falu első embere –, ezért a többi körülmény miatt augusztustól Táppal keressük a lehetséges megoldást.

Félszavakból, de azért kiderül: a pázmándi szülői munkaközösség, a kisebbségi önkormányzat, de még a tantestület is szívesebben kacsingatott Győrság felé, s működött is az „áttanítás", a társulás ebbéli kompromisszumos formája, a pázmándfalui képviselő-testület mégis figyelmen kívül hagyta ezt. Mérlegeltek és Táp mellett döntöttek. Ferenci Róbert, a pázmándi Horvát Endre iskola, óvoda és könyvtár igazgatója elmondta, a győrsági felsősök Töltéstaván kezdik az új tanévet, a pázmándi iskolában pedig egy kinevezett és két szerződéses állás szűnik meg. Nem lesz szükség karbantartóra és iskolatitkárra, az egy technikai dolgozót az óvoda veszi át.

– Győr sincs messzebb tőlünk, mint Táp, a gyermekünk legfeljebb előbb lesz bejáró – fogalmazott egy, a névtelenségéhez ragaszkodó szülő, akitől azt is megtudtuk, legalább tízen Győrben néztek másik iskola után. Így az összesen 40 felsős közül úgy tűnik, 30-an ingáznak Tápra, 10-en győri iskolában folytatják tanulmányaikat.
Ferenci Róbert igazgató

Harcsás Judit

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszalépés az új buszmenetrend?

A szerkesztőségünkbe érkező olvasói visszajelzések szerint a győrieknek egye- lőre nem nagyon sikerült megbarátkozniuk a Kisalföld Volán új menetrendjével. A buszközlekedés átszervezésére nemrég készült ugyan egy tanulmány, annak tanulságai azonban (még) nem épültek be a gyakorlatba. Tovább olvasom