Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

A fa nem törheti ketté az életét

Győr–Balatongyörök - Egyetlen, orkánszerű széllökés volt – Farkas Attila élete a többmázsás fa alatt egy pillanat alatt kettétörhetett volna.


A harminchárom éves férfi a győri kórház idegsebészetén fekszik, lábát deréktól lefelé nem tudja mozgatni. Az orvosok ötven százalék esélyt jósolnak neki a teljes felépülésre.

Vasárnaphoz képest két-három centiméterrel már lejjebb érez a lábán: s ez az aprócska jel is elég most ahhoz, hogy a szombaton súlyos balesetet szenvedett férfi higgyen a csodában.

Hétfőn megírtuk: a Balaton-parton egy kerékpároscsoport egyik tagjára fa zuhant; közvetlenül a Dunántúlon végigsöprő nagy vihar kitörése előtt. A sérültet a győri kórházba szállították, ahol aznap este meg is műtötték. Attila hétfőn a kórházi ágyon mondta el, mi történt vele:
– Barátainkkal ötödik alkalommal szerveztünk kerékpártúrát, a Fertő tó mellett a Balatont is többször megkerültük már. Ezúttal is erre készültünk Füred–Fonyód útvonalon. Szombaton Balatongyörök közelében haladtunk, jó időben indultunk, s később is csak a távolban látszott, hogy jön a vihar, az ég besötétedett, de sem szél, sem zivatar nem ért el minket. A semmiből jött az orkánerejű széllökés, amely szó szerint feldöntötte a csapatunkat. A sort én vezettem, mögöttem az egyik barátom tizennégy éves kislánya haladt... Nagyon gyorsan történt minden, kikerülhetetlen volt a lezuhanó ág. Végig mindent éreztem, felfogtam, mi történik velem. 

A kórházi ágyon fekve Farkas Attila ígéri: nem adja fel.
A kórházi ágyon fekve Farkas Attila ígéri: nem adja fel.

A többmázsás fa alól csak a tűzoltók tudták kiszabadítani Attilát (gyakorlatilag levágták róla az ágakat), tíz percen belül a helyszínen voltak. A barátok félve futottak oda hozzá, aki ugyan nem tudta mozgatni a lábait, de élt. A helyszíni felvételek alapján kijelenthető: valóban csoda, hogy ez a tömeg nem zúzta halálra. Ehhez nyilván  szerencse is kellett, hisz nem a fejét, hanem a hátát érte az ütés, de számíthatott Attila fizikuma is: sportos fiatalemberről van szó. Mentőhelikopterrel az akkor már a Nyugat-Dunántúlon tomboló vihar miatt nem tudták Győrbe szállítani a sérültet, maradt tehát a balatonedericsi mentőautó.

Látva a kitört fát, valóban isteni szerencsének tűnik az is, hogy a férfi túlélte a balesetet. Fotó: H. Baranyai Edina
Látva a kitört fát, valóban isteni szerencsének tűnik az is, hogy a férfi túlélte a balesetet. Fotó: H. Baranyai Edina

Azonnal folytatjuk a történetet, de nyilván az olvasókban is felvetődött  a kérdés: ha az egész ország tudott a viharról, miért kerékpároztak épp aznap. Az egyik barát azt mondja, természetesen figyelték a meteorológiai előrejelzéseket, nézték az eget is; úgy számoltak,  mire a vihar kitör, már bőven a célállomáson lesznek. Végül nem is a vihar csúcsán érte őket a szerencsétlenség, hiszen a ˝semmiből jött˝ széllökés olyan gyorsan távozott, ahogy jött,   talán két percig tartott. Negyed órával később pedig  elmondásuk szerint ismét szélcsend köszöntött a Balaton-part azon szakaszára. Azt is állítják, hogy nem ez az egyetlen fa dőlt ki akkor és ott a környéken, hanem körülbelül féltucatnyi – ezek szerint pedig isteni szerencse, hogy másokkal nem történt hasonló baleset. Ez pedig a hivatalos kerékpárút a tó környékén...

A Balaton-parti kerékpárutat fák szegélyezik,  a képen is látszik, a széllökésben egyszerre több is kidőlt az út mentén. Fotó: H. Baranyai Edina
A Balaton-parti kerékpárutat fák szegélyezik, a képen is látszik, a széllökésben egyszerre több is kidőlt az út mentén. Fotó: H. Baranyai Edina

De vissza a történethez: Attilát tehát szombaton késő este megműtötték a győri kórház idegsebészetén, törése súlyos, de a gerincvelő nem szakadt el. Az orvosok ötven százalékot jósolnak a férfinak arra, hogy felépül: igazából 10–18 napon belül dől el, ha a duzzanat csökken a gerincen. ˝Egy hétig még az osztályon maradok, aztán rehabilitációra megyek egy speciális központba˝ – mondja Attila, aki egy kicsit optimistább a vasárnapi ébredés óta. ˝A családomért és a barátnőmért nem adhatom fel, nem merek másra gondolni, csak arra, hogy az ötven százalék az én javamra dől el, s tudok még járni.˝

Annyiszor fogalmaztunk már úgy, hogy a sors bizony furcsa dolgokat művel, de most sem tehetünk mást: Farkas Attila egy faipari cég vezetőjeként dolgozik, de nem hagyja, hogy egy fa törje ketté az életét.

Olvasóink írták

  • 3. citromfa 2010. szeptember 16. 09:21
    „Balatongyörök szégyenfoltja az a fasor!Látványnak sem túristacsalogató!”
  • 2. Windoor 2010. szeptember 13. 23:59
    „Sajnos a mai napig sem történt semmi előrelépés ezen a helyen. Nevetséges és elszomorító!”
  • 1. citromfa 2010. május 17. 16:35
    „A hétvégén kirándulni voltunk Balatongyörök térségében.
    Sajnos a képen látható fasor a mai napig ott van,a fák gyalázatos állapotban vannak!!!
    Messziről látszik rajtuk hogy egytől-egyig korhadtak.
    Nem kellene kivágni őket mielőtt újabb baleset történik??
    (Lehetne helyettük új fasort telepíteni)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Macedón és olasz sikert arattak a filharmónikusok

Macedóniában és Olaszországban is több ezren hallgatták a Morricone-vezette Győri Filharmonikus… Tovább olvasom