Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

A dolgozók értik bérük kiszámolását?

Szakértőink tájékoztatása szerint a bért minden esetben bruttóban adják meg, de aztán természetesen a dolgozók a levonások után a nettó bért kapják kézhez.
Olvasói kérdés

"A minimálbért bruttóban vagy nettóban kell-e megkeresni, és beleszámít az útiköltség vagy pedig nem? A bérkalkulációt aláíratták velünk, de az csak arról szól, hogy a levonandó százalékokat hogyan számolják ki.

A cafetériát hozzáadhatják a bruttó keresethez és azzal együtt számolják ki az adót és a járulékokat, majd a nettó keresetből levonják azt? Lehet ezt így csinálni?"

Szakértőink tájékoztatása szerint a bért minden esetben bruttóban adják meg, de aztán természetesen a dolgozók a levonások után a nettó bért kapják kézhez.

Az útiköltség nem része a bérnek. A bér és a cafetéria nem adható össze, mert nem azonosan adózik, de ettől még a dolgozó a folyószámlájára egy összeget kap. Ezért fontos, hogy a munkavállalók kapjanak pontos elszámolást a juttatásokról.

Ezt elő is írja A munka törvénykönyve és a tájékoztatásnak egyértelműnek kell lennie, azért, hogy a munkavállaló az elszámolás helyességét, a levonások jogcímét és összegét ellenőrizni tudja.

Bérkalkuláció aláíratására nem minden munkahelyen kerül sor, ezért olvasónknak ez ügyben a szakszervezetnél személyesen érdemes érdeklődnie, ha tagja olyan szervezetnek, amely az érdekeit képviselheti.

A tanácsadásban a Kisalföld partnere a Magyar Szakszerve-
zetek Országos Szövetsége (MSZOSZ). Tisztségviselőik, Potyondi Antal és Molnár Ákos adnak válaszokat. Olvasóink kérdéseiket a rimanyi.zita@kisalfold.hu e-mail címre küldhetik.

Olvasóink írták

  • 1. borsmenta 2013. január 14. 10:49
    „Azért kíváncsi lennék, hogy milyen oktatási intézményből került ki az, aki ilyent kérdez.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az önkormányzati eladósodás felelőseit nem keresik?

Az önkormányzatok és a bankok felelősségét is megvizsgálná a több tíz- vagy százmilliós hitelt… Tovább olvasom