Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 21°C Még több cikk.

A diákok kérésére indították a képzést

Győr - A diákok kérésére már kutyakozmetikusokat is képeznek a Veres Péter Mezőgazdasági Szakképző Iskolában. A közelmúltban tettek elméleti és gyakorlati vizsgát az első tanulók.
A kutyakozmetikus manapság igen keresett foglalkozás, egyre több ebet tartanak kedvtelésből. Nem is gondolkodott sokat a Veres Péter-középiskola vezetése, a diákok kérésének engedve hamar megtalálták a lehetőséget a képzésre. Az állattenyésztő, állat-egészségügyi technikus szakon tanulók heti két elméleti, valamint kétszáz gyakorlati óra keretében sajátíthatták el a szépítés, ápolás fortélyait, s a napokban annak is elérkezett az ideje, hogy számot adjanak tudásukról.

– Több lábon kell állnia egy iskolának, ezért igyekszünk a munkaerő-piaci körülményekhez alkalmazkodva bővíteni, változtatni a képzéseket – mondta a Kisalföldnek Szabóné Gazdag Andrea igazgató. – Iskolánkban öt szakmai – pék, pék-cukrász, húsipari termékgyártó, dísznövénykertész, belovagló, valamint lótartó és -tenyésztő –, illetve négy érettségire épülő technikusi – lovastúra-vezető, állat-egészségügyi technikus, élelmiszer-minősítő laboratóriumi technikus, kertész- és növényvédelmi technikus – képesítés közül választhat a több mint félezer diák. Ezek mellett több pluszképzést kínálunk, a sor most bővült a ku-
tyakozmetikával.

Sándor Ildikó 14. osztályos diák az elsők között tette le a kutyakozmetikus-vizsgát. A türelmes alany a fésű alatt Luca, a skótterrier-keverék kedvenc. Fotó: Krizsán Csaba
Sándor Ildikó 14. osztályos diák az elsők között tette le a kutyakozmetikus-vizsgát. A türelmes alany a fésű alatt Luca, a skótterrier-keverék kedvenc. Fotó: Krizsán Csaba

A gyakorlati oktatás és a vizsga egyik helyszíne a Szabadhegyi Állatkozmetika volt, Sándor Ildikó egy skótterrier-keverékkel készült a számadásra. – Nem luxus a kozmetika, minden jó gazdi szereti, ha kutyája ápolt és tiszta – magyarázza Ildikó, miközben nekifog a másfél-két órás munkának és kifésüli a „modell", Luca bundáját.

Aki kutyakozmetikus szeretne lenni, amellett, hogy értenie kell „az állatok nyelvén", jó, ha a következő képességekkel is rendelkezik: együttműködési készség, esztétikai érzék, jól koordinált kézmozgás és -ügyesség, lelkiismeretesség és udvariasság. A szakavatott kezek munkáját ma már olyan különleges kozmetikumok segítik, mint amilyen például a szőrbontó spray, a kutyaparfüm, a fényt és puhaságot kölcsönző nercolaj, vagy a szőrzet természetes színét kiemelő sampon...

Olvasóink írták

  • 1. Almika 2009. február 25. 11:42
    „Hű, de jó....
    Az egészségügyi képzés (Petz) megszűnt egy ideje, több cikkben arra hivatkoztak, hogy nincs rá igény. Még jó, hogy a kutyakozmetikusra van. Emberek!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vérével lakolt a szennyért

Győr - Szörnyű, kegyetlen halála volt G. Imrének. A Győrszentivánon történt gyilkosság ügyét tegnap… Tovább olvasom